Egyre közelebb a Google közösségi szájtja
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Közösségi bevásárlási lázban ég a Google: röviddel a Jambool, a Slide és a legalább 100 millió dolláros Zynga-befektetés után a múlt hét végén ismeretlen összegért megvette az Ångströt, a nyílt, egymással együttműködő közösségi szájtok koncepcióját hirdető céget. Az akvizíció annak a jele, hogy a Google egyre komolyabban gondolja egy saját közösségi szájt létrehozását, amelyet a pletykák szerint Google Me-nek neveznek majd.
A bevásárlási hullám egyúttal válasz a Google egyik legnagyobb riválisa, a Facebook térnyerésére is, hiszen a közösségi szájt mostanra 500 millió regisztrált felhasználót gyűjtött össze, és a Google attól tart, hogy visszaszorul a látogatókért és a hirdetőkért folytatott versenyben.
Az Ångströvel együtt a Google megszerezte magának a cég társalapítóját, Rohit Kharét, aki mostantól a Slide megvásárlásával a Googleplexbe csábított Max Levchinnel vállvetve dolgozik majd a remények szerint Facebook-verő közösségi szájton.
Összekeverte a Rifkineket
Khare, akinek kutatói és fejlesztői kvalitásait rendkívüli becsben tartják a Szilícium-völgyben, két éve mutatta be az Ångströt, amelyet eredetileg arra talált ki, hogy felhasználóknak segítsen rendet vágni a LindkedInen, a Facebookon vagy a Twitteren halmozódó információtömegben. Az ötlet Kharenak a felvásárlást kihirdető búcsúposztja szerint onnan jött, hogy a Google Alertsben még négy éve beállította magának, hogy híreket kapjon Adam Rifkin kaliforniai vállalkozóról, a 106 miles rendezvénysorozat szervezőjéről, de a news alertek 95 százaléka a célszemély névrokonáról, Adam Rifkin hollywoodi rendezőről szólt.
A kutató rájött, hogy a közösségi szájtok szoftverei még arra sem képesek, hogy két azonos nevű felhasználót megkülönböztessenek egymástól, így az elmúlt években cége, az Ångströ olyan, részben nyílt forráskódú alkalmazásokkal állt elő, amelyek segítik eligazodni a felhasználókat a közösségi dzsungelben, elemzik a kapcsolataikat ábrázoló diagrammokat, feltárják a szereplők közötti összefüggéseket, és releváns híreket, fotókat válogatnak ki a valós idejű hírfolyamból.
Figyelemre érdemes hírek
Tavaly az Ångströ bemutatta a Noteworthy News nevű, közösségi szempontokat figyelembe vevő alkalmazást, amely a béta verzió indulásakor húszmilló, összesen százezer személyt és céget érintő cikket indexelt.
Khare álma, a nyílt, egymással együttműködő közösségi hálózatok világa szöges ellentétben áll a Facebook zárt, a külvilágtól elkerített rendszerével. Bár a Google titkolja konkrét terveit, a social networkingre vonatkozó elképzeléseit áttételesen ugyan, de megerősítette: „Nagy izgalommal üdvözöljük a Google-nél @rohitkaher-t, aki segít majd nekünk abban, hogy jobb közösségi webet építsünk” – írta Joseph Smarr, a cég egyik alkalmazottja múlt pénteken a Twitteren.
A szakértők most azt találgatják, milyen formában rukkol elő a Google az újonnan fejlesztett közösségi hálózattal. Om Malik a Gigaomtól a Gmailre tippel: „...a Gmail a Google új szolgáltatásainak legjobb indítóállványa” – írta Malik. Úgy tűnik, a platform bevált a Google legújabb szolgáltatása, a Phone bemutatására, az ugyanígy elindított, Twitter-gyilkosnak szánt Buzz viszont csúnyát bukott – igaz, ebben nagyobb szerepe volt az indulás sutaságának és az adatvédelmi szempontok elhanyagolásának, mint magának a platformnak.