További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Mikrofizetős rendszerrel sietne a Google a reklámbevételek visszaesése miatt aggódó nyomtatott sajtó segítségére. A Newspass, amelynek révén a neten megjelenő cikkekért fizethetnek az olvasók, a cég már létező szolgáltatására, a Checkoutra épül majd, és még idén bevezethetik, értesült meg nem nevezett forrásból a La Repubblica.
A Google-t a többi aggregátorral együtt évek óta azzal vádolják a nyomtatott sajtó képviselői, hogy lopja a kemény munkával előállított híreket. Tavaly áprilisban Robert Thomson, a Wall Street Journal főszerkesztője egyenesen „az internet emésztőrendszerében tenyésző parazitáknak” nevezte a Google-höz hasonló gyűjtőszájtokat, míg William Singleton, az AP hírügynökség vezérigazgatója vállalati blogján kijelentette: „Irtózatosan dühösek vagyunk, és egy percig sem tűrjük tovább” a hírek eltulajdonítását.
Attól, hogy nyílt, még nem ingyenes
Tavaly az amerikai lapok szövetsége (Newspaper Association of America) egyenesen a bajok vélt forrásához fordult, és magától a Google-től kért ötleteket arra, hogyan termelhetnének bevételt az online kiadók a digitális tartalomból. Válaszában (pdf) a Google kifejtette, hogy a cég hisz a nyílt webben. „A nyílt ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy ingyenes” – írta a cég javaslatában, és felvázolt egy olyan fizetési modellt, amelyben az olvasók egyszeri bejelentkezéssel, pay per view alapon fizethetnének az online megjelenő tartalomért.
Az idén bevezetendő Newspass számos hasonlóságot mutat a tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott tervezettel. A rendszer a La Repubblica szerint nagyjából úgy működne, hogy a Google egy-egy keresésre visszaadott találatok között megjelenítene ingyenes és fizetős tartalmat is – az utóbbit egy ideje ugyanúgy indexeli a kereső, mint a szabadon hozzáférhető forrásokat. Az egyedi azonosítóval rendelkező olvasók egy kattintással megvehetnék és elolvashatnák a fizetős rendszerben található cikkeket.
Mennyit szakít a Google?
A tervezett rendszer az azonosítás szempontjából emlékeztet a Facebook Connectre, amelynek révén a felhasználók facebookos accountjukkal jelentkezhetnek be a programhoz csatlakozó szájtokra – igaz, a Facebook éppen néhány hónapja jelentette be, hogy a 2008-ban elindított Connectet mint brandet megszünteti, és az Open Graph protokollt támogatja majd helyette. Egy másik létező példa az Apple AppStore-ja, amely nemrég a Wired magazin iPadre készült digitális változatát kezdte árulni, bár nem cikkenként, hanem egyben.
Kérdés, mennyire jó ötlet a Newspasst a Checkoutra építeni, különösen hogy a 2006-ban felállított mikrofizetős rendszer – amelynek lényege, hogy elég egyszer, a Google-nél megadni a hitelkártyaszámot és az egyéb fizetési információkat, aztán újabb bejelentkezés nélkül, szabadon lehet a pénzt költeni az összes partnerszájton – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és elfogadottságát tekintve nem sikerült felülkerekednie az olyan konkurens szolgáltatásokon, mint a PayPal.
A másik kérdés, hogy mennyi részesedést szeretne leszakítani a Google abból, hogy a lapok a Newspassen keresztül árulják a cikkeket. A La Repubblica szerint a cég utalt már arra, hogy „a bevételek nagy része a tartalom előállítóját illeti majd”, de konkrét számokról és százalékokról egyelőre nincs szó, ami azt jelenti, hogy a tartalomipar ugyanúgy vádolhatja majd a Google-t a bevételek megsápolásával, mint a mostani helyzetben.