Kinga, Kincső
15 °C
31 °C

Mobilkémek a szegedi panelben

2008.07.25. 12:11
Mobilpoloska, titkos konferenciahívás, sms-továbbítás és beszélgetésrögzítés, összesen kétszázezer forintért. Árulni talán szabad, használni biztosan nem. Látogatás a kivancsi.com szegedi sasfészkében.

"Megjelent a libapásztor cigányember, első kategóriás telefonnal, de gumicsizmában, idáig saras autóban. A telefont két ujjal fogtam meg, olyan koszos volt" - mesél jókedvűen K., a hazai mobiltelefonos lehallgatás egyik úttörője, egyik emlékezetes ügyfeléről. "Azt mondta, hogy a gyereknek viszi, de mind a ketten tudtuk, hogy nem arra kíváncsi, hogyan csipog a csirke az ólban, hanem arra, hogyan csipog az asszony a szomszéd alatt."

K., aki nevét az üzlet szerinte nem teljesen legális természetére tekintettel titkolja, évek óta foglalkozik mobilba épített szoftveres poloskákkal. Első vevője féltékeny férj volt, aki egyből két célszemélyt kívánt megfigyelni: a titkárnőjét és a feleségét. Aztán jött a nagyvárosi tűzoltóparancsnok, aki legalább tíz lehallgatóeszközt állított a feleségére, köztük egy a nő retiküljébe varrt mobiltelefont, amit titokban töltött, amíg a nő zuhanyozott.

"Két hétnél tovább általában nem használják" - állítja K. "Aki féltékeny, az beindul, mint a hurrikán, és könnyű dolga van, mert manapság minden mobilon történik, hacsak nem annyira rafkós az asszony, hogy levélben vagy postagalambbal intézi az ügyeit. Ha két hét alatt nem bukik le, akkor soha."

Fülelő 1., Fülelő 2.

A kivancsi.com főhadiszállásán, egy szegedi panelház harmadik emeletén ülünk, ízlésesen berendezett lakás étkezőjében. A tálalón kies tájat és szélmalmot ábrázoló akvárium-csobogó kombó, beljebb a nappaliban klasszikus fehér oszlopok és oszlopfők. Előttünk, a hímzett terítővel letakart asztalon annyi mobiltelefon, amennyivel egy kisebb telekommunikációs forradalmat gond nélkül le lehetne bonyolítani.

Mobilarzenál a konyhaasztalon

Bár a vállalkozás egyetlen publikus frontja, a kivancsi.com elsősorban gyerekek megfigyelésére ajánlja termékeit ("A mai rohanó világban kevés időnk jut a gyermekünk és a magántulajdonunk védelmére, túl sok a kísértés"), K. állítja, hogy vevőinek 90 százaléka féltékeny férj, további 5 százaléka féltékeny feleség, és csak a fennmaradó 5 százalékot érdekli az, merre csavarog a gyerek. A 35 éves K. és élettársa, az egy évvel fiatalabb T. átlagosan havi két tranzakciót bonyolít le; a vevők túlnyomó részt helyiek, de jöttek már Romániából és "Csehszlovákiából" is. T. nyújtja a tech supportot és frissíti a szájtot; K. telepíti a szoftvert a telefonokra.

Akár egy jobb mobilszolgáltatónál, a kivancsi.com ügyfelei különböző csomagokat választhatnak, külön-külön vagy együtt is. A Fülelő 1. estében a mobiltelefon egyszerű poloskaként működik, tehát rögzíti a környezeti zajt és beszélgetést - ehhez persze fel kell hívni a telefont, és ki kell fizetni a beszélgetés percdíját. A megfigyelt viszont semmit nem vesz észre, a telefon úgy tesz, mintha ki lenne kapcsolva, ha a megfigyelt hozzányúl, azonnal bontja a vonalat és törli a bejövő hívás nyomait, mintha mi sem történt volna.

"Az elsődleges funkció, hogy normál telefonként működjön"- magyarázza K. az álcázás alapjait, miközben teszteljük a szolgáltatást. Valóban működik. A poloskásított telefon jól hallhatóan közvetíti, ami az asztal körül zajlik, majd amikor a célszemély kinyitja a telefonját, a készülék fapofával normál üzemmódba vált.

A Fülelő 2-es csomag arra jó, hogy az ügyfél titokban belehallgasson egy már zajló hívásba - ilyenkor konferenciahívás keretében csatlakozik a célszemély és egy harmadik fél beszélgetésébe. A kémnek csak arra kell vigyáznia, hogy el ne tüsszentse magát, mert akkor csúnyán megbukik. Az igazán profik esetleg elnémíthatják a telefon mikrofonját.

Sms-ben jelez, hogy a célszemély bekapcsolta a mobilját

A hívásrögzítés funkció memóriakártyán rögzíti a beszélgetéseket (1 óra 5 megabájtnyi helyet foglal, a felvétel számítógéppel visszahallgatható), az sms-továbbító nevének megfelelően a megfigyelőnek is továbbítja a célszemély által kapott vagy küldött sms-eket. Ez így együtt a kivancsi.com-nál 214 000 forintba kerül, plusz a telefon, amit általában az ügyfél hoz magával, és ad majd ajándékba az áldozatnak.

Ezzel az egésszel csak két baj van: az egyik az, hogy a megfigyeltnek könnyen feltűnhet, hogy kétszer, sőt háromszor annyi sms ára tűnik fel a havi mobilszámlán, mint amennyit valójában elküldött. Ha működik az sms-továbbító, az minimum dupla díj, amit a megfigyelt fizet; ráadásul a szoftver sms-ben értesíti a megfigyelőt arról is, ha a célszemély bekapcsolja a telefonját (mondjuk felébred reggel), illetve ha beszélgetést indít vagy fogad. K. emlékszik egy esetre, amikor a megfigyeltnek 200 helyett 700 sms árát számlázta ki a szolgáltató, aztán az illető addig balhézott, amíg - szabálytalanul - ki nem adták neki a számokat. Így buknak meg az amatőr kémek.

Hány törvényt sért?

A másik, komolyabb baj az, hogy az egész lehallgatásosdi úgy illegális, ahogy van.

Földes Ádám, a Társaság a Szabadságjokokért (TASZ) civil szervezet adatvédelemi programvezetője azt mondja, a tevékenység egyszerre ütközik az adatvédelmi törvény, illetve a polgári és a büntető törvénykönyv magántitokra és személyes adatokra vonatkozó rendelkezéseibe. "Konkrétan bűncselekményt követ el", aki másokat tudtukon kívül lehallgat, mondja Földes. Magánszemély semmilyen körülmények között, de még a nemzetbiztonsági szervek, a rendőrség és az ügyészség is csak bírói engedély birtokában végezhet ilyesfajta megfigyelést.

"Amikor az ember beszélget valakivel, az személyes adat. Az is, hogy mikor, kivel beszél, és az is, hogy miről" - mondja Földes. Az adatvédelmi törvény szerint pedig személyes adat csak akkor kezelhető, ha annak törvényes célja van és ahhoz az érintett hozzájárul, vagy törvény rendeli el. Ráadásul az elektronikus hírközlésről szóló 2003-as törvény azt is kimondja, hogy a szolgáltató köteles gondoskodni a jogosulatlan lehallgatás, tárolás vagy megfigyelés megakadályozásáról.

A szolgáltatók a felhasználóra mutogatnak, a Vodafone arra hívta fel a figyelmünket, hogy a törvény csupán a szolgáltatás nyújtása céljából használt hírközlő eszközökre vonatkozik. "A hálózat elemei között zajló kommunikáció minden vonatkozásában teljesítjük a vonatkozó előírásokat és titkosított, illetve zárt hálózaton történő továbbítással biztosítja a közlés bizalmasságát. Ezeken a pontokon gyakorlatilag nincs lehetőség a közlés lehallgatására." - írta meg az Indexnek Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtóigazgatója. A mobilcégek nem tudják befolyásolni, hogy az előfizető milyen alkalmazásokat telepít a készülékére, és miként gondoskodik arról, hogy megakadályozza illetéktelen hozzáférést. Ráadásul kártyafüggetlenül, márkaboltban is lehet mobilt vásárolni, és ezeket a készülékeket a szolgáltató aligha ellenőrizheti.

Hekkelt Nokia

És a kémszoftver forgalmazása, telepítése? Az adatvédelmi szakértő szerint igaz az, hogy aki konyhakést árul, nem büntethető, míg aki gyilkol vele, az igen. A hasonló esetekben a bíróság azt mérlegeli, aki ilyen szoftvert telepít egy telefonra, annak az volt-e a szándéka, hogy más magántitkát jogosulatlanul megismerje - ahogyan a konyhakés esetében azt, hogy parizerszeletelés vagy emberölés céljából vette-e magához. Talán lehet azzal érvelni, hogy a kémszoftver bébicsőszként üzemel, de akkor mégis miért titkos az egész?

Az sem teljesen egyértelmű, hogy a felnőttekével szemben a gyerekek megfigyelése törvényes lenne. "Bár a kiskorú gyermek esetében a szülő - mint törvényes képviselő - jogosult az adatokkal való rendelkezésre, a kérdéses adatkezelésnek vannak erősen aggályos pontjai" - állítja Freidler Gábor, az adatvédelmi biztos irodájának főosztályvezetője. "A telefon kétirányú kommunikáció, így nemcsak a "védendő" gyermek, hanem másik személy adatai is áldozatul esnek a megfigyelésnek. Ez pedig már kívül esik a lehallgató szülő kompetenciáján"- mondja Freidler. "Adatvédelmen túlnövő kérdés, de mindenképpen érdemes szólni a gyermek emberi méltóságáról, ami szintén sérülhet."

Figyelik? Védekezzen!

Sokan értenek annyira a számítógépükhöz, hogy észrevegyenek egy vírusfertőzést, és a pc-re települt kártékony programok általában könnyen eltávolíthatóak. A mobiltelefonok működését azonban kevesebben ismerik olyan mélységben, hogy megtaláljanak rajtuk egy kémszoftvert, főleg ha az a program ügyesen álcázott. Úgy tűnik, már azok is az átlagnál jobban ismerik a készüléküket, akik a tudtukkal feltelepített szoftverek programfájljait megtalálják a készülékükön, és azokat el is tudják távolítani. K. elmondta, hogy az általuk használt szoftver futását semmilyen vírusirtó vagy eltávolító programmal nem lehet érzékelni, ráadásul az egész program elfér 35 kilobájtban, tehát a kémszoftver nem foglal feltűnően nagy helyet a memóriában. Ez a fájlméret még a mobilon is kicsinek számít.

A szoftver kis mérete részint azzal magyarázható, hogy nincs szükség sem rajzolt kezelőfelületre, sem ikonokra. A program pedig a készülék alaptudását hasznosítja, csupán azt kell felismernie, hogy a felhasználó bekapcsolta a készülékét, telefonál vagy üzenetet küld. És ha már felismerte, igazán nem jelent gondot, hogy ugyanezt a műveletet titokban megismételje, azaz feltűnés nélkül üzentet küldjön a lehallgatónak, vagy hívást fogadjon tőle.

Persze a megfigyelendő mobilt alaposan fel kell készíteni, például csak akkor lehet lehallgatni két másik ember telefonbeszélgetését, ha aktiválva van a konferenciahívás funkció. K.-nak nem sikerült rögtön bemutatni a lehallgatást, mivel a lehallgató készülék ismeretlen hívóként azonosította magát, márpedig a lehallgatott készüléken futó szoftver csak akkor aktiválódik, ha azonosítani tudja a lehallgatót. A kémkedőnek pedig higgadtan kell viselkednie, mert a mobilok gyenge processzora és szűkös memóriája nem viseli el, ha állandóan új feladatot kell elvégeznie. Ha a kémkedő idegesen hívogatja a célpontját, a kémprogram lefagyhat, és innentől kezdve a kémkedő elveszti a rejtettségét – ráadásul úgy, hogy nem is tud róla. Így előfordulhat, hogy valaki ismételten megpróbálja elérni a kémszoftvert, de hívása nem marad titokban, hanem rendesen kicsöng, és máris lelepleződött a célszemély előtt. A kémszoftver a készülék újraindítása után lesz ismét aktív. A Symbian operációs rendszert futtató mobilokat amúgy sem árt néha újraindítani, hogy üres legyen a memóriájuk, és ne fagyjanak le a szoftverek.

Autó alá cuppantható gps-követő

Annak ellenére, hogy a szoftver nem felismerhető, a lehallgatástól tartó potenciális célpontok könnyen megszabadulhatnak tőle. Elég, ha elmennek egy gsm-boltba, és a készülék teljes formázását kérik. Ilyenkor az alap operációs rendszeren kívül minden adat elvész, nemcsak a névjegyzékben tárolt telefonszámok, hanem az összes telepített program, beleértve a kémprogramot. Bizonyos esetben a felhasználó maga is eltávolíthatja a programot, hiszen sok modern készüléknél házilag is elvégezhető a szoftverfrissítés. A régebbi típusok ez esetben szintén kitörlik a személyes adatokat és a telepített programokat, a modernebbek viszont úgy frissítik az operációs rendszerüket, hogy a személyes adatok, és persze a kémprogram is épségben megmarad a készülék memóriájában.

K. egyébként külföldi, meg nem nevezett forrástól szerzi a programot, és maga is fizet érte. Az ismeretlen szoftverfejlesztő készül a jövőre is, hiszen egyre elterjedtebbek a műholdas navigációval, azaz GPS-szel felszerelt mobilok. A Nokia N95-ön az új kémszoftver arra is képes lesz, hogy sms-ben elküldje a megfigyelt személy koordinátáit a lehallgatónak.