Tarlós István, Budapest főpolgármestere hétfőn töltött fel egy képet a Facebookra, amin ujjongva ünnepli, hogy a Fradi 3:1-re megverte az Újpestet. Tarlós örömére inkább csak a testbeszédből lehet következtetni, mert fényképezés közben olyan arcot vág, mintha nem az objektívvel, hanem a lángoló városházába rohanó négyes metróval kéne szembenéznie.
A találékony magyar internetezők persze nem hagyták veszni a kiváló Photoshop-alapanyagot. A mémgenerációkkal ezelőtt mainstreammé vált, unalomig ismert plankinget jó eséllyel válthatja le a tarlósing. Már csak azért is, mert a plankinggel ellentétben a tarlósing száz százalékig hazai találmány; a kép utóélete alapján a tarlósing jó eséllyel lehet a magyar nemzeti mémkultúra Rubik-kockája.
Egyelőre nem kaptunk hírt róla, hogy a főpolgármesteren kívül bárki kényszert érzett volna arra, hogy a levegőben hajlítgasson láthatatlan vasrudakat, de nem lennénk meglepve, ha a tarlósing rövid idő alatt népszokássá terebélyesedne. Elvégre a kép részleteiben és egészében is remekmű: az előbbit jó érzékkel ismerte föl a tumblres Kriszta, aki a Steven Seagal Emotion Chartot remixelte Tarlós arcképével. Kerdezzfelelek ennél radikálisabb: ő egy Mortal Kombatos kivégzésbe ágyazta Tarlós leszámolását a liberalizmus kulcsfiguráival.
Namost kevésbé naturalista, ő a szórakozásra is mindig kész figurát látja Tarlósban, nyilván nem alaptalanul. Ezt rögtön két műalkotással is illusztrálta: az egyikben a Village People klasszikusát értelmezi újra, a másikban vörös függöny előtt táncoltatja meg a főpolgármestert. Ez utóbbin Tarlós mozgása olyan egyediséget sugall, ami csak a legnagyobbak sajátja; épp olyan büszke lehet rá, mint Michael Jackson a moonwalkingra.
Legyünk büszkék a tarlósingra – őrizzük, ápoljuk és terjesszük ezt a szép, remélhetőleg hagyománnyá nemesülő szokást.