Győzelemmel kezdte a világliga Szuperdöntőjét a magyar női pólóválogatott

2022.11.02. 13:31
Győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a világliga Tenerifén zajló Szuperdöntőjében, amelynek szerdai nyitónapján 9–7-re múlta felül az ausztrál együttest.

Az MTI tudósításából kiderül, Bíró Attila szövetségi kapitány a mindössze 16 esztendős Hajdú Kata személyében újoncot avatott a találkozón, amelyet Parkes Rebecca révén centergóllal kezdett a magyar csapat, mely a szeptemberi Európa-bajnokságra kapott pihenője után visszatérő kapitány, Keszthelyi-Nagy Rita lövésével növelte előnyét. A magyarok remekül védekeztek, a tengerentúli gárda több mint öt perc játék után tudta először a kapus Magyari Aldáig eljuttatni a labdát, majd nem sokkal a negyed vége előtt szépített.

A második szakasz elején Keszthelyi-Nagy használta ki, hogy egy ausztrál lemaradt a visszaúszásánál. A rivális egy távoli lövéssel jött fel újra, de Vályi Vanda nem sokkal ezután kamatoztatta gyorsaságát, és rossz kéz oldalról állította vissza a kétgólos különbséget. A magyar válogatott emberelőnyből léphetett volna el, de több hiba is csúszott a figurába, az ausztrálok pedig az ellentámadásból betaláltak.

A nagyszünet után három és fél percig eredménytelenül küzdöttek egymással a csapatok, ezt az időszakot az ausztrálok egyenlítő gólja zárta le. A mérkőzés ekkor inkább a birkózásról szólt, ebből pedig az ellenfél jött ki jobban, ötméteresből – a meccsen először – került előnybe úgy, hogy a kapufáról Magyari tarkójára, onnan pedig a képzeletbeli gólvonal mögé csorgott a labda. A hosszú magyar gólcsendet Máté Zsuzsanna törte meg, miután elhajlásból váratlanul lőtt kapura, amivel meglepte az ausztrálok hálóőrét.

A döntetlenről indult záró nyolc perc elején – a találkozó során talán először – rendkívül türelmesen és pontosan vitt végig egy emberelőnyt a magyar csapat, amelyet Parkes juttatott ismét előnyhöz. Ezt követően több jó magyar védekezés után, támadásban újra Máté villant, és gyönyörű távoli kapáslövéssel növelte az előnyt. Vályi labdaszerzése után pedig Keszthelyi és Gurisatti kettő az egyben törhetett kapura, előbbi önzetlenségét követően utóbbi 8–5-re alakította az eredményt.

Az ausztrálok egy rendkívül szerencsés góllal zárkóztak fel két gólra, de Keszthelyi-Nagy ötméteressel megnyugtatta csapattársait, és eldöntötte az összecsapást. A világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes magyar csapat csütörtökön a spanyolokkal, pénteken pedig az új-zélandiakkal találkozik.

Eredmény:
B csoport, 1. forduló:

Magyarország–Ausztrália 97 (21, 22, 12, 42)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 3, Parkes, Máté 2-2, Vályi, Gurisatti 1-1