Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Nem perlik az Apple-t az iOS név miatt

2010.06.09. 09:40
Ezúttal megelőzte a pert az Apple és megegyeztett a Ciscóval az iOS név használatáról. Ne úgy mint három évvel ezelőtt, amikor a cég perelt az iPhone név miatt.

Három évvel ezelőtt, az első iPhone bemutatásakor az Apple igen kellemetlen helyzetbe került. A Cisco beperelte, mert az iPhone nevet ők használták az IP-telefonjukra, az Apple pedig nem kért engedélyt tőlük. Végül persze sikerült megegyezniük, most mindkét cég használhatja az iPhone nevet termékeikre.

Ezúttal már körültekintőbben járt el az Apple, amikor úgy döntött, hogy a mobiltelefonos operációs rendszerét iPhone OS4-ről iOS-re nevezi át. Az iOS nevet a Cisco használta már évek óra, így hívják a cég routereinek és hálózati eszközeinek oprendszerét. A Cisco közleménye szerint a két cég megegyezett, az Apple használhatja a nevet – írja a PC World. A megegyezésről azonban nem akarnak részleteket közölni, így nem tudjuk, mit ígért az Apple.

Az Apple azért változtatott nevet, mert az operációs rendszer nemcsak a mobilon, hanem az iPod Touchon és az iPadon is működik, így nem lett volna szerencsés, ha továbbra is iPhone OS-nek hívják.

Nem az iOS volt az egyetlen név, amit megvett a cég, a FaceTime-ot egy szoftveres biztonsági cégtől vették meg. A FaceTime a videótelefonáláshoz használandó alkalmazás, szintén most mutatta be az Apple.