A világ leghosszabb hídja épül az Arab-öbölben

Kilenc órába kerülne gyalog átkelni rajta, de nem építenek rá járdát. A negyven kilométeres Qatar-Bahrain Friendship Causeway hárommilliárd dollárból épül fel öt év alatt.

A világ leghosszabb hídjának építése kezdődik el jövőre két közel-keleti emirátus között. Az Arab-félszigetről a Perzsa-öbölbe nyúló félszigeten fekvő Katart a négy nagyobb szigetből álló Bahrain fővárosával összekötő Qatar-Bahrain Friendship Causeway építése az eredeti tervek szerint 2008. májusában kezdődött volna, de a startot többször elhalasztották. Végül Fahmi al-Jowder, a bahraini munkaügyi miniszter most bejelentette, hogy a munka 2010-ben indul, és négy és fél évig fog tartani. A teljes költséget hárommilliárd dollárra becsülik, amiből egyelőre 500 milliót különített el a két ország a költségvetéséből a munka elindításához.

Látványterv a rekorder hídról

A híd teljes hossza 40 kilométer lesz, ami két kilométerrel hosszabb, mint e jelenlegi csúcstartó, a Lake Pontchartrain Causeway Amerikában (egyes listák az 54 km hosszú thaiföldi Bang Na Expresswayt tartják a leghosszabb hídnak, bár az technikailag nem híd, hanem viadukt, hiszen nem víz felett halad). A két ország közötti, jelenleg négy és fél órás autóutat 30-40 percesre fogja lerövidíteni, és becslések szerint napi 10-12 ezer jármű lesz majd a forgalma. Az autópálya mellett vasút is közlekedik majd rajta.

A híd megtervezését egy texasi cégre, a KBR-re bízták, az építkezést pedig helyi cégek mellett egy német és egy francia vállalat, a Vinci Construction és a HOCHTIEF Construction AG fogja végezni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58