Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Embervadászat 2.0

Friss kommentek

Nagy siker volt az első Embervadászat 2.0

2009. április 10., 15:54 Módosítva: 2009-04-13 20:10
0
13 hozzászólás

Sok bizonytalanság volt bennünk, amikor meghirdettük az Embervadászat 2.0-át. A projektet az indította el, hogy tesztelni akartuk a Google helyzetfigyelő alkalmazását, a Latitude-ot, ami korábbi hivatalos közlések szerint Magyarországon nem működik, ám mi ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. De nem tudtuk, hogy mennyire működik megbízhatóan, azt meg pláne nem, hogy egy erre felépített városi embervadászat mennyi embert tud megmozgatni. Hajlandó-e végigrohanni egy vadász fél Pesten egy Google-pólóért? Használhat-e metrót a préda? Van-e élet a „Sanyi vagyok” után?

Aztán minden jól ment, a Google Latitude néhány perces időközönként szépen befrissítgette a vadászok és Anarki (alias Célpont) pozícióit. Egyszer fordult csak elő egy furcsa anomália: amikor hősünk metróra pattant, egyszer csak Stockholmban tűnt fel az ikonja. Persze az is lehet, hogy átmenetileg oda teleportált, hogy megzavarja az üldözőit, a furfangos Anarkitól minden kitelik.

A vadászok sem okoztak csalódást, sőt. Félelmetes gyorsasággal, utóbb pedig szervezettséggel csaptak le, spontán alakultak elit elfogó osztagok, és nem törődtek azzal, hogy esetleg nem lávalámpáért (hiszen az már a vadászat elején elkelt), hanem csak egy könyvért csinálják az egészet. Ahogy Casanova is mondta, nem a birtoklás, hanem a megszerzés az öröm. De ennél tovább ne menjünk ezzel a hasonlattal.

A Bázisnak annyi a tanulság, hogy legközelebb jobban meg kell nehezíteni a vadászok dolgát, mert elképzeléseinket felülmúlóan ügyesek – mi fel voltunk készülve arra, hogy akár délután ötig is eltart a hajsza. Merthogy szinte biztosan lesz legközelebb, olyan sokan követeltek újabb vadászidényt. De akkor majd több megállót utazhat a Célpont, és furmányosabb vargabetűket ír le, mert a mai Nyugati-Oktogon-Király utca-Deák tér-Batthyány tér-Bem József tér túránál tudunk mi jobbat is. A Bázis most kikapcsol, és őrült tervezgetésbe kezd a Célponttal. Hallanak még rólunk.

Addig is kóstolják meg a sült gesztenyét a Place Pigalle-on, tényleg megéri.

13 hozzászólás

Elfogyttak az ajándékok

2009. április 10., 15:21 Módosítva: 2009-04-10 15:42
0
4 hozzászólás

Az Összekötő (azaz én) úgy érzi magát, mint az apáca, akit hajnalban kilöknek a nightclub ajtaján: kiraboltan, szomorúan, hiányérzettől vérző lélekkel hunyorgok a napba. Vége, elfogyott minden ajándék, az utolsó három vadász egy egész zacskó könyvvel távozik. Ők is telefonos segítséggel portyáztak, amikor kérdezem, hogy mégis ki ül a számítógép előtt ilyen szép napsütésben egy sötét irodában, akkor az egyik halkan, szégyenlősen azt rebegi, hogy "apu".

Ha mindenképpen tanulságot kéne levonni, akkor a Kossuth téri mondatot idéznek, miszerint a "Hazug embert hamarabb utolérik, mint a gyáva kutyát, de tök mindegy, mert végül mindenkit utolérnek".

Érdekes, hogy a vadászok egy része valamiért azt hitte, hogy a Célpont narancssárga pólót visel, ez ugyebár az Index márkaértékét dicséri, nemhiába színeztük át az egész netet. A tudatalatti színtévesztés mellett meglepően sokan hitték azt, hogy a Célpont hatalmas hátizsákkal mászkál, talán a tavalyi szigetes élő közvetítés emlékei kavartak be, vagy a technikailag élen járó felhasználók sem merik elhinni: erre már egy zsebben meglapuló mobiltelefon is képes.

4 hozzászólás

Itt vérzett el a Célpont

2009. április 10., 15:08 Módosítva: 2009-04-10 15:11
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Anarki utolsó pozíciója látható a képen. Már kikapcsolta a mobilját, úgyhogy senki ne keresse tovább, a vadászatnak vége. De ígérjük, lesz még vadászidény.

embervadasz11
Szólj hozzá!

Vége az Embervadászat 2.0-nak

2009. április 10., 15:04 Módosítva: 2009-04-13 20:10
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Újabb négy vadász kapta el Anarkit, ők is az imént említett spontán csapatmunkával értek célt. Ezzel az összes ajándék elfogyott, a Célpont visszahúzódik barlangjába sebeit nyalogatni. Záró gondolatok és villáminterjúk az utolsó szerencsés vadászokkal hamarosan, még ne menjenek sehova!

Szólj hozzá!

Tömeges lebukás!

2009. április 10., 15:01 Módosítva: 2009-04-13 20:10
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Hat-nyolc vadász egyszerre rohanta le a jobb sorsot érdemlő Célpontot. Közülük voltak olyanok, akik wifi hotspotról wifi hotspotra lendülve követték Anarkit. „Ismeretlen emberek már bandába verődve rohangálnak, most már annyira sarokba szorítottak, hogy az egyik megszólított, aztán az összes ott termett hirtelen” – mondta Anarki, aki már nem ugyanaz az ember, aki volt.

Mint elmondta, a vadászok egy idő után összedolgoztak. Úgy kezdődött, hogy kiszúrták egymást, eleinte csak röhögtek a „Sanyi vagyok…” kezdetű köszönéseiken, aztán figyelni kezdték egymást, ki kit szólít meg. Így sikerülhetett a csoportos akció. Úgy tűnik tehát, hogy az embervadászat közösségkovácsoló tevékenység.

Szólj hozzá!

Egyszerre nyolcan kapták el

2009. április 10., 14:55 Módosítva: 2009-04-10 15:40
0
4 hozzászólás

Csoportosan zárták körbe a célpontot, aki annyira kimerült, mint Morvai Krisztina egy kiadós jogvédés után. A nyolc vadász közül többen közösen osztoztak a fegyvereken (windowsos mobil, laptop, miegymás), de a szabályok apró betűs részét olvasószemüveg nélkül nem tudjuk kisillabazálni, ezért inkább mindenkinek adunk valami indexes ajándékot.

4 hozzászólás

Megint élőben kapták el Anarkit

2009. április 10., 14:49 Módosítva: 2009-04-10 14:51
0
0 hozzászólás

„Karnyújtásnyira vannak a vadászok, de rettenetesen bénák, Petyát szólítgatják megint” – adta le az újabb jelentést a Célpont a Bázisnak. Aztán síróssá vált a hangja: „De szerintem most már megleszek.”

És már hallottam is a telefonban, hogy a vadász lelövi Anarkit, azaz kimondja a végzetes mondatot:Sanyi vagyok. Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem.”

Szólj hozzá!

Fáradnak a vadászok?

2009. április 10., 14:41 Módosítva: 2009-04-10 14:46
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Mint a képen látható, sokan nem mozdultak el Pestről, ők valószínűleg azért jelentkeztek be, mert a Google Latitude-on akarták követni az eseményeket.

Persze az is lehet, hogy a vadászok elfáradtak.

embervadasz10
Szólj hozzá!

A Célpont éppen elbízza magát

2009. április 10., 14:36 Módosítva: 2009-04-10 14:39
0
2 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

"Hát ezek nagyon bénák" - panaszkodik éppen dicsekedve a Célpont az Összekötő új menedékhelyén, majd kényelmesen hátradől, mintha csak az idősek otthonában várná Korda György és Balázs Klári délutáni hakniját.

"Ma már senki nem fog elkapni"- teszi hozzá magabiztosan és finoman megkavarja a kávéját.

2 hozzászólás

Akinek a kereke bánja

2009. április 10., 14:33 Módosítva: 2009-04-10 14:33
0
1 hozzászólás

Ugyebár egyszerre öten kapták el még Pesten a Célpontot, de az ötödik vadász nagyon megkésve érkezett csak meg a trófeáért. Az ok: kipukkadt a kereke a nagy üldözésben. Mármint a bicikli kereke, amivel az üldözésbe belecsapott. Neki dupla ajándékot adtunk, azután áthelyeztük a székhelyünk a Célpontot követve Budára.

1 hozzászólás

Anarki újabb haladékot nyert

2009. április 10., 14:26 Módosítva: 2009-04-10 14:28
0
3 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

A furfangos Anarki sikeresen végrehajtotta a Vuk-manővert, és átszökött az őt üldöző simabőrűek sorfalán. Újabb értékes perceket nyert, de vajon meddig?

embervadasz09
3 hozzászólás

Budán is elkapták a Célpontot

2009. április 10., 14:17 Módosítva: 2009-04-10 14:20
0
2 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Ahogy várható volt, Anarkit Budán is levadászták. Az a srác, aki korábban a kocsmában próbálkozott a csaposnőnél, nem adta fel, és végül csak felhajtotta a Célpontot. „Most itt piheg és limonádét iszik” – mondta Anarki a Bázisnak, és nem éreztem neheztelést a hangjában. Egyébként a csaposnővel a következő beszélgetés zajlott le:

Vadász: Nem látott erre egy fura embert nagy táskával?

Csaposnő: Miért, elvitt valamit?

Vadász: Nem. (elrohan)

2 hozzászólás

Újra szorul a hurok a Célpont körül

2009. április 10., 14:01 Módosítva: 2009-04-10 14:04
0
7 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Szerintem megint perceken belül elkapják Anarkit. Szépen vándorolnak át a vadászok Budára, valaki már néhány méterre meg is közelítette őt. Fuss, Anarki, fuss!

embervadasz08
7 hozzászólás

...és máris ketten a nyomában vannak

2009. április 10., 13:54 Módosítva: 2009-04-10 13:57
0
0 hozzászólás

Ezt elkiabáltam.

embervadasz07
Szólj hozzá!

A Célpont Budára menekült

2009. április 10., 13:47 Módosítva: 2009-04-10 13:58
0
1 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Anarki ikonja a Batthyány téren bukkant fel, tehát a két megállót a piros metrón használta el, és a Deák térről indult. A közelben híre sincs vadásznak, a Célpont kifújhatja magát. De aki látta a Running Mant, az tudja, hogy ez csak vihar előtti csend.

embervadasz06
1 hozzászólás

Anarki villamosra száll (vagy buszra vagy metróra vagy hajóra)

2009. április 10., 13:40 Módosítva: 2009-04-10 13:52
0
3 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

A Célpont újabb bejelentkezése:

„A kocsmában majdnem lebuktam, többen megjelentek, de csak a csaposnőt szólították meg és Petyát, a videóst. Miközben ott álltam a közelben. De érzem, hogy már nagyon forró a talaj, ki is használom a bónuszomat, emiatt átmenetileg nem lehet pontos a pozícióm a térképen.”

Emlékeztetőül: a szabályok szerint a Célpont 30 percenként egyszer igénybe vehet tömegközlekedési eszközt, de legfeljebb két megállónyi távolságba utazhat, utána le kell szállnia.

3 hozzászólás

Két vadász között

2009. április 10., 13:30 Módosítva: 2009-04-10 13:32
0
3 hozzászólás

Ehhez a képhez nem is fűznék kommentárt.

embervadasz05
3 hozzászólás

Aki rollerral indult vadászni

2009. április 10., 13:27 Módosítva: 2009-04-10 13:50
0
0 hozzászólás

CK nevű, kedves embervadászunk egy összecsukható rollerral vette üldözőbe a Célpontot, kétszer mellényúlt, ezért kicsit furcsán vették a járókelők a vallomását, hogy az Indexet állította kezdőlapjának. Persze azért gratuláltak neki.

Az Asus netbookkal, és bluetooth kapcsolattal kommunikáló mobillal indexes újságíróra menő vadászt hiába faggattuk arról, hogy mégis hogyan lehet laptoppal a kézben rollerezni, csak sokat sejtetően mosolygott. Aztán elvitte a dedikált indexes pólót.

Szólj hozzá!

Élőben kapták el a Célpontot

2009. április 10., 13:26 Módosítva: 2009-04-10 13:27
0
1 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Ez még az előbb említett öt sikeres vadász közül volt az egyik. Anarki éppen bejelentkezett a Bázisra, és a telefonban hallottam, ahogy elkapták. A következő beszélgetés zajlott le vadász és prédája között:

– Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem.

– És a „Sanyi vagyok” hol marad?

1 hozzászólás

Anarki retteg és Budára készül

2009. április 10., 13:22 Módosítva: 2009-04-10 13:23
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Anarki, azaz a Célpont közölte a Bázissal, hogy stratégiát váltott. „Letelepedtem, elbújok a tömegben, és ha látom, hogy valakit megszólítanak, menekülök. Körülöttem mindenhol laptopos szabadcsapatok cirkálnak, háromszög alakzatban közelítenek. Most pár percre bebújtam egy koszos kocsmába, ahol gps sem lát, muszáj kifújnom magam. Veszélyes az élet itt, Buda egyre inkább jó ötletnek tűnik.”

Szólj hozzá!

Még öten elkapták a Célpontot

2009. április 10., 13:10 Módosítva: 2009-04-10 13:13
0
2 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Egymástól függetlenül öten kapták el a Célpontot. Volt, aki Győrből utazott fel az embervadászatra. Egy bringás vadász pedig akció közben kereket cserélt, így lett neki gyanús a Célpont. További részletek a helyszíni összekötőtől.

2 hozzászólás

Nem a bázist kell megtalálni

2009. április 10., 13:04 Módosítva: 2009-04-10 13:15
0
7 hozzászólás

Már az Összekötőt, azaz engem is megtaláltak, de hát olyan ez mint három pontos kosarat dobni a Varázsfuvola premierjén: nem túl nagy sikert, legfeljebb értetlenkedést. A Célpont menekül, én pedig a biztonságos menedéken iszom még egy limonádét az egészségére.

7 hozzászólás

Újabb veszélyes helyzet

2009. április 10., 13:02 Módosítva: 2009-04-10 13:08
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

A Deák Ferenc téren valaki tíz-húsz méterrel lohol a Célpont nyomában. Hajrá, a lávalámpa ugyan elkelt, de pólót, könyveket még lehet nyerni!

embervadasz04
Szólj hozzá!

Villáminterjú a Célponttal

2009. április 10., 12:53 Módosítva: 2009-04-10 12:55
0
2 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Anarki bejelentkezett a frontról, és elmondta, milyen érzés, hogy több mint száz vadász a nyomában lohol. „Paranoiában élek, mindenki gyanús, aki szembejön. Ha azt látom, hogy valaki a mobilját nyomogatja, elfordulok vagy beslisszolok egy kis mellékutcába. Lehet, hogy csak sms-ezik az illető, de egy perc figyelmetlenség is a vesztemet okozhatja. Még mindig remegnek a lábaim attól, ami a Liszt Ferenc téren történt. Ellustultam, eddig túl lazán vettem a dolgot. Egy pillanatra kihagyott a figyelmem, és azonnal lecsaptak rám. Most éreztem át, milyen komoly a helyzet.

2 hozzászólás

Újabb két nyertes

2009. április 10., 12:38 Módosítva: 2009-04-10 13:08
0
1 hozzászólás

Egymás után ketten is megtalálták a Célpontot, aki óvatlanul visszatért a bázisra, hogy megigyon egy alkoholmentes frissitőt. Még a rendelésig sem jutott, amikor egy lány már oda is lépett hozzá a jelszóval, majd pillanatokkal később újabb ember kapta el.

Először csalásra gyanakodtunk, hátha a két fős csoport két ajándékra hajt, de nem: az egyik embervadász Blackberryvel követte a Célpontot, a másikat viszont távvezérelték, sms-ben kapta at instrukciókat.

Célpontunk sietve távozott, mint Gyurcsány egy rossz hangulatú MSZP-kongresszusról, egy Szakítós- és egy hímzett Google-logós pólóval kevesebb.

1 hozzászólás

Elkapták a Célpontot!

2009. április 10., 12:37 Módosítva: 2009-04-10 13:05
0
2 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Már meg is van az első sikeres vadász, egy Sniper művésznevű úriember, aki a Liszt Ferenc téren csapott le. „Már eleve gyanús volt, ahogy ott állt narancssárga pólóban, fehér fülhallgatóval” – közölte a Bázissal a Célpont. Sniper a protokoll szerint járt el, bemondta a várt mondatot, majd a trófeák közül lenyúlta – naná, hogy – a lávalámpát.

2 hozzászólás

Veszélyes közelségben az egyik vadász

2009. április 10., 12:24 Módosítva: 2009-04-10 12:32
0
0 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

A Célpont ügyesen meglógott a Nyugatinál az embervadászok gyűrűjéből, és a Liszt Ferenc tér felé kezdett menekülni, ahol azonban újabb vadászba futott. Veszélyes, két utcányi közelségben kerülték el egymást.

embervadasz03
Szólj hozzá!

Elkezdődött az Embervadászat 2.0

2009. április 10., 12:10 Módosítva: 2009-04-13 20:10
0
17 hozzászólás

(Ha nem tudja, mi ez az egész, kattintson ide.)

Hírszerzőink a Nyugatinál látták felbukkanni a Célpontot. Máris nagyon közel van hozzá két vadász, aki engedte, hogy lássuk a pozíciójukat. Ami azt jelenti, hogy még legalább 7-8 vadász van veszélyesen közel hősünkhöz, mert nagyjából minden látható vadászra négy olyan jut, aki lopakodó üzemmódban portyázik. Lehet, hogy a vadászok perceken belül megszerzik az első trófeát?

embervadasz02
17 hozzászólás

Gyülekeznek a vadászok

2009. április 10., 11:41 Módosítva: 2009-04-10 12:01
0
1 hozzászólás

Jó napot, a Bázis vagyok. Ma én segítek önöknek elkapni a Célpontot.

Folyamatosan postolom majd a hajsza állását, és ha hírszerzőim befutnak, talán néhány tippet is adok majd a vadászoknak. Egy helyszíni összekötő folyamatosan követi majd a Célpontot, tőle is számíthatnak hasonló bejegyzésekre. A térképen egyelőre 16 embervadász látszik, de ők csak azok, akik engedélyezték a Célpontnak, hogy lássa a pozíciójukat. A regisztrált és visszaigazolt embervadászok száma azonban ennek többszöröse, mint az várható volt, a többség lopakodó üzemmódban hajt rá a lávalámpára meg a többi felbecsülhetetlen értékű ereklyére. A hőmérséklet 21 Celsius-fok, az idő derült, ideális egy jó kis embervadászathoz.

embervadasz01
1 hozzászólás

Éles teszt fél 11-től

2009. április 10., 10:10 Módosítva: 2009-04-13 20:10
0
19 hozzászólás

Jó napot, itt a Célpont. Fél 11-től 15 percre következik az Embervadászat bétateszteje. Kevésbé hivatalosan: negyedórára kiteszem a telefont az erkélyre itt az Index szerkesztőségében, Újpesten, az Árpád út 51-53-ban.

Kedves versenyzők, élesítsék Latitude-jukat, jelentkezzenek be, és tekintsék meg pozíciómat. Ha ott látnak, ahol vagyok, a rendszer működik. Kérdések, észrevételek jöhetnek a kommentek közé.

Bár a 10 órás határidő lejárt, jelentkezni továbbra is lehet, próbálunk mindenkit visszajelölni, aztán vagy sikerül, vagy nem.

19 hozzászólás