![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A terrorelhárítás nagyon komoly dolog, a magyar speciális egység azonban a komoly akciók mellett humorbombákat is felrobbant. Augusztus végén például a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János hivatalos levélben kérte a Szent Korona Rádió impresszumába jelzett, egyértelműen kamu főszerkesztőt, Ostenburg-Moravek Gyulát, a Rongyos Gárda egyik vezetőjét, hogy vegyék le az egyik, rendőrt ábrázoló fényképet.
Körülbelül ekkor érkeztek haza a magyar terrorelhárítók Szíriából, ahonnan hazahoztak három, azóta is tisztázatlan körülmények között kint tartózkodó magyart. A mémgyár akkor indult be, amikor kiderült, hogy Hajdu János azt súgta az egyik volt rendőrnek, hogy „mondjál kevesebbet, abba nem tudnak belekötni".
Szinte még el sem ültek ennek a mémnek a hullámai, máris itt az újabb akció: a BME-n diáknapi filmet forgató, Luke Skywalkernek öltözött, játékpisztolyt lóbáló diákra rontottak rá a kommandósok, majd hatalmas felhajtás közepette elvezették a fehér fürdőköpenyben lévő terroristát. A TEK csak tette a dolgát, de a netezők viccesnek találták, ahogy elvezetnek egy önjelölt Jedi-lovagot: a Facebook és a BME saját mémoldala, a bmeme.hu már tele TEK-esekkel viccelődő képekkel. A jobbakat összegyűjtöttük a lenti galériában.
![](https://kep.index.hu/1/0/331/3319/33196/3319626_fb6f785b0ad09708d97dd30a21847ed3_wm.jpg)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)