A Kemény-csapat olyan volt, mint az Apple
![IMG 8009](https://kep.index.hu/1/0/4847/48473/484739/48473988_12a55330d3fe712e700c1ea87dcde8a3_wm.jpg)
További Vízilabda cikkek
-
Ötvenkét éve állították helyre a nemzet becsületét
- Faragó Kamilla vezérletével ismét megverte az amerikaiakat, szuperdöntőben a magyar válogatott
- Keszthelyi Rita élete játékával bevitte a hátán a szuperdöntőbe pólósainkat
- Izrael ellen össze sem borzolódott Keszthelyiék haja
- Világraszóló magyar győzelem az olimpiai bajnok ellen
Április 20-án kerül a mozikba a legendás vízilabda-aranygeneráció sikereit, a sorozatban három olimpiai bajnoki címet nyerő magyar pólóválogatottat bemutató, A nemzet aranyai című film. Az Index ott járt a sajtóvetítésen, és megszólaltatta a főszereplőket, most pedig azzal a Csurka Gergellyel beszélgettünk, akinek a csapattal megélt élményei, valamint a témában írt könyvei – szám szerint négy – nagy segítséget nyújtottak az alkotóknak.
A mozivászon meghódítására indulnak a világverő magyar pólósok
A nemzet aranyai című film a 2000-es, 2004-es és 2008-as olimpiai aranyérmekre, valamint az odáig vezető útra fókuszál.
„Legyen inkább három és fél könyv, mert az egyik inkább az első bővített változata, amelyet a 2003-as barcelonai vb-győzelemmel egészítettem ki” – mondta az Indexnek Csurka, aki arra a felvetésre, hogy pontosan milyen szerepet töltött be a válogatott életében, rendhagyó válasszal felelt.
„Afféle Tinódi Lantos Sebestyénként én voltam az együttes krónikása. Nagyjából az 1995–1996-os szezontól a 2004-es athéni olimpiai döntőig a csapat minden mérkőzésén ott voltam, beleértve a külföldi felkészülési meccseket is. Sajtószempontból teljesen más idők jártak még akkor, hat edzésen általában ott voltam a heti tízből, és senki nem szólt érte, nem kellett bejelentkezni, nem volt szigorú beléptetés, csak barátságos kabinosok…”
Adja magát a kérdés: egy „mezei” sportújságíró vajon hogy tud ilyen közvetlen kapcsolatba kerülni a csapattagokkal? Íme a megoldás.
Az egész ott indult, hogy édesapám, Csurka László és Benedek Tibor édesapja, Benedek Miklós – mindketten Jászai Mari-díjas színészek – a hetvenes-nyolcvanas években a Nemzeti tagjai voltak. Mi pedig Tibivel nagyjából kortársak vagyunk – illetve sajnos csak voltunk…
„Együtt nőttünk fel, együtt jártunk nyaralni a színház legendás siófoki üdülőjébe, miatta eléggé közel kerültem a vízilabdához. Meg persze Csapó Gábornak köszönhetően is, aki gyakran kártyázott együtt édesapámékkal. Aztán amikor a Kurírnál egy kolléga távozása miatt megörököltem a sportágat, ráadásul az akkori tulajdonosunk lett a szövetség elnöke, »könyörtelenül« visszaéltem a helyzettel. De nemcsak válogatott-, hanem klubszinten is: előfordult, hogy az Újpesttel hazafelé tartva a LEN Kupa dubrovniki döntőjéről Zágrábban kiszálltam a buszból, hogy a Fradi Mladost elleni KEK-fináléjáról is tudósíthassak. Minden pórusomból áradt a vízilabda.”
![Benedek Tibor](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4847/48473/484739/48473990_eaa1d5277e5ae4e1b83b41f97671497d_wm.jpg)
Csurka Gergely tehát gyakorlatilag együtt nőtt fel az aranygeneráció legtöbb tagjával, hiszen az út legelejétől ott volt, közvetlenül mellettük. De vajon mikor érezte azt először, hogy több, szorosabb ez egy szimpla munkakapcsolatnál?
„Ma sem annyira kevés, de 1997-ben óriási összeg volt 47 ezer forint – nagyjából ennyi volt az augusztus havi telefonszámlám, mert amíg a sevillai Európa-bajnokságon hazasétáltam a szállodába, Kemény Dénes szövetségi kapitány 25-30 percben elemezte a napi történéseket, adta ki magából a feszültséget. Összességében úgy gondolom, a munkám, a csapat mellett töltött nem kevés idő alapján ítéltek meg, márpedig az akkori újságírói trendekkel ellentétben én azt írtam le, amit mondtak nekem, így folyamatosan erősödött a bizalom. Valószínűleg az is fontos elem volt, hogy sohasem tekintettem magamra csapattagként vagy egyenértékűként bárkivel a keretben. Néha előfordult, hogy ott voltam én is a vízben, de leginkább amiatt, hogy a magam kis tempójában elúszkáljak és visszadobjam edzéseken a labdákat.
Egyszer mondjuk Molnár »Papesz« Tamás megmutatta, milyen az, amikor Vladimir Vujaszinovics fogja az embert – nem akarok hazudni, de szó szerint az életemért küzdöttem…”
Csurka elárulta: természetesen idővel mindenki elfogadta őt, arra a kérdésünkre pedig, hogy előfordult-e olyan pillanat, amikor eltávolodott a játékosoktól, vagy azt érezte, összezárt a közeg, amelyben neki nem jutott hely, így felelt:
„Távolodást szerencsére sohasem tapasztaltam, de a 2004-es olimpia után komoly átalakulások történtek. Úgy tudnám ezt leginkább jellemezni, mint amit Kemény Dénesnek is sokszor mondtam ezzel kapcsolatban: olyan volt a csapat, mint az Apple vállalata. Ahol összejött egy baráti társaság a garázsban, volt egy nagyszerű koncepció, a tagok egytől egyig zsenik voltak, és szép lassan elkezdték kinőni magukat. 2004-re aztán újból meghódították a világot, és már nem a garázsból induló baráti társaság, hanem egy csilivili üvegszékházban működő profi nagyvállalat képét festették, ahová nem sétálsz be csak úgy, hanem regisztrálsz a portán előtte…
Ez természetesen rám is hatással volt, meg persze az is, hogy megkaptam a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófeladatait, onnantól pedig véget ért a mindenhová a csapattal utazó tudósító szerepem. A világversenyeken persze ott voltam, de nem a csapattal laktam és mozogtam folyamatosan, átalakultak a viszonyok. Szerencsére a jó kapcsolat ettől függetlenül megmaradt, így minden fontos információt én tudtam meg elsőként.”
A nemzet aranyai című filmmel kapcsolatban elárulta: főként a munkálatok elején vett részt, afféle kontrolláló szerepe volt, szakmai szemmel próbálta segíteni, hogy a témába vágó könyveiből melyik részeket érdemes átemelni. „Hatalmas fába vágták a fejszéjüket a készítők, hiszen több mint 200 óra nyersanyagból valósult meg a végleges, 149 perces alkotás. Minden elismerésem Zákonyi S. Tamás producer-rendezőé és csapatáé, az egyik utolsó verziót láttam a filmből, és óriási hatással volt rám, vicces, megható és egyben érzelmes mű, méltó ehhez az aranycsapathoz.
![Az olimpiai bajnok magyar válogatott tagjai ünnepelnek a férfi vízilabdatorna eredményhirdetésén a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon 2004. augusztus 29-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4847/48474/484740/48474024_f01cbb1f2f15bf3b12fa052440373375_wm.jpg)
Jó újra átélni, a mélyére látni a történéseknek, ráadásul a megszólalóknak köszönhetően teljesen egyedi aspektusokból. Egy csodálatos közösség és hiteles emberek beszélnek a titokról, hogy vajon miben rejlett a sikerük, ennek kellő inspirációt kell nyújtania a szülőknek és a gyerekeknek is, hogy minél több fiatal menjen el az uszodába.”
Az tehát nem kérdés, mit ad a film azoknak, akik kívülről vagy belülről, közvetve vagy közvetlenül részesei voltak ennek az időszaknak. De vajon mit nyújthat azoknak, akik nem látták ezt a csapatot játszani?
„Nekik eljött az ideje, hogy lássák a csodát! Ehhez hasonló sikersorozat ugyanis soha nem volt még a vízilabda történetében, és nem biztos, hogy valaha megismétlődik.
És nem is feltétlenül a sorozatban megnyert három olimpiára gondolok, hanem arra az egészen elképesztő statisztikára, hogy ez az együttes 25 világversenyen 24 érmet szerzett, egyedül a fukuokai vb-n nem állt dobogón.
Ez a csapat vitathatatlanul része az egyetemes sporttörténelemnek, aki ebből anno valamiért nem sokat érzékelt, most megteheti, hogy pótolja a hiányosságot.”
Végül a legekre kérdeztünk rá Csurka Gergelynél; a legemlékezetesebb cikkére és pillanatára, valamint a legkönnyebben és a legnehezebben interjúvolható játékosokra. „A firenzei Eb- és a sydney-i olimpiai győzelemről írt tudósításomra büszke vagyok, azokat jó néha visszaolvasni. Illetve azt a lendületet, amellyel az első könyvemet (Győzelemre születtek – a szerk.) megírtam, irigylem magamtól… A legemlékezetesebb pillanat egyértelműen az athéni nyári játékok döntője, az a meccs mindent überel, kizártnak tartom, hogy akárcsak hasonló még egyszer megtörténjen az életben.
Ami pedig a játékosokat illeti, szerencsére senkinél nem tapasztaltam nehézséget, ha nyilatkozatról vagy interjúról volt szó. Az viszont biztos, hogy Varga Zsolttal lehetett a legmélyebben beszélgetni.
Illetve egy idő után, főleg onnantól, hogy csapatkapitány lett, Benedek Tiborral is.”
Zárásként Csurka Gergely elárulta: jelenleg nincs újabb könyv a láthatáron, igaz, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnokkal a magyar vízilabda komplett történetét elbeszélő Aranykor című kötetet szerkesztettek közösen, ez azonban egyrészt a nagyközönség számára nem volt elérhető, másrészt 2000-nél lezárult.
„Talán azt kellene folytatni, de ahhoz jóval több idő és energia szükséges, mint amivel jelenleg rendelkezem. Meg mondjuk az a lendület sem jönne rosszul, amiről fentebb értekeztem…”
(Borítókép: Csurka Gergely)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
20 perce
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17