A világbajnokot legyőzve szenzációs játékkal döntős a férfi vízilabda-válogatott

D  YT20220908009
2022.09.08. 19:06
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–8-ra legyőzte az aktuális világbajnok spanyol válogatottat, ezzel bejutott a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság döntőjébe.

A „Titánok harca” nevet is kaphatta volna a mérkőzés, hiszen a regnáló Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapott össze a budapesti vizes világbajnokságon aranyérmes spanyolokkal. Az előző Eb-döntőt is ez a két csapat játszotta, az előző sorokból pedig kiderült, melyik együttes diadalmaskodott akkor. A mérkőzést megelőzően nemhogy minden találkozóját megnyerte a magyar válogatott, hanem sosem játszott hátrányban az Eb-n – még Montenegró ellen sem.

A spanyolok összeszokottak, gyorsak, és most nyertek világbajnokságot, tehát nagy önbizalommal játszhatnak. Ezzel együtt az Eb előtt megismertük őket, és láttuk, hogy vannak gyenge pontjaik. Felkészülünk belőlük, készen állunk az elődöntőre

– nyilatkozta a válogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Varga Zsolt a Nemzeti Sportnak, utalva arra is, hogy a két együttes együtt edzőtáborozott az Eb előtt.

Az első negyed elején egyből ötmétereshez jutottak a spanyolok, ugyanaz a szituáció alakult ki, mint a 2020-as Európa-bajnokság döntőjében a büntetőpárbajban: Vogel Soma és Álváro Granados nézett farkasszemet. Akkor Vogel egy percet sem játszott a rendes játékidőben, az utolsó két büntetőre került medencébe. Ennek ellenére megfogta a spanyol lövését, és ezzel a védéssel 21 év után újra Európa-bajnok lett a magyar válogatott.

A történelem pedig ismételte önmagát, ugyan Vogel keze (kis híján), de elkerülte a labdát, a kapufáról kifelé pattant a lövés. Ám Granados nem az a fajta játékos, aki megtörik egy kihagyott büntető után, rá egy percre megszerezte a vezetést Spanyolországnak (0–1).Szerencsére a mieink sem lankadtak, Német Toni két ember között centerből szenzációs góllal íratta fel az eredményjelzőre a magyar csapatot (1–1).

Sajnos az egyenlő állás nem tartott sokáig, Bernat Sanahuja messziről tudott a jobb alsóba lőni (1–2). A magyar lövéseket azonban rendre védte Unai Aguirre, egymás után négy magyar támadást állt ki a spanyol kapus, miközben a világbajnok csapat Roger Tahull révén Fekete Gergő kiállítását kihasználva két gólra növelte csapata előnyét (1–3). A negyedik percben beeső Tahull-gól után azonban stabilizálódott a magyar védelem, a negyed utolsó másodperceiben pedig emberelőnyben Jansik Szilárdnak köszönhetően egy gól különbséggel mehettek pihenőre a felek (2–3).

Viszont az első negyed utolsó másodperceiben emberelőnybe kerültek a spanyolok, így a második negyed elején ha nem hoztuk volna el a labdát, emberhátrányban kellett volna kezdeni a játékot. A második negyed első perceiben mindkét csapat védelme remekül működött, jók voltak a blokkok. Ha pedig a magyar kezek között elzúgott a labda, akkor Vogel fejjel hárította a kísérletet. Ám az emberhátránnyal akkor már nem bírtak a mieink, Tahull közelről bevette a magyar kaput (2–4).

A 12. percben Jansik harcolt ki egy büntetőt, amelyet Manhercz Krisztián kegyetlenül értékesített, a kapuból kizúgó labda Aguirre hátáról még egyszer visszaesett a hálóba – sajnos ez nem ért kettőt (3–4).Ám Mancherczen nem múlott, ugyanis egy perccel később jó labdát kapott a kapu közelében, és kiegyenlítette a mérkőzést (4–4).A spanyolok azonban emberelőnyhöz jutottak, amit ki is tudtak használni, Granados szép gólt szerzett – alig egy perc egál után ismét a spanyolokhoz került a vezetés (4–5).Egyetlen támadás erejéig, mert a gólt követően a mieink kerültek fórba, melyet Nagy Ádám értékesített (5–5)

Ezt Vogel Soma szenzációs védése követte, amely után Manhercz szerzett labdát. Emberelőnybe került a magyar válogatott, a higgadt labdajáratás pedig meghozta gyümölcsét:

a 14. percben nagy ádám góljával a mérkőzés folyamán először vezetést szerzett a magyar csapat! (6–5)

A lendület pedig nem hagyott alább, Burián Gergely a 16. percben két gólra növelte a magyar válogatott előnyét (7–5). Az utolsó másodpercekre kicsit beszorult a magyar védelem, ám Burián pazar blokkjának köszönhetően kétgólos előnnyel jött a nagyszünet.

A harmadik negyed elején a spanyolok hozták el a labdát, és először ugyan Sanahuja lövése Vogelről kifelé pattant, utána amit az élet elvett a spanyoloktól, azt visszaadta, mert a következő lövésből már a kapufa–Vogel–háló útvonalat járta be a labda (7–6).Ezt követően több sikertelen támadás következett mindkét oldalon, a csendet a 21. percben Sergi Cabanas törte meg egy egyenlítő góllal (7–7). A 22. percben a magyar csapat került emberelőnybe, Varga Zsolt szövetségi kapitány pedig időt kért, de nem sikerült gólra váltani a megbeszélt figurát. A harmadik negyed hátralévő része gól nélkül csorgott le, hiába került még egyszer fórba a magyar válogatott.

A harmadik negyed végére Vogel és Aguirre egyaránt nyolcat fogott meg 15 lövésből.

A negyedik negyed tehát 7–7-es döntetlen állással indult, a labdát ismét a spanyolok hozták el. Marc Larumbe lőtt először, de ezt Vogel remekül védte, utána emberelőnybe kerültek a mieink, de az ellenfél kapusa is bemutatott egy bravúros védést. A 27. percben viszont Nagy remek passzt adott Zalánkinak, aki a felső lécről pattintotta be a labdát a kapura, s ezzel visszavette a vezetést a magyar válogatott (8–7).A spanyolok a gólt követően egyből emberelőnybe kerültek, ám Zalánki remekül blokkolt, majd egy perccel később Nagy Ádám hihetetlen gólt szerzett a rövidbe (9–7).A kétgólos magyar előnyt követően időt kértek a spanyolok.

Az időkérést követően ismét emberelőnybe került a spanyol válogatott, Perrone lövését azonban Vogel ismét védte. Majd Molnár Erik rosszkéz-szélről kihasználta Aguirre hibáját, és 10–7-re módosította az állást. Talán ez volt az a pont, amikor már látszott, hogy megtört a spanyol válogatott, miközben a magyar szurkolók elképesztő hangulatot varázsoltak az uszodába.

Másfél perccel a vége előtt kettős emberelőnybe kerültek a spanyolok, de Burián briliáns blokkja miatt ebből a próbálkozásból sem született spanyol gól.

Ugyan a végén még egy gólt szereztek a spanyolok, 10–8-as magyar győzelemmel fújták le a meccset. Úgy tűnik, az átok tovább ül a spanyol vízilabda-válogatotton, mely Európa-bajnokságon sosem tudta legyőzni a mieinket, pedig ez a 20. összecsapás az Eb-n.

Az egész Eb alatt azt mondtam mindenkinek, hogy ha a védekezésünk összeáll, akkor bárkit el tudunk verni. 12 blokkal és Soma nagyszerű teljesítményével pedig bárkit el tudunk verni. Annak ellenére, hogy sokkal több emberelőnyt kaptak a spanyolok, elöl veszélyesek voltunk. Tiszta szívből, egymásért küzdöttünk, egy jó felkészüléssel remekül összeállt a csapat. Most tényleg megvan a csapat érzés, mindent a másikért csinálunk, mindegy, mi történik, csak nyerjünk, nem számít, ki hány gólt lő 

– nyilatkozta a mérkőzést követően Zalánki Gergő az M4 Sportnak.

Az jellemzi az egész csapatot, hogy végtelenül tudunk örülni a másik sikerének, senki sem kezd el egyéni sikerekben gondolkodni

– taglalta a mérkőzésen három gólt szerző Nagy Ádám az M4 Sportnak.

A magyarok szombaton 20.30-tól a horvát–olasz párharc győztesével találkoznak a döntőben.

Férfiak, elődöntő:

Magyarország–Spanyolország 10–8 (2–3, 5–2, 0–2, 3–1)
magyar gólszerzők: Nagy 3, Manhercz 2, Német, Jansik, Burián, Zalánki, Molnár 1–1

(Borítókép: Manhercz Krisztián a vízilabda-Európa-bajnokság férfitornájának elődöntőjében a Magyarország–Spanyolország-mérkőzésen Splitben 2022. szeptember 8-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)