Számítógépet gyártanak Észak-Koreában
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a lakosság egyáltalán nem fér hozzá az internethez. Ez alapján nehéz elképzelni, hogy az országban számítógépet is gyártanak, pedig így van. Az üzem a pjongnami számítógépkutató központhoz tartozik, amely Észak-Korea egyik informatikával foglalkozó központja, és számos olyan szoftvert gyárt, amelyet külföldre exportálnak.
Az állami tévé mutatta be a számítógépgyárat, ahol három modell készül. Ebből kétfélét használnak az oktatásban, egyet a hivatalokban. Az iskolai gépeken ugyanaz a szoftver fut, és az egyik egy netbook méretű laptop, a másik egy doboz, amit a tévére lehet rákötni. A tévériportban elhangzott, hogy az iskolai gépekkel multimédiás oktatóanyagokat lehet elérni, például általános- és középiskolai könyveket, szótárakat, és még idegen nyelvek tanulását is segítik.
A hivatali gépen irodai szoftverek is vannak, és egy böngésző, amivel valószínűleg az ország belső hálózatára lehet csatlakozni. A tévéműsorban nem látszott jól az operációs rendszer, valószínűleg nem Windows, hanem az Észak-Korea által kifejlesztett Red Star Linux fut a pc-ken,