Miről szól majd az internet 2010-ben?

Location, social, platform, cloud – valószínűleg ezek a kulcsszavak határozzák majd meg az idei évet, már ha hinni lehet a legendás techfesztivál, a South by Southwest Interactive, illetve az ott évente megjelenő guruk trendteremtő erejének. Az SXSW-t 1987 óta rendezik meg Texas fővárosában, Austinban. Eredetileg zenei fesztiválként indult, de 1994-ben filmes és interaktív programokkal is bővült, és mostanra az utóbbi, a netes-multimédiás szekció önmagában is több mint tízezer látogatót vonz márciusban Texasba.

Az SXSW, amely tehát idén a földrajzilag meghatározott közösségi platformfelhő jegyében zajlott, messze áll a hagyományos konferenciák öltönyös-nyakkendős feszengésétől, a hangulat leginkább egy felszabadult TED-ét vagy egy konszolidált popfesztiválét idézi. A jelenlévők önfeledten nyomogatják legújabb kiadású iPhone-jukat, miközben a következő modell szolgáltatásait találgatják; a fesztiválon megjelenő fejlesztők, cégek és megmondóemberek saját magukon és egymáson tesztelik, mennyire életképesek ötleteik, amelyeket nem standokon mutatnak be, inkább perszonálmarketing-kampányok, illetve virális szóbeszéd útján terjesztenek.

Geolokáció: Te is lehetsz polgármester!

A három évvel ezelőtti SXSW-n a Twitter keltette a legnagyobb zajt, amikor az újdonságra fogékony közönség napi 20 000 posztot gyártott; 2008-ban a Facebook-alapító Mark Zuckerberg nyitóbeszéde és az azt követő interjú kavart botrányt, tavaly pedig a geolokációt a Twitterrel integráló Foursquare volt a sztár.

A most vasárnap befejeződött idei SXSW-n nem bukkant fel egyetlen olyan unikum sem, mint annak idején a Twitter volt, de a fejlesztések irányát megfigyelve egyértelműen azonosítani lehetett néhány, 2010-ben valószínűleg meghatározó trendet. A Time magazin tízes listája szerint idén is a geolokáció volt a South by Southwest legnagyobb slágere.

A tavalyról már ismert Foursquare mellé mostanra felzárkózott a Gowalla, ami nagyjából ugyanazt tudja, mint elődje: az önnön geolokációjára büszke felhasználó iPhone-nal, androidos mobillal vagy egyéb okostelefonnal rója a várost, ha eljut egy helyre, például egy kávézóba, bejelentkezik, így ismerősei is látják, hogy épp merre jár. Ezen a ponton vagy kap egy bónuszpontot, amit később bevált egy mocha lattéra, vagy megemelkedik fiktív rangja, és polgármester lesz belőle . Vagy kirabolják a lakását, de ez most mindegy is.

A Foursquare és a Gowalla előnye a hasonló, földrajzi helyzetmeghatározáson alapuló szolgáltatásokhoz képest (pl. Google Latitude), hogy bevonja a játékelemet és az üzengetést, illetve hogy a való világban üzemelő boltokkal kötött megállapodások révén segít nyereségessé tenni az általában pénznyelő startupokat.

A világverő vonalkód

Bármilyen meglepő, az SXSW másik idei slágere a vonalkód volt. Valószínűleg azért válhatott belőle sláger, mert a méregdrága kamerás, gps-es, 3g-s telefonokkal felszerelt, szofisztikált felhasználók igénylik az interakciót valós környezetükkel, ez az interakció azonban eddig a környezet lekamerázásával, esetleg letwittelésével volt egyenlő, vagyis meglehetősen egyoldalú volt.

Egy vonalkód viszont szinte kiált azért, hogy fejlett eszközökkel dekódolják: erre az ötletre épül a Stickybits, amely lehetővé teszi, hogy az ember videót, audiót vagy linket csatoljon az általa leolvasott vonalkódhoz, amit aztán ha leolvas valaki, lesz nagy meglepetés. A texasi közönség pompásan szórakozott a QR-kódokon is, amelyek nem vonalak, hanem felnagyított pixelek formájában hordozzák az információt – általában egy linket, esetleg rövid szöveget. A QR-kód egyébként több mint másfél évtizedes találmány, és az elolvasására való dekóder évek óta megtalálható a Nokia kamerás telefonjain, használni viszont ember nem használja, mert a geekség fitogtatásán kívül égvilágon semmi értelme, mint azt az alábbi illusztráció is bizonyítja.

A cloud computing körül mostanság óriási a felhajtás, nem csoda, hogy az SXSW-n is fontos szerepet kapott. A cloud azt jelenti, hogy felhő, a felhő azt jelenti, hogy internet, a cloud computing meg azt jelenti, hogy a feladatokat (számítás, adattárolás) nem a felhasználó gépe végzi, hanem egy távoli szerver. A cloud computing azt SXSW-n bemutatott Spotify.com-ban manifesztálódott, ami nem más, mint egy streaming audiókat áruló szájt. Létrehozója, Daniel Ek arra a megdöbbentő felismerésre jutott, hogy most, a mindenhol elérhető gyors internet korában a zenéket nem kell letölteni, hanem elég online meghallgatni.

A Spotify egyelőre hat európai országban érhető el (Magyarország nincs köztük), viszont az Egyesült Államokban erős versenyre számíthat az olyan szolgáltatások részéről, mint a totális zenehallgatási élményt ígérő Mog. A streaming audiót sugárzó szájtok legfontosabb üzenete, hogy az iTunes-féle letöltögetős modell halott, és a zenehallgatáshoz nem kell többé se merevlemez, se sd-kártya, se semmi.

Régóta izgatja az emberiséget az augmented reality, vagyis a digitális eszközökkel feljavított valóság. De akármennyire izgató elméletben, eddig csak kevés kézzelfogható eredményt tudott felmutatni. Mint az a SXSW-n kiderült, néhány androidos alkalmazáson, szállodafelismerőn és zombijátékon kívül az augmented reality eddigi legérdekesebb megnyilvánulási formája az amerikai posta dobozméret-ellenőrző alkalmazása, amely egy webkamera és egy szoftver révén megmondja, hogy melyik szabványméretű postai papírdobozba fér bele az adott méretű disznótoros pakk. További érdekesség az iPhone-os autókereső, amely zsúfolt parkolókban segít megtalálni a tulajdonosnak gépjárművét, illetve természetesen a Microsoft Natalja, a kontroller nélküli Xbox, ami még nincs, de ha lesz, maga lesz az augmented reality.

Forradalom a backchannelen

Viszonylag új, az SXSW-n hangsúlyos jelenség a backchanneling, amit egyszerűbb példával érzékeltetni, mint leírni: ha focimeccset néz a tévében az ember, az a frontchannel. Ha eközben blogol, twitel, fórumozik, a Facebookon posztol a szóban forgó focimeccsről, akkor az a backchannel, vagyis egy primér médiaeseményhez kapcsolódó, azt magyarázó, felhasználói tartalommal megtöltő hátsó csatorna. Ilyen backchannel a mai körülmények között a nézők sms-eit megjelenítő televíziós adás, vagy egy választási közvetítés twitteren való kommentálása is.

A nagy ígéret, hogy a jövőben a backchannelek ugyanazon az eszközön lesznek használhatók, amelyen a frontchannel fut: logikus médium a digitális televízió. A South by Southwesten a negatív backchannelingre eddig több valós hatásokkal járó példa is akadt. A már említett 2008-as Zuckerberg-interjú készítőjét, Sarah Lacyt gyakorlatilag valós időben, a Twitteren buktatta meg saját hallgatósága. Idén Umair Haque, a Harvard Business Review újságírója készített interjút a Twitter alapítójával, Evan Williamsszel. A jelenlévők jobb híján a Twitteren dühöngtek a szerintük rossz kérdések miatt, majd a kialakult forradalmi hangulatban demonstratíve,  tömegesen elhagyták a termet. Haque később azt írta, sajnálja, hogy az interjú készítése közben nem követte a Twitter-feedet.

A kütyük és a tartalom kölcsönhatását jól szemléltette az SXSW kifejezetten Macintosh-párti közönségének hozzáállása az Apple új táblagépéhez, az iPadhez. Az Apple új termékeit körülvevő szokásos hype-ra a Wired magazin azzal segített rá, hogy bemutatta, hogyan nézhetne ki a magazin az iPaden. tapintható tartalomjegyzék, térben forgatható illusztrációk, beágyazott videók – a közönség reakcióján látszott, hogy a nyomtatott sajtó sem feltétlenül halott, főleg akkor nem, ha veszi magának a fáradságot, és beszkennelt pdf helyett a médiához illő és azt kihasználó tartalmat gyárt.