Embervadászat 2.0

2009. április 9., csütörtök 14:17

Egy célpont. Egy játszma. Egy megoldás. A helyszín: a városi dzsungel. A tét: a túlélés. A trófea: értékes. Péntek délben indul az Index budapesti túlélőjátéka, az Embervadászat 2.0.

Február elején mutatta be a Google a Latitude-ot, azt a szoftvert, amely megmutatja ismerőseinknek, merre járunk éppen, és aktuális pozíciónkat elhelyezi a Google Mapsen. Magyarul látni, hol jár a haver.

Zseniális ötlet, csak két baj van vele. Az egyik, hogy adatvédelmi szempontból aggályos, mert az ember holléte, bármilyen furcsán hangzik, magánszférájának részét képezi – van, aki nem szeretné tudatni a nagyvilággal, hogy munka helyett otthon döglik, vagy hogy mennyit ül a budin. Szerencsére a Latitude opt-in, vagyis beleegyezéses alapon működik. Aki nem akarja, nem látják, és persze bármikor ki lehet kapcsolni, akár örökre.

A másik baj a Latitude-dal, hogy a Google sok más újításához hasonlóan Magyarországon nem működik. Legalábbis eddig így tudta mindenki, a szaksajtótól a cég hazai pr-képviseletéig, és így tudtuk mi is.

Nos, jó hírünk van: időközben eltekerhettek egy potmétert Mountain View-ban, mert, mint az előzetes tesztjeinkben bebizonyosodott, a Latitude igenis működik Magyarországon. Úgy, ahogy, de közösségi szolgáltatásnak mindenképpen közösségi teszt jár. Így aztán elhatároztuk, hogy nagyszabású túlélősó keretében próbáljuk ki, mire képes a Google emberkövetője a városi dzsungelben, extrém körülmények, parkolóőrök, kisnyugdíjasok és virágárusok között. Mennyire használható Budapesten a Latitude? Tényleg meg lehet találni vele az ismeretlen romkertben söröző haverokat? Elveszett gyereket? Fontos küldemény címzettjét? Welcome to Embervadászat 2.0.

A verseny

A célpont Budapesten bujkál, zsebében egy Latitude-os mobiltelefonnal, amely a mobilcellaadatok, a GPS-jelek és az közeli Wi-Fi hotspotok alapján folyamatosan jelzi pozícióját a Google Mapsen. A feladat: megtalálni a menekülőt, legalább egyméteres távolságba kerülni hozzá, és hangosan, érthetően kimondani a titkos kódot, ami így hangzik:

"Sanyi vagyok. Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem."

A célpont erre a titkos kódra a következő titkos kóddal válaszol:

"Párizsban a Place Pigalle-on árulják a legjobb sült gesztenyét"; majd átadja a felfedezőnek a jól megérdemelt trófeát.

A versenyben bárki részt vehet, várjuk a tech-elit, a programozók, bloggerek, veterán geocacherek jelentkezését, de itt a tavaszi szünet, jelentkezhetnek egész egyetemi évfolyamok, iskolai osztályok, önképző- és szakkörök, sőt az Embervadászat 2.0-át bátran ajánljuk pizzaszállítóknak, bringás futároknak, rendőröknek, postásoknak, vasutasoknak és az átlagembernek is.

Versenyszabályzat

1. A részvételhez mindenképpen kell egy Google-account, ami a Gmail-regisztrációval jár. Ha még nincs, csináljon egyet.

2. Legkésőbb péntek reggel 10 óráig küldjön egy emailt az anarki.index@gmail.com címre. A subject (tárgy) mezőbe írja be, hogy "embervadászat". A mailben írja meg nevét vagy egy kitalált nevet, mindegy. Ha van kedve, esetleg magáról még valamit: hány éves, férfi-e vagy nő, mivel foglalkozik, egyénileg indul-e vagy csapatban, van-e előzetes stratégiája, mit vár a versenytől és mihez kezd az értékes nyereménnyel. Küldhet fényképet is. Ez mind fakultatív, de ártani nem árt. A versenyzők listáját kitesszük az Indexre, úgyhogy csak olyat írjon, amit viszont mer látni.

3. Legkésőbb péntek délelőtt 11-ig kap egy válaszlevelet arra a gmail-es címre, amelyről a jelentkezést küldte. Kattintson a linkre, és csatlakozzon a Latitude-hoz. Jelölje be Anarkit barátjaként.

mlat1 450

A Latitude aktiválásakor három lehetőség közül választhat: az elsővel (Accept and share your location) nemcsak a vadász látja a célpontot, de a célpont is a vadászt, ezt csak advanced usereknek ajánljuk; a másodikat érdemes választani (Accept but hide your location), aki meg a harmadikra klikkel, az nem játszik.

mlat2 450

Fontos: a Google-t állítsa át angol nyelvűre, csak így működik a Latitude.

4. Az Embervadászat 2.0 április 10-én, pénteken déli 12 órakor kezdődik. Fogjon egy netezésre alkalmas telefont, laptopot vagy bármilyen más eszközt, lépjen be a Latitude-ba és lokalizálja a célpontot. Induljon útnak gyalog vagy tetszőleges közlekedési eszközzel, miközben ellenőrzi a célpont helyzetét, és igyekezzen legalább egyméteres távolságba kerülni a menekülőtől. Ha megvan a célpont, jól érthetően mondja ki a titkos kódot ("Sanyi vagyok. Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem.")

Ha valóban a célpontot sikerült becserkésznie, és nem egy ártatlan járókelőt, megkapja a titkos válaszkódot ("Párizsban a Place Pigalle-on árulják a legjobb sült gesztenyét"), illetve az értékes trófeák egyikét. Ha nem, hát nem. Próbálkozzon tovább.

5. Ha csapatban indul, csak egy trófea jár.

6. A célpont Budapest közigazgatási határain belül menekül, alaphelyzetben gyalog, folyamatosan bekapcsolt és a helyzetét közvetítő mobiltelefonnal. A telefont nem kapcsolhatja ki, a GPS-jelet nem árnyékolhatja el. Köteles minden 30 percben legalább 5 percig egy helyen tartózkodni. A meneküléshez, 30 percenként egyszer igénybe vehet tömegközlekedési eszközt, de legfeljebb két megállónyi távolságba utazhat, utána le kell szállnia. A verseny során egyszer, általa tetszőlegesen kiválasztott időpontban, de legfeljebb 5 percre igénybe vehet egy menedéket – aluljárót, kapualjat, zárt helyiséget – ahol nem látják a műholdak, így a GPS-jel megszűnik, de a cellainformációból számított tartózkodási hely továbbra is látható.

7. Az Embervadászat 2.0 péntek délután 5 órakor ér véget, vagy amikor elfogy a trófea.

8. A személyes adatokat semmilyen módon nem rögzítjük, nem tároljuk és becsszóra nem élünk velük vissza. A verseny végén ne felejtsen el a Latitude-ból kijelentkezni.

Egyedülálló nyereményeső!

Soha az Index tízéves történetében ekkora nyereményeső nem volt! Akik sikeresen azonosítják a célpontot, a következő trófeák közül választhatnak:

Itt London. Barakonyi Szabolcs, az Index fotósa és Tóth Vali albuma, 3700 forintos értékben. Dedikálva!

Túlkapások. Bodoky Tamás, az Index főmunkatársának tényfeltáró munkája. Érdekfeszítő, cselekményes, fordulatokban bővelkedő és mégis mélyen emberi. 4290 forintos értékben.

A Művelt Alkoholista borzsebkönyve Uj Péter, az Index főszerkesztője és Jónás Csaba szerkesztésében. Cselekményes, szókimondó, sziporkázó és mégis mélyen igaz, 2890 forint értékben. Dedikálva!

konyvek450

Etetés. Szily László, az Index blogigazgatójának műve, amelyből Xantus János készített sziporkázó, megrázó, drámai fordulatokban bővelkedő és mégis mélyen cselekményes filmet. 2490 forint értékben.

Elfelejtett aranyak. Szerző: Ághassy Kovács Attila, az Index sportrovatának munkatársa. Szívbemarkoló, változatos, érdekfeszítő és mégis igazán mély munka, 4900 forintos értékben. Kötve! Dedikálva!

Első HÍRes könyv. Beszélgetés 50 hazai újságíróval a médiáról, Magyarországról. A kötetben megszólalnak: Dudás Gergely, az Index gazdaság rovatának szerkesztője; Miklósi Gábor, az Index politika rovatának munkatársa; Stöckert Gábor, az Index tudomány rovatának munkatársa és Szily László főblogger. 4200 forintos értékben, kötve, részben dedikálva!

The Best of Totalcar. Bazsó Gábor és Winkler Róbert cselekményes, sziporkázó, drámai fordulatokban bővelkedő és mégis mélyen sziporkázó műve, 3980 forintos értékben. Második, javított kiadás! Dedikálva!

Értékellek mint embert póló: az Index szakítósblogjának hivatalos pólója házzal, madárral és lámpavassal

polok450

Az Index 2008-as pólója pálmafákkal és kaszás mókussal. Dedikálta: Király András, az Index politika rovatának szerzője. Egyedi darab!

És végül a fődíj: Pontos labda Dévényi Tibor kissé fakuló aláírásával. Kék színben, fehér pöttyökkel, felbecsülhetetlen értékben.

pontos450

És ez még mind semmi. Bár a versenyt a Google hivatalos támogatása, sőt tudta nélkül hirdettük meg, a cég hazai pr-képviseletének annyira megtetszett, hogy a cikk olvastán felajánlott egy Google-pólót és egy hozzá illő lávalámpát. A lávalámpa meg, aki nem tudná, a világ legkúlabb geek ajándéka a piros tűzőgép után. Mountain View-ban a saját szemünkkel láttuk, amint Scott MCNealy, a Sun akkori vezérigazgatója átveszi az ajándék lávalámpát Eric Schmidtől, a Google főnökétől.

Így már azért van tétje a dolognak, ugye?

gall

Jó embervadászatot!

Kapcsolódó anyagok:

Bárki Nagy Testvér lehet a Google-lel - 2009.02.05.
Elindult a Latitude közösségi szolgáltatás, ami az összes ismerősünkről megmutatja, hol vannak éppen.
Mobilkémek a szegedi panelben - 2008.07.25.
Gyanakszik, hogy megcsalják? Kétszázezer forintért van megoldás. Kár, hogy illegális.
Követik a mobilunkat! - 2005.07.20.
Az Index tíz önkéntese flottává szerveződött, hogy kipróbálja, mire képes az egyik szolgáltató mobiltelefonos követő rendszere. Parancsnoki jelentés.

Kommentek

  • 2009.04.09 14:49:53lolperec

    namajd jól felszólal a gombócman :D

  • 2009.04.09 14:53:32M11an

    "Sanyi vagyok. Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem."

    Ez nem ér meg egy pólót. Pontos labda Dévényi Tibibácsitól meg van. :)

  • 2009.04.09 14:56:28ready_real

    Tisztára PAnnon DJUICE headhunterz.

  • 2009.04.09 14:57:20porter

    haha, ez jo otlet volt, gratulalok index.hu, csak sajnos vidékre utaztam ugyhogy nem tudok emberre vadaszni. pedig mara mar hobbi szinten uzom ^^

  • 2009.04.09 14:59:58johevi

    Nem fogytak az Indees cuccok, ki kell szórni őket :-))))

  • 2009.04.09 15:07:22panicradio

    Beszállnék, de vidéki vagyok és csak iPhone-om van, amin nem működik a Latitude, de azt írják, hogy hamarosan ;)

  • 2009.04.09 15:10:30köcsögömszéken

    Ica vagyok. Mióta munkaidőben embervadászkodok kirúgtak a munkahelyemről, úgyhogy mehetek egy fejvadász céghez... ügyfélnek.

  • 2009.04.09 15:12:04boldi hawn

    mekkora ötlet, nem lesz véletlenül más városokban is, mondjuk Győrben?

  • 2009.04.09 15:12:47Harlequin

    Gazdasági válság, mi?!

  • 2009.04.09 15:15:44atompyka

    Most akkor április 9., vagy péntek?
    :-)

  • 2009.04.09 15:17:37bereg

    "Latitude-al"
    Ezek szerint egy újságírónak nem kell ismernie a val-vel ragot. Legalábbis az Indexnél :)

  • 2009.04.09 15:25:22Csodálatos Világ

    Van egy ilyen társas is. Az angol változat a Scotland Yard, míg a magyar verzió a Police 07 frappáns nevet viseli. A játékban van egy menekülő raboló, akit egy csapatnyi zsaru kerget a városban (ang=Londonban, magy=Budapesten). Mindenki bizonyos számú jegyet kap a 3 közlekedési eszközre, amit használhat (taxi, busz, metró). Minden körben mindenki egy megállóval mehet odébb a városban. A raboló előnye, hogy csak minden ötödik lépését mutatja meg (és kétszer duplát léphet, van 2 joker lépése, meg ő mehet vízi úton is ezeken felül). A cél: bekeríteni és/vagy valakinek rálépni a rabolóra. Ezt pl. ezzel a technikai vívmánnyal tök jól lehetne játszani élőben Bp-en.

    Ui: Muszáj Sanyit vagy Jolánt mondani, amikor meg van?

  • 2009.04.09 15:25:23csiri bá

    "Most akkor április 9., vagy péntek?"

    Április 9, péntek... 2010. :D

  • 2009.04.09 15:26:07indapasssucks

    bereg,

    mindíg szép ha valaki úgy javít nyelvtani hibát, hogy téved. Nem gondolod? ::)))

    éllyenek a zufóóóók

  • 2009.04.09 15:34:36Qwer

    indapasssucks

    "mindíg" aha... hosszú í-vel...

    mind + ig

  • 2009.04.09 15:37:27Tarajos Goethe

    Tudom hogy senki sem próbálta de :

    The Latitude iGoogle gadget is not currently available for your location :(

    You can still download Google Maps with Latitude to your phone :)

    Click here to learn more or goto m.google.com/latitude from your mobile phone.

    A PDA-ra felmegy és működik is de követni nem tudom.

  • 2009.04.09 15:37:51SÜN

    sün!

  • 2009.04.09 15:43:01sfdrake

    A nyeremények mind a megtalálandó személynél lesznek? Akkor nem tud túl nagy sebességgel közlekedni :D

  • 2009.04.09 15:55:21toto92

    Nem tudja valaki, hogy a metróállomásoknál fellelhető ingyen-internet-terminálokról van-e valahol bármiféle lista?

  • 2009.04.09 15:55:43Balage85

    A fene, pont ma utazok el, pedig fent van a google map a telefonomon és gyorsan megtalálnám vele :D

  • 2009.04.09 16:05:36szonjasztal

    Nekem mindig a Google maps-t akarja letölteni, pedig már a telefonomon van. Van ötletetek?
    Vagy nem megy minden telefonról?

  • 2009.04.09 16:05:37magpet

    Mi is szoktunk ilyet játszani, gugli nélkül:
    http://gpsgames.hu/blog/magpet/9/rokavadaszat_gps-alapon/

    Jó dolog! :)

  • 2009.04.09 16:05:46Sanyi

    En vagyok Sanyi.

  • 2009.04.09 16:14:41vorosmarty57

    csatlakozunk, megtalálunk...

  • 2009.04.09 16:18:17chauvin

    mérsékelt érdeklődés esetén kiosztanak 100 pöttyös labdát "megnyerted a fődíjat" címen :P

  • 2009.04.09 16:18:32d.adam

    "A nyeremények mind a megtalálandó személynél lesznek? Akkor nem tud túl nagy sebességgel közlekedni."
    A sok könyv a két póló meg az egy labda egy darab hátizsákba könnyen belefér. Hátizsákkal mindenki tud (akár gyorsan is) közlekedni. :P

  • 2009.04.09 16:34:40sona

    Biztos a mikulást kell kergetni! :)

  • 2009.04.09 16:37:33bécsi pszicho

    Elnézve a várható díjakat, különösen szilly úr förmedvényét... lehet, hogy inkább lelőném a célpontot, mielőtt válaszol. :D

  • 2009.04.09 16:37:42anarki

    goethe
    ilyet nekunk is produkal, akkor, ha a default nyelvbeallitas nem angol. keress olyan opciot, hogy google.com in english vagy igoogle in english, allitsd at angolra, es menni fog. elmeletben.

  • 2009.04.09 16:55:06amzso

    beszállok :) találkozunk a dzsungelben :)

  • 2009.04.09 17:26:25balihb

    én nem akarom ám elkeseríteni a cikk íróját, de a latitude mindig is működött magyarországon, csak az iGoogle-es cucc nem. De az most sem megy, szal senki nem tekert el semmit sehova, csak úgy látszik mindenki lusta volt kipróbálni. Vagy letölteni egy újabb verziójú google map-et a telójára.

  • 2009.04.09 18:04:54Miizu

    nekem nem megy a regisztrálás.. "The Latitude iGoogle gadget is not currently available for your location :( " hibaüzenetet kapok, valaki tudna segíteni?

  • 2009.04.09 20:13:31Gráci jóember

    Én hülye meg osztrák lettem... francba...

  • 2009.04.09 20:21:33kozjegyzo

    Na ez jóóó lesz. Legközelebb az érdekesség kedvéért lehtne több célpont is, vagy csapatok :D

  • 2009.04.09 22:52:06hivatal.blog.hu

    A szükséges hatósági engedélyeket beszerezték a szervezők?

  • 2009.04.10 00:33:11bereg

    indapasssucks

    "mindíg szép ha valaki úgy javít nyelvtani hibát, hogy téved. Nem gondolod? ::)))"

    Miért, helyesnek véled azt, hogy "Latitude-al"? Akkor vajon a cikkszerző miért javította ki időközben arra, hogy "Latitude-dal"?

  • 2009.04.10 01:05:09p3d3str1an

    Hánemtom, nekem s60on, winmobile6on, igooglén működött mindig a latitude. Bár az igoogles verziót csak egy pár adott kattintással tudtam elérni, de működött.

  • 2009.04.10 01:05:49p3d3str1an

    igaz, mindig usenglish volt a beállításom.

  • 2009.04.10 04:21:42prometheus_X

    Srácok, én ugyan nem játszok, de segítek egy picit: sehol nem írja a szabályzat, hogy a célpont alhat :). Natehát, ha nem alhat, az furcsa lenne, ha alhat, akkor viszont nincs rendelkezés arról, hogy kikapcsolhatja a Latitude-ot az alvás ideje alatt, tehát NEM kapcsolhatja ki. Úgyhogy hacsak nem alvajáró, akkor igen könnyű dolga lesz a vadászó pógártársaknak :)))

  • 2009.04.10 04:25:35moderálást kérek

    jaja, de Stirlic eltévesztette a kontaktot, az obersturbanfűrer meg kurvára nem értette, mit gesztenyézik ez itt, szerencse, hogy placpigall, nem a gesztenyéről híres, ugye, így aztán kimagyarázta magát a Stirlic
    namost akit Sanyinak hívnak az csakis idióta lehet, akinek a Zindex a kezdőlapja, azis szintén csakis idióta lehet, ilyen idiótákkal van tele a város ugye, ezt tudjuk
    a célpont honnan fogja tudni, hogy ez egy titkos sanyie, vagy csak szimplán egy a sok idióta közül, és pláne hogyan magyarázza ki, hogy miafaszt placpigallozik, a nyóckerben még simán meg is verhetik, hogy mit forcírozza itt a konkurenciát

    szóval nem szívesen lennék idióta célpont egy ilyen idióta reklámkampányban, pláne a nyóckert kerülje!

  • 2009.04.10 07:58:00[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps

    bereg: úgy jó, ahogy van.
    pl a 'Kossuth-val' -nál a 'val' hasonul a kiejtett utolsó hanghoz = 'Kossuth-tal'

    ugyanígy lehet példamondatunkban:
    'Ne vitázz indapasssucks-szal !'

  • 2009.04.10 07:59:57[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps

    prometheus_X! a játék
    -ha jól értettem-
    déltől ötig tart
    asszem kibírja a célpont alvás nélkül

  • 2009.04.10 08:11:35[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps

    ...

  • 2009.04.10 08:19:45Lámpaoltó

    "Sanyi vagyok. Mióta beállítottam az Indexet kezdőlapnak, teljesen megváltozott az életem."

    ez nagyon kemény, az uncool kategóriában is legalja

  • 2009.04.10 08:24:32[HUN]RTM(Bp)Digi20Mbps

    na, átálltam DigiKábelre
    hulladék chello
    bocs, az offtopicért - de el kellett dicsekednem
    DIGIKÁBEL 20Mbps !!!

  • 2009.04.10 09:30:22szonjasztal

    Valaki segítsen! Nem akarom újra letölteni a Google Maps-et, de ha akapott linkre kattintok, csak ezt kínálja fel. Miért?

  • 2009.04.10 10:05:48Betyárkörte a segglukon

    szonjasztal ennyire hülye nem lehetsz! mi az, hogy nem akarod újra letölteni? a régivel nem fog menni, ezért akarja az újat. és ilyen alapokon akár a win95-öt is használhatnád... :S

  • 2009.04.10 10:50:34solarenqu

    hiaba allitjuk angolra a google-t nem tudjuk pc-re felrakni a latitud-ot, telefonon siman megy, de gepen nem, valaki mondjon valami okosat plz....

  • 2009.04.10 12:07:25szonjasztal

    Kedves Betyárkörte a segglukon!
    Egyetértünk, nem vagyok ennyire hülye. A felkínált legfrissebb verziót elfogadtam, már az van a telefonomon, mégis újra és újra csak ezt az opciót kínálja fel.
    Ha ennyire jól értesz hozzá, erre is ajánlhatnál valami megoldást! Persze bárki mástóél is elfogadom, nem csak egy seggluktól! (amiről köztudott, hogy mindenkinek van, de senkit nem érdekel másé)

  • 2009.04.10 14:01:34Megélhetési SÜN!-öző

    Ezt a faságot, hogy csütörtökön megy ki egy versenykiírás, amire péntek reggelig lehet jelentkezni. Aki most kap kedvet a dologhoz, azzal mi lesz?

  • 2009.04.10 14:26:56marco74

    ÉN is Győrből vagyok! Ha van megfelelő számú győri regisztrált, akkor lehet!

  • 2009.04.10 14:56:01bokrif

    Lehet én vagyok a béna, de nem tudok regisztrálni a Latitude-ba.
    Most akkor ezt hogy is kell?

  • 2009.04.10 15:19:39Mol

    Tetszik ez a játék! Volt már ilyen,csak bábukkal, társasjáték Police07 néven. Emlékszik rá valaki?

  • 2009.04.10 15:27:58leon, a proli

    @ergerberger: LOL. könyv helyett vidéken gumicsizma lenne a díj, kék és zöld :DDDD

  • 2009.04.10 23:04:31Csodálatos Világ

    Én.
    Fentebb.

  • 2009.04.11 14:41:49Dudi

    Hát... nekem nem sikerült. Pedig esélyes voltam, ezt ő is elismerte. A gond, hogy 15-kor le kellett lépnem Budapestről... Grat a sikeres vadászoknak. Folyt. köv.-re is benevezek! :)

    Videók lesznek?

  • 2009.04.13 21:37:14Dudi

    Affenne, a videón látszik, hogy berostam egy alkesznek tűnőtől (épp egy kocsmából jött ki). És erre ő volt az :) IJ

  • 2010.04.04 10:16:27Buxa20

    Az már biztos, hogy vannak olyan szerencsétlenek, akik mindent csak negatívan tudnak kritizálni.
    Ez egy nagyon forradalmi ötlet, kellemes kikapcsolódás akárki, akármit gondol. Még nevezési díja sincs, csak gyere, ha akarsz...
    Ha valaki dolgozik, így járt, én is kirúgnám, ha nem fogja fel, hogy munkaideje van...
    Ha valakit zavar az INDEX.HU stílusa, ne olvassa.
    Csak sajnálni tudom azt, aki ilyen negatív és csak a másik hibáján tudja magát kiélni. Vagy alapból szerencsétlen.
    Remélem a címzettek ezt elolvassák és elgondolkodnak magukon... (a sün! meg már nagyon elavult, csak szólok)
    Üdv Buxa

  • 2010.04.04 10:18:51Buxa20

    "leon, a proli

    @ergerberger: LOL. könyv helyett vidéken gumicsizma lenne a díj, kék és zöld :DDDD"

    Te ezen mondatoddal csak azt árultad el, hogy Budapest határait még sohasem állt módodban elhagyni....
    Az ország krémje nem a fővárosban van, ezt elhiheted.
    (Vidéki)-->milyen szó ez manapság, mikor Szombathelyről 2,5-3 óra alatt ott vagyok a házad előtt?
    Eszetlen

  • 2010.04.04 10:25:33Buxa20

    És mellékesen: Én is Győrből vagyok. Lenne megfelelő számú győri, lásd:[link] ....
    És mellékesen elvileg Győr is "vidéken van" .
    Sokkal tisztább és kulturáltabb a város, mint Budapest. Tisztelet a kivételnek! Nincs tele kínaival...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!