Informatikai biztonsággal foglalkozó szakemberek szerint öt különböző támadás érte a Facebook online közösségi portált a múlt héten. A bűnözők hamis üzeneteket küldenek a felhasználóknak, így próbálnak adatokat lopni tőlük.
Az online közösségi hálózatok a népszerűségük miatt a hackerek kiemelt célpontjává válnak, írja az MTI. Az öt támadás közül a legveszélyesebb a Koobface nevű vírus, ami már többször felbukkant a weboldalon. A vírus tavaly decemberben is bekerült a Facebook alkalmazásai közé.
A támadók egyik szoftvere azzal próbálta becsapni a facebookosokat, hogy a barátaik nem tudták megnyitni a profiljukat, írja az MTI. Amikor a programra klikkel az áldozat, akkor az összes ismerősét megfertőzi vele. A Facebook nyílt rendszere megkönnyíti a vírusok terjedését. Az a legfőbb probléma, hogy a víruskereső szoftverek csak a saját gépünket tudják megvédeni, a Facebookot támadó programok azonban egy távoli gépen bújnak meg, mondta Rik Ferguson, a brit Trend Micro biztonsági cég tanácsadója.
Még rosszabb hír, hogy ennek hatására a közeljövőben egyre veszélyesebb és összetettebb vírusok terjednek majd el a közösségi hálózatokon. Itt lenne az ideje, hogy a Facebook, illetve a hozzá hasonló hálózatok sokkal szigorúbban vizsgálják meg a felületükön elérhető alkalmazásokat.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója egy nyilatkozatában kijelentette, hogy nem hajlandó szigorítani. "A mi filozófiánk az, hogy egy ilyen nyitott rendszerbe mindenki nyugodtan és szabadon beléphessen." Szerinte a szerverek fenntartói sokféle biztonsági rendszerrel ellátták a háttérben a rendszert, és a Facebook felhasználóknak kellene ügyelniük arra, hogy ne adják ki a belépési kódjukat