A Microsoft is okosszemüveget fejleszt
Egy november 22-én publikált szabadalomból kiderült, hogy kutatás-fejlesztési laborjaiban a Google nyomdokain járva a Microsoft is készíti saját okosszemüvegét. A szemüveg, pontosabban inkább fejre illeszthető eszköz kijelzője kiterjesztett valóságot használ, amely információkkal látja el júzert.
A Microsoft szabadalmi leírásában szereplő termék nem mindennapi használatra való. Élő eseményekre koncentrál, például sportmérkőzésekre vagy koncertekre. Az élményt szöveges és audiorétegekkel növelnék. A mérkőzések alatt, ha valaki információkat szeretne szerezni, el kell fordítania a fejét, így lemaradhat fontos dolgokról. Ezt akadályozná meg a Microsoft technológiája. A BBC szerint a szemüvegnek van teljesen átlátszatlan üzemmódja is, ekkor gyakorlatilag videólejátszóként használhatjuk.
A leírások alapján a Microsoft eszköze jóval egyszerűbb a rivális Google Glassnál: viszonylag helyhez kötött a viselése. Ezért cserébe nem kell azon aggódni, hogy nekimegyünk valaminek amíg használjuk – mint ahogy amiatt sem, hogy az információk eltakarják a látómezőnket, amely valós problémának tűnik a Google szemüvege esetében. A szemüveget szemmel illetve hangjelzésekkel irányíthatjuk majd.
A Google már április óta dolgozik okosszemüvegén, amely gyakorlatilag egy hordozható számítógép, kiterjesztett valósággal fűszerezve. Az ígéretek szerint pár hónap múlva már piacra is dobja a terméket, igaz korábban arról volt szó, még idén eladják.