Varga Zsolt reménykedik, hogy maradt még a tankban férfi pólósainknak

2023.07.28. 14:04
Hetedik világbajnoki döntőjére készül a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely szombaton a története első fináléja előtt álló görögök ellen ugrik medencébe a fukuokai vb utolsó mérkőzésén.

Reggel azért fáradt arcokat láttam, így a délelőtti edzés kissé átmozgató volt egy kis játékkal, utána pedig végigmentünk azokon a dolgokon, amik fontosak lehetnek holnap

– nyilatkozta az MTI-nek Varga Zsolt. A görögökkel kapcsolatban a szakember megjegyezte, hosszú órákat töltött az elemzésükkel, ugyanis rengetegféleképpen játszanak.

A spanyolok ellen 12–11-re megnyert elődöntőben számos extra gólt szereztek a magyar játékosok – elég csak Varga Dénes csavarására, vagy Manhercz Krisztián dudaszós lövésére gondolni –, a szakvezető szerint a címvédő ellen ez elengedhetetlen volt.

Varga Zsolt megjegyezte, a görög egy rendkívül fegyelmezett és összeszokott csapat, nem véletlenül játszott olimpiai döntőt. A tréner több játékossal is dolgozott már az ellenfél keretéből, s mint elmondta, ennek két oldala van:

Ez nyilván előny, de azért ismerik azokat a formációkat, amiket nekem át kellett adnom szezon közben, biztosan elvisznek ebből néhányat

– fogalmazott a kapitány, aki reméli, hogy a döntőre is megmarad a játékosokban az az elszántság, amelyet a spanyolok ellen látni lehetett.

Bízom benne, hogy maradt még a tankban, amely ezt a tüzet táplálja

– fogalmazott Varga Zsolt.

A magyar játékosok közül legjobban Vámos Márton ismerheti a görögöket, ő ugyanis egy éve az Olimpiakosz légiósa:

Nagyon jó a görög csapat, két erős centerrel, kiváló átlövőkkel, sok éve együtt játszanak. Ugyanolyan nehéz mérkőzésre számítok, mint a spanyolok ellen, egyáltalán nem lepne meg, ha hasonlóan egy utolsó másodperces góllal, vagy ötméteresekkel dőlne el a találkozó.

A balkezes pólós a spanyolok elleni összecsapás egyik legfontosabb találatát szerezte – óriási bombájával egyenlítettek a magyarok –, a tornán összességében viszont nem igazán szórta a gólokat.

Nem vagyok ilyenkor elkeseredve, hiszen ha másoknak jól megy, akkor a csapat érdekeit szem előtt tartva alájuk tudok játszani. Nyilván nagyon sokat jelentett az egyenlítő gól, de ugyanúgy fantasztikus volt Varga Dénes csavarja, vagy Manhercz Krisztián győztes gólja 

– mondta az MTI-nek Vámos, aki a védekezésről szólva megjegyezte: „Azt úgy kell csinálni, mintha a hazádat védenéd háborúban.”

A fináléról szólva Vámos elmondta, véleménye szerint a magyar csapat játékosai egyénileg jobbak, mint a görögök, ez jött ki az egyébként rendkívül szervezett és összeszokott spanyolok ellen is. 

A magyar és a görög csapat a vb-k történetében eddig kilencszer találkozott egymással, mindegyik összecsapást a magyarok nyerték, legutóbb a 2017-es viadalon, a margitszigeti elődöntőben 7–5-re.

A görögök történetük során először az 1997-es athéni világkupa elődöntőjében tudták legyőzni a magyar együttest, 8–4-re. Ezt követően a 2021-es tokiói olimpiáig kellett várniuk arra, hogy világversenyen ismét nyerjenek, ekkor viszont kétszer is megtették, a csoportküzdelmek során 10–9-re, majd az elődöntőben 9–6-ra.

A magyarok számára eddig szerencsét hoztak a 3-ra végződő évszámú világbajnokságok, három elsőségüket 1973-ban Belgrádban – ekkor még körmérkőzéses rendszer után hirdettek győztest –, 2003-ban és 2013-ban aratták. Érdekesség, hogy utóbbi két siker alkalmával egyaránt játszott testvérpár a végső győztes magyar csapatban: 20 évvel ezelőtt Varga Tamás és Varga II. Zsolt, 10 esztendővel később pedig Decker Ádám és Decker Attila, ehhez a sormintához csatlakozhat most Vigvári Vendel és Vigvári Vince.

A magyar vízilabdázás történetében egyetlen játékos mondhatja magát kétszeres világbajnoknak, a szövetség jelenlegi elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert volt tagja a legutóbbi két győztes csapatnak. Szombaton ketten is csatlakozhatnak hozzá, ugyanis a Benedek Tibor által irányított barcelonai csapatban Varga Dénes és Vámos Márton is játszott.

Érdekesség, hogy Varga Zsolt sorozatban a negyedik magyar szövetségi kapitány, aki rögtön az első világbajnokságán a fináléig vezeti a csapatot: Kemény Dénes 1998-ban Perth-ben és Märcz Tamás 2017-ben Budapesten ezüst-, Benedek Tibor 2013-ban Barcelonában aranyérmet nyert.

A görög válogatottból a csapatkapitány Jannisz Funtulisz 2019 és 2021 között Varga Zsolt irányítása alatt játszott a Ferencvárosban, a szerbek elleni elődöntőben három gólos Sztilianosz Argiropulosz pedig tavaly óta erősíti a zöld-fehéreket.

A két szövetségi kapitány korábbi klubcsapatuk élén egyszer már meccselt egy nagy trófeáért: 2019-ben, a Bajnokok Ligája hannoveri döntőjében a Varga Zsolt vezette FTC-Telekom 10–10 után, ötméteresekkel győzte le a Teodorosz Vlahosz által dirigált Olimpiakoszt.

A fukuokai világbajnokság férfi vízilabdatornájának döntőjét magyar idő szerint szombaton 11 órakor rendezik, a találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti, az Indexen percről-percre szöveges közvetítésben számolunk be minden pillanatról.

MTI/Index