Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A nappaliba tervezett kézikonzol

2012.08.04. 11:10
A kézikonzolos játék fogalma ma már mást jelent, mint a nyolcvanas-kilencvenes években. A hordozható platformokra megjelenő játékok egyre összetettebbek, és ezekkel elsősorban nem a szabadban, hanem otthon játszunk. Ilyen feltételek mellett nem is a miniatürizálás az elsődleges cél, hanem a minél kényelmesebb körülmények megteremtése. Ehhez a 3DS XL tökéletes platform: a megnövelt méretű kézikonzolon ugyanolyan élvezetesek a jó játékok, a képernyő 90 százalékkal nagyobb lett, kényelmesebb a gép fogása, és hosszabb az üzemideje is. A felhőtlen örömöt csak néhány bosszantó apróság zavarja meg.

Iwata Szatoru, a Nintendo elnöke, és a cég más képviselői gyanús hevességgel cáfolták a feltételezéseket, miszerint egy újratervezett 3DS játékkonzolt dobnának piacra, alig másfél évvel az első kiadás megjelenése után. Pedig a gyanú nem tűnt alaptalannak: a Nintendo eddig minden kézikonzolját legalább háromszor, ha nem négyszer adta el a vásárlóknak, újratervezett formában. A 3DS megjelenése után ezt azzal hárították, hogy az alapgép tervezése során fellépő, így is sok problémát jelentő miniatürizálás nehézségeire hivatkoztak, ami kizárta egy kisebb és könnyebb Lite verzió megjelenését. Később szóba került egy második analóg karral felszerelt revízió, erősen korlátozott 3D-s képességekkel; furcsának tűnt, hogy épp a gép vásárlásra buzdító képességet szeretnék visszafogni, de annak tükrében, hogy a 3D a modern televíziózás lufijának tűnik, még érthető is lett volna a döntés.

Végül a Nikkei értesülései bizonyultak helytállónak, amelyek szerint a cég nem a miniatürizálásra, hanem a gép méretének növelésére készül. A Nintendo az E3 előtt mindezt cáfolta, de néhány héttel később mégis bejelentették, hogy július végén piacra kerül a 3DS XL. Ha az elődből indulunk ki, ugrottak két generációt: a Nintendo DS-ből az első kiadást a DS Lite és a DSi követte, csak ezután került a boltokba az óriási képernyőjű Nintendo DS XL.

Try this at home

Amikor mindenki a miniatürizálásra törekszik, értelmetlennek tűnhet megnövelni egy hordozható gép méreteit. Ez azonban összetettebb kérdés; egyrészt a felhasználóbarát kialakítás és a könnyed hordozhatóság közti egyensúly megtalálása nehezebb, mint gondolnánk. Másfelől már a Nintendo DS XL-t sem bárhová cipelhető platformnak szánták, szemben az ultramini, órazsebben is elférő Game Boy Micróval. A DS XL reklámkampányában a kanapén fetrengő, önfeledten játszó párokat és szemüveges nagymamákat mutogattak; a Nintendo kénytelen volt megjegyezni, hogy ezt a platformot a reklámok ellenére nem csak az idősebb korosztálynak ajánlják.

Akkor már látszott a mostanra végképp kibontakozó tendencia: a handheld, azaz kézikonzolos játék fogalma nem azt takarja, hogy liftekben, orvosi várótermekben és Volán-járatokon kell gyűrnünk a hordozható játékokat. 1999 tavaszán az Arcade magazin egészoldalas hirdetésein még a parkban rágcsálták a szendvicset a brit fiatalok, miközben a Game Boy Colorral játszottak, de azóta mind a játékfelhozatal, mind a hordozható gépek is megváltoztak. Az utolsó „szabadtéri játék” a Boktai volt, ahol a főhős a kártyába épített szenzorral gyűjthette össze a valódi napfény erejét a vámpírok elleni küzdelemhez. Aztán megjelentek a háttérvilágítással rendelkező, tölthető akkumulátorú kézikonzolok, az egyre erősebb kijelzők, és a játékosok a napfény elől inkább a beltéri félhomályba menekültek.

Ezt a trendet figyelve a 3DS XL piacra dobása logikus fejleménynek tűnik. A kézikonzol manapság a hozzáférés kényelmét jelenti: nem útközben, utazás alatt vagy üres negyedóráinkban lehet velük játszani, hanem a kanapén, az ágyban, a fürdőkádban – vagyis bárhová vihetjük, komolyabb megkötés nélkül, anélkül, hogy be kellene kapcsolnunk a tévét és az asztali konzolt. És a teljesítményük sem sokkal rosszabb azoknál. A 3DS XL célja, hogy ugyanazt a játékélményt nyújtsa, viszonylag kompromisszummentesen, nagyobb képernyőn, ergonomikus formatervezéssel.

A handheld játékok már réges-régen túlléptek a Tetrisen, mérföldekkel haladják meg az Angry Birds-szerű kétfilléres flashjátékok színvonalát, tartalmilag pedig a pc-s és konzolos játékokkal egy lapon említhetők. Erre szükség is volt: az okostelefonok sokkal kedvezőbb platformnak bizonyultak a kisebb alkalmi játékokhoz, mint a dedikált hardverek, még akkor is, ha a Nintendo az elmúlt nyolc évben éppen ezzel robbantott bankot. Ennek ellenére vannak kifutó játékstílusok, amik asztali konzolon már nem, mobiltelefonon pedig még nem állnák meg a helyüket; a kézikonzolok pedig évek óta ezt az űrt próbálják betölteni. A kínálatra tehát nem lehet panasz, a fejlesztők pedig az alacsonyabb fejlesztési költségek miatt szeretik ezeket a platformokat.

Ghost in the shell

A konzolos hardverrevíziók szöges ellentétei az okostelefonosoknak; a hardver mindig változatlan marad, inkább a formatervezést, esetleg a kijelző minőségét finomítják. A 3DS XL is ezt az iskolát követi: a paraméterek változatlanok, viszont a méretei megdöbbentően hatnak. Pedig becsukva nem tűnik annyival nagyobbnak: laposabb és kecsesebb, mint a 3DS, a formája pedig a lekerekített élek miatt finomabb. Kinyitva viszont arcon üt az óriási kijelző: a 3DS XL képernyői kilencven százalékkal nagyobbak, mint a korábbi modelléi.

Az analóg csúszka jellegében hasonló, a mozgatása mégis finomabbnak tűnik, a gombok mérete egy hajszálnyival nagyobb lett. A formatervezésből és a méretből kifolyólag jobban belesimul a tenyérbe, és kényelmesebb tartani, mint a sima 3DS-t. A felső képernyő ezúttal stabilan kitámasztható – ezen a téren sikerült javítani az alapmodellen. A megnövelt képernyőméret adja a legtöbb okot a lelkendezésre. A modern kézikonzolos játékok jellegüket tekintve inkább emlékeztetnek azokra, amiket asztali konzolokon is láthatunk, így érthető, hogy nagyobb képernyőn jobban festenek. Javult az akkumulátor üzemideje is: bár a Nintendo DS 6-10 óráját még mindig nem sikerült elérni, a 3DS 3-4 órájához képest a mostani 4-6 óra egyértelmű javulás.

Sajnos, mivel a felbontás változatlan, a nagyobb képernyőn néha igen gyatrán festenek a játékok a megnövelt pixelméret miatt. Néha kissé kásás, helyenként elmosódott képet kapunk, vagy éppen recéket figyelhetünk meg a karakterek körvonalánál. A kijelző minősége is némileg gyengébbnek tűnik. A fel-le billegtetést jobban bírja, mint a korábbi modell, de az oldalirányú elmozdulás most is a 3D kép szétesésével jár, és az eredeti 3DS-nél feltűnő szellemképek most még jobban érzékelhetők. Kikapcsolt 3D esetén is furcsán színátmenetesnek, vibrálónak hat a kép, ha billegtetjük a konzolt, márpedig egy handheld gép esetében ez elkerülhetetlen. Ugyanakkor játéka válogatja, hogy ez mennyire észlelhető. A Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-nél például gyakrabban megbicsaklik a 3D effekt, viszont a Resident Evil: Revelationsnél nincsenek szellemképek, és határozottan jól áll a játéknak a nagyobb képernyő.

Nem lesz töltőáremelés

Több jel is utal arra, hogy a Nintendo az új konzollal azoknak szeretne kedvezni, aki már megvásárolták a korábbi modellt. A mostani reklámkampány központjában az állt, hogy az új gép mennyivel jobb a réginél - ez persze érthető, már a 3DS XL név is arra utal, hogy az új modell nagyobb, jobb és több. A New Super Mario Bros. 2-vel reklámozott gépnél is azt hangsúlyozták, hogy mekkora előrelépést jelent a nagyobb kijelző a korábbi modellhez képest. Az is a meglévő vásárlók meggyőzésének szándékáról árulkodik, hogy nem adtak a géphez töltőt.

Lassabban, hogy mindenki értse: Nem. Adnak. A. Géphez. Töltőt.

Ezen fennakadni a faszariság sine qua nonjának tűnik, elvégre 2-4 ezer forintért szerezhetünk újat, a több konzolhoz is használható, utángyártott töltők pedig ennél is kevesebbe kerülnek. De mégsem ez a faszariság, hanem az a röhejes gesztus, hogy nem tudták hozzácsapni az alapgéphez. Ez konkrétan nevetséges. Itt nem egy, az alapcsomagból kimaradt extráról, például képernyővédő fóliáról vagy hordtáskáról van szó, hanem egy, a gép működéséhez szükséges alapvető kiegészítőről, ami nélkül az egész használhatatlan. A Nintendo, úgy tűnik, feltételezi, hogy a vásárlóknak van otthon töltője. Ezt viszont csak a jelenlegi 3DS-tulajdonosokról feltételezheti, mivel a sima DS vagy a Game Boy Advance töltője nem kompatibilis a 3DS XL-lel. Csodálatos. Egy űrlényinvázió esetén elég lesz meglengetni az elmúlt évtized kézikonzoljainak mindennel inkompatibilis töltőit, hogy a támadó idegenek csüggedten visszaforduljanak.

Helytelennek bizonyultak azok az elképzelések is, amelyek szerint a Nintendo az új modellt második analóg karral szereli fel; az alapgépnél ezt ormótlan, Circle Pad Pro nevű kiegészítővel lehetett a géphez csatolni. A Nintendo-rajongóknak, akik már megvették a 3DS-t és a Circle Padet, valószínűleg nagy öröm, hogy a gép méretéből kifolyólag a kiegészítőt nem lehet használni az új modellel, tehát ebből is újat kell vásárolni.

Vadonatúj kompromisszumok

A 3DS alapmodellje és az XL revízió választási lehetőséget kínálnak; eldönthetjük, hogy milyen kényszerű kompromisszumot szeretnénk megkötni. Pozitív fejlemény a képernyő méretének növekedése, de negatív, hogy a felbontása változatlan maradt. Zavaró az időnként feltűnő szellemkép, de megnyugtató, hogy ez csak egyes játékoknál fel sem tűnik. Örvendetes fejlemény a megnövelt üzemidő, de töltőt is kell vásárolnunk a géphez, hogy örvendezni tudjunk. Kellemes az új ergonómia és kényelmesebb a gép fogása, de zavaró a második analóg kar hiánya.

A 3DS XL, mint a mesebeli okos lány, hoz is meg nem is: új hibákra cserélték a régieket, de kijavítottak néhány bosszantó apróságot is. A mérleg gyakorlatilag változatlan; kérdés, hogy kinek melyik hibát veszi be jobban a gyomra. És kérdés, hogy a másfajta kompromisszumokért érdemes-e húszezer forinttal többet fizetni, mint a már megszokottakért.