Paszkál
10 °C
15 °C

Nem elég az ip-cím a fájlmegosztás vádjához

2011.05.04. 11:29
A számítógép ip-címe nem egyenlő a személlyel, aki a gépet illegális fájlmegosztásra használja - állapította meg egy felnőtt filmeket forgalmazó cég és a filmek kalózmásolatainak letöltésével megvádolt felhasználók közti perben a bíróság.

Amerikában jelenleg több mint százezer fájlcserélő ellen folyik per, ha ebből az ítéletből precedens lesz, ők nem lesznek többé vádolhatók. A fájlcserélők elleni vádak jellemzően azon alapulnak, hogy a hálózatban az illegális tartalmak megosztóinak rögzítik az ip-címét, majd az internetszolgáltató a hatóságoknak kiadja, hogy az adott időszakban melyik előfizetőjének osztotta ki éppen a kérdéses címeket.

Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a jogsértést az követte el, aki az előfizetési szerződést megkötötte a szolgáltatóval. Egyes esetekben, így például a pornós cégek által indított perekben már a vád ténye is kínos következményekkel járhat a vádlottakra nézve, ezért azok hajlamosak inkább peren kívül megegyezni, és fizetni. Ez a gyakorlat tarthatatlan és jogellenes a bírósági ítélet szerint: csupán ip-cím alapján ezért nem lehet vádat emelni.

A döntés indoklásában a bíró többek között azt az esetet hozta fel, amikor egy netes gyerekpornóhálózat felgöngyölítése során az FBI ip-cím alapján ártatlanok lakásait rohanta le, akiknek a wifihálózatán a nethozzáférést lopva ügyködtek a valódi pedofilok. A jogsértés elkövetője lehet az adott ip-címhez tartozó internet-előfizető, de ugyanúgy lehet bárki aki az ő lakásában él, egy látogató, egy szomszéd, vagy egy ismeretlen, aki éppen az utcában parkol egy laptoppal az autójában - írta Harold Baker bíró az indoklásban.

Szakértők szerint nem valószínű, hogy az ítéletre precedensként lehet majd hivatkozni bármilyen fájlcserélőperben, hiszen az gyakorlatilag lehetetlenné tenné, hogy bárki ellen vádat emeljenek illegális tartalom megosztásáért. A pornóipar online háborújának azonban könnyen véget vethet a dolog. A fájlcserélőket bíróság elé citáló pornósok éppen arra a megszégyenítő hatásra építik a stratégiájukat, ami azzal jár, ha valaki nyilvánosan megvádolnak például a Teen Anal Nightmare 2 vagy a Juicy White Anal Booty 4 kalózmásolatainak online letöltésével és megosztásával, ahogy az első ilyen tömeges perben tették a felnőttfilmesek tavaly novemberben.