Varga Zsolt szerint az a lényeg, hogy a világkupán három jó meccsünk legyen

2023.06.30. 13:14 Módosítva: 2023.06.30. 13:14
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint jelenleg az a legfontosabb a csapat számára, hogy játsszon három jó mérkőzést a világkupa pénteken (ma) kezdődő, Los Angeles-i szuperdöntőjén.

A magyar szövetség pénteki hírleveléből kiderült, az első meccsét a görögök ellen közép-európai idő szerint szombat hajnali 2 órától vívó, címvédő magyarok „éppen csak betoppantak” a szuperdöntőre, ugyanis a nemzeti csapatnak két hét múlva már a fukuokai világbajnokságon kell helytállnia, a szakvezetés pedig nem szerette volna a játékosokat két ekkora akklimatizálódással megterhelni ilyen rövid idő alatt.

Nagyon jó helyen vagyunk, az egyetemi város pedig kifejezetten érdekes hely. Hosszú volt az út, igazából azok jártak jól, akik a gépen megállták alvás nélkül, mert ők az itteni éjszaka tudtak hosszabban pihenni, bár ettől még szinte mindenki hajnal négy-öt táján ébredt fel

– adott rövid helyzetjelentést Varga Zsolt szövetségi kapitány. 

A szakember kifejtette, első riválisuk már hétfő óta Los Angelesben készül, ugyanakkor a többség a magyarok módszerét követte, és csak hét közepén érkezett meg a viadalnak otthon adó Kaliforniai Egyetemre.

Ez bárhogy elsülhet, jó és kevésbé jó irányba is, de a világbajnokság a fontos, most itt csak az a lényeg, hogy játsszunk három jó mérkőzést. Valahogy le akarjuk gyűrni a görögöket, ez azért elsődleges cél. Otthon még komoly terhelést kaptak a játékosok, most viszont részben az utazás hosszúsága és az itteni szűkösebb lehetőségek miatt sem folytatódik a kemény készülés, részben meg azért, hogy a játék mégiscsak tudjon fejlődni. Ez megintcsak lényeges, szeretném látni, hogy napról napra lépünk előre

– közölte a kapitány.

A tornán a pénzdíj és a végső győzelem mellett két 2024-es világbajnoki kvóta is a tét.

A magyar válogatott vk-kerete:

Kapusok: Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC Telekom)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Genesys OSC Újbuda), Fekete Gergő (FTC Telekom), Jansik Szilárd (FTC Telekom), Konarik Ákos (A-HÍD Vasas), Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda), Molnár Erik (FTC Telekom), Nagy Ádám (FTC Telekom), Német Toni (FTC Telekom), Vámos Márton (Olimpiakosz, görög), Varga Dénes (FTC Telekom), Vigvári Vendel (FTC Telekom), Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Megszületett a magyar válogatott klasszisának második gyermeke

Megszületett a magyar válogatott klasszisának második gyermeke

Még tavaly novemberben jelentette be, hogy felesége gyermeket vár.

22 perce

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

40 perce

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

8 perce

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

6 órája

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

5 órája

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája