Tíz óra pihenő volt a két meccs között, így is második lett a magyar női vízilabda-válogatott
![PAP 1112](https://kep.index.hu/1/0/4466/44662/446629/44662942_7ae54662e075a40a7126bfe5686c04e8_wm.jpg)
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Bíró Attila tanítványai kissé fáradtan kezdtek, mert nem sokat tudtak pihenni a házigazda olaszok felett aratott szombat esti győzelmüket követően. Emiatt a hollandok háromgólos előnyre tettek szert a nagyszünetig. A harmadik és negyedik negyedben már a magyarok akarata érvényesült, a nemzeti együttesben a tornán bemutatkozó Peresztegi-Nagy Kinga három gólig jutott, a végén az egyenlítő találatot pedig Gurisatti Gréta dobta.
Tekintettel arra, hogy tíz órán belül voltak újra vízben a játékosaink, a döntetlen jó eredmény, az olaszok elleni győzelemnek így van igazán értéke. Miként ezen a rendkívül erős tornán a második helyezés is elismerésre méltó
– fogalmazott a szövetségi kapitány.
Nagyon sokat léptünk előre az Európa-bajnoki felkészülésben. Sokkal több pozitív jelet láttam ezen a tornán, mint negatívat, ezt az eredmények is alátámasztják. Van, akinek még fejlődnie kell, bár sok idő kétségtelenül már nincs erre. Összeségében azt kell mondjam, nem néz ki rosszul a történet
– mondta.
A magyar válogatott – amely a hazai rendezésű világbajnokságon júliusban második lett – a mostani döntetlent megelőzően Izraelt, Görögországot és Olaszországot győzte le, míg Spanyolországtól vereséget szenvedett a szardíniai tornán.
A kontinensviadal augusztus 27-én rajtol a horvátországi Splitben.
MTI
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)