További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
iPhone X
Mi ez?
Az Apple idei telefonja, az eredeti, okostelefon-forradalmat elindító iPhone tizedik évfordulójára. Ha maradnak az eddigi névadási metódusnál, 7S lesz, de erős a gyanúnk, hogy jeles alakalom miatt eltérnek tőle.
Mikor jön?
2017 szeptember
Miért érdekes?
Az új iPhone akkor is izgalmas szokott lenni, ha éppen annyi a nagy újdonság az aktuális modelleben, hogy pár dolgot kivettek belőle az előző évihez képest. A jubileumi kiadással kapcsolatban azonban már tavaly ősszel beindult a rajongók fantáziájának túráztatása, azóta is tele van a net a “Ne vedd meg az iPhone 7-et, mert a jövő évi lesz az igaz nagy durranás” okoskodással. Hogy ennek hatására-e, azt nem tudni, de a tavalyi iPhone tényleg nem fogy olyan szépen, ahogy azt az Apple-nél megszokták. Ez pedig súlyos dolog, a cég bevételének nagyjából a kétharmada az iPhone eladásaiból jön, és ha azok gyengülnek, az az egész vállalatot jól oldalba rúgja. Tavaly például az a csúfság esett meg - 15 éve először! - hogy csökkent a bevétel az előző évhez viszonyítva.
Ez már elég erős indok arra, hogy miért kell idén nagyot villantania a cégnek az új generációs telefonnal. Amivel kapcsolatban pletykálnak mindenfélét, csupa üveg kialakítást, a fizikai gombok teljes elhagyását, 3D-kamerát, faltól-falig kijelzőt és vezeték nélküli töltést, toronyórát, láncot. A tét óriási, ezért valószínűleg a mérnökök és a marketingesek is csúcsra fogják majd járatni az iPhone-hisztit 2017-ben, csak győzzük majd kapkodni a fejünket.
Samsung Galaxy Note 8
Mi ez?
A Samsung péklapát-kategóriás csúcstelefonja
Mikor jön?
2017 ősze
Miért érdekes?
Természetesen 2016 legnagyobb kütyübotránya, a spontán kigyulladó, felrobbanó, ezért a piacról visszavont, ezzel a Samsungnak 17 milliárd dolláros bukást hozó Note 7 miatt. Egy ideig úgy tűnt, a balhé az egész Note márkanevet eltemeti, és a phabletet a Galaxy S-sorozatba építik be Plus néven, ahogy az Apple is teszi a legnagyobb méretű telefonjaival. A legújabb hírek szerint azonban a Samsung nem alkuszik, és csakazértis tovább viszi a Note-vonalat.
Innentől kezdve a cégnél élet-halál kérdése és becsületbeli ügy, hogy olyan Note 8-at tegyenek le az asztalra, ami feledteti az előd világra szóló leégését, a szó minden értelmében. Emiatt a phablet érdekesebb is lesz, mint a cég hagyományos zászlóshajója, a hagyományoknak megfelelően tavasszal megjelenő Galaxy S8. Ja igen, és ráadásul úgy néz ki, hogy a Note 8 premierjét jól rátolják az idei iPhone-éra, hadd csapjanak sosem látott magasságba a hisztihullámok.
Hogy mit fog tudni a megváltó Note 8, azt persze egyelőre nem tudni, a pletykák 4K-s kijelzőről, és erős VR-támogatásról szólnak, ami tulajdonképpen teljesen logikus irány lenne, hiszen ebben a Samsung a Gear VR miatt lekörözi a konkurenciát. Más kérdés, hogy az egész VR egyelőre messze nem tűnik annak a világverő új trendnek, aminek indult.
Xbox Scorpio
Mi ez?
A Microsoft játékkonzoljának új, felturbózott kiadása.
Mikor jön?
Valamikor 2017-ben
Miért érdekes?
Az Xbox One csúnya vereségre áll a Playstation 4-gyel szemben a játékkonzolok háborújában, ráadásul a Sonynak a frissített, erősebb hardverrel felszerelt modellt, és a VR-játékokra alkalmas szemüveget is sikerült jóval előbb piacra dobnia a Microsoftnak. A Scorpio kódnevű játékgép feladata lenne, hogy megfordítsa, vagy legalább döntetlen közelébe hozza a konkurenciaharc állását.
Nehéz dolga lesz, főleg ha abból indulunk ki, hogy a Microsoft marketingesei egyelőre csak teraflopsokkal és gigabájtperszekundumokkal dobálóznak, azt illusztrálandó, hogy mennyivel jobb lesz a gép a PS4-nél. Ez pedig a tapasztalat szerint a játékosokat messzemenőkig nem érdekli. Menekülőútnak az látszik, hogy a brutálisan erőforrásigényes 4K-s és VR-es játékokra fekszik rá az új Xbox, hogy azokban látványosan fektesse két vállra a nyers számítási kapacitásban gyengébb PS4-et. Csakhogy egyelőre úgy néz ki, egyszerűen nem lesznek Scorpio-exkluzív játékok, amik ezt megtehetnék. Nem azért, mert nem készülnek el a premierre, hanem mert az a központi döntés, hogy mindennek futnia kell a régi Xbox One-on is.
Hát, innen szép nyerni.
Hololens
Mi ez?
A Microsoft beágyazott valóságra épülő okosszemüvege
Mikor jön?
Valamikor 2017-ben
Miért érdekes?
Már több, mint két éve demózta először a Microsoft, és még mindig lenyűgöző az a hologramokkal kiterjesztett valóság, amit a Hololens produkál. Tessék, itt egy másfél évvel ezelőtti bemutató, nem lehet nem elájulni tőle:
A gond csak az, hogy az egész történet egyre jobban hasonlít a Google Glass sztorijára: az is nagyon scifi volt, arról sem derült ki soha, hogy a gyakorlatban mire is lesz jó, azt is nagyon sokáig húzták, abból is kiadtak egy több ezer dolláros fejlesztői verziót. Aztán a Google szemüvegét egyszerűen elkaszálták, mielőtt a boltokba került volna. A Hololens most úgy áll, hogy a hype még tart körülötte, de még se premierdátum, se ár, se semmi konkrétum. Persze a Microsoftnak nyilván több esze van annál, hogy a Google Glass pályafutásának dicstelen végét is lemásolja, úgyhogy egészen biztosak vagyunk benne, hogy idén már megjelenik a hologramos csodaszemüveg.
Magic Leap
Mi ez?
Egy rejtélyes, iszonyatosan sok pénzzel kitömött startup mixed reality projektje
Mikor jön?
2017 végén
Miért érdekes?
Ha van valami, ami még a Hololensnél is scifibbenk tűnik, az ez:
A Magic Leap a VR és a valódi világ összemixelését ígéri, azt, hogy egyszerűen belerajzol dolgokat a valóságba, és azokat egyenesen a retinánkra vetíti. A koncepcióra a cég úgy lapátolt össze befektetőktől 1,4 milliárd dollárt (!), hogy igazából csak nagyratörő terveket, és pár ehhez hasonló videót mutatott. Meg a cégalapítók névsorát, amiben olyanok szerepelnek, mint a Gyűrűk urával mennybe ment WETA alapítója, a Quake 3 dizájnere, vagy Neal Stephenson scifi író, aki tulajdonképpen az egész VR-koncepciót felépítette. Ja, és a háttérben még feltűnik a NASA, és az amerikai védelmi minisztérium is.
Szóval ez az izé akármi is, az biztos, hogy félelmetesen nagypályás, és érdemes odafigyelni rá. Állítólag még csak félkész prototípusuk van, de milliós gyártási volumenű megrendeléseket adtak le kelet-ázsiai alkatrészgyártóknak, és a cucc még az idei év végén megjelenik.
Tesla Model 3
Mi ez?
A világ legmenőbb autógyártójának új elektromos modellje
Mikor jön?
2017 vége
Miért érdekes?
Hogy a 100%-ban elektromos, és egyre több százalékban önvezető Tesla-modellek a világ legmenőbb autói, ahhoz nem igazán férhet kétség. Az egyetlen hátrányuk eddig a borsos ár volt, és az idén piacra kerülő Model 3 ezen segít: a Model S árát simán lefelezték, a kocsit 35 ezer dolláros alapáron lehet megrendelni. Ez forintban tízmilliót jelent, ami egy 210-es végsebességű, nulláról százra 4 másodperc alatt gyorsuló luxusszedánért egészen baráti árkategóriának számít.
A Model 3 lesz a Tesla és Elon Musk eddigi legnagyobb dobása, olyan értelemben, hogy az eddigi drága hupszterautóból most megpróbálja a sokak számára elérhető kategóriába vinni a járgányt. A bejelentés után egy hét alatt kaptak több mint 300 ezer előrendelést, 14 milliárd dollár értékben. Ennyi kocsit az izmosabb autógyártók Amerikában úgy másfél hónap alatt adnak el, és teljes joggal vannak nyakig berezelve az elektromos konkurenciától.
Nintendo Switch
Mi ez?
A Nintendo új játékkonzolja
Mikor jön?
2017 március
Miért érdekes?
Amit a Nintendo csinál, az mindig érdekes, mert vagy a világ bukása lesz belőle, vagy úgy tarolja le a világot, mint tavaly a Pokémon Go, vagy tíz éve a Wii. A Switch nyilván utóbbi sikerét próbálja megismételni, és egy ilyen fura hibrid izé lesz, hordozható is, meg tévére köthető is, tablet is, meg kontroller is. Viszont látványosan nem megy bele a Playstation és az Xbox lóerőháborújába, hanem minél inkább különbözni akar tőlük játékélményben, és emlékezhetünk, hogy a Wii is ezzel verte meg őket a maga idején.
A direkt Switch-re készülő játékok listája egyelőre elég karcsú, de amíg van új Zelda meg Pokémon, különösebben nem kell félteni a konzolt.
Spectacles
Mi ez?
A Snapchat csetprogramhoz készült kamerás napszemüveg
Mikor jön?
Egy véletlenszerű helyeken felbukkanó automatában már most is megvásárolható Amerikában, de idén valószínűleg világszerte piacra dobják
Miért érdekes?
A Snapchat az első startup, ami hazai pályán, a trendi közösségi oldalak világában verte meg a Facebookot, és aztán nem hagyta magát felvásárolni. Idén tőzsdére mennek, várhatóan 40 milliárd dollár körüli értéken. Ezt annak köszönhetik, hogy a tizenévesek már a szüleik korosztályának rém gagyi online játszóterének tartják a Facebookot, és olyan közösségi szolgáltatás kell nekik, amit a ciki nyuggerek (értsd: 30 év felettiek) nem ismernek és nem is értenek. Na, a Spanchat pont ilyen. A Spectacles pedig a cég legutóbbi zseniális húzása, egy okosnapszemüveg, amivel videókat lehet felvenni, filterezni, és rögtön fel is küldeni Snapchatre.
Mivel csak nagyon korlátozottan és esetlegesen hozzáférhető, jelenleg az elviselhetetlenség határát súrolóan hipszternek számít a Spectacles szemüveg, és mérget vehetünk rá, hogy amint elérhetőbb lesz, milliószám fogják elkapkodni a fiatalok. És persze arra is, hogy ezzel párhuzamosan fog előállni a Snapchat egy olyan újabb kütyüvel, amivel a legmenőbb arcok meg tudják különböztetni magukat az egyennapszemüveges plebstől.
Amazon Echo 2
Mi ez?
Az Amazon okosotthon-központja, benne az Alexa digitális asszisztens
Mikor jön?
2017 első fele
Miért érdekes?
Az Amazon Echoja volt az első igazán populáris okosotthon-központ, amin át élő beszéddel irányítva vezérelhettük a rá kötött kütyüket, és közben úgy érezhettük magunkat, mint amikor Vasember a filmekben Jarvisszal társalog. Azóta a Google is kijött a maga verziójával, és állítólag az Apple is valami Siri-alapú okosotthonos projekten dolgozik. Az Amazon pedig idén jön a következő generációval, amiről nagyjából annyi konkrétumot lehet csak tudni, hogy érintőképernyő is lesz rajta.
Az egyszerűen, beszéddel irányítható okosotthonok 2017 egyik legfontosabb trendjének ígérkeznek, és csak remélhetjük, hogy ebből a hullámból már mi sem maradunk ki. Ha nem az Amazon, akkor legalább a Google elhozhatná nekünk is a Home-ot idén, előre is köszönjük. Aztán majd egyszer, nagyon halkan, kérünk egy olyat is, hogy egy ilyen cucc megtanuljon magyarul.
iCar
Mi ez?
Az Apple ezer éve pletykált autója
Mikor jön?
:DDD
Miért érdekes?
Az Apple titokzatos iAutó fejlesztéséről nagyjából azóta pletykálnak, hogy a cég tíz éve az iPhone-nal újra szupermenő lett. Azóta százszor cáfolták, kétszázszor szivárogtatták ki, hogy de mégis lesz, és mostanra Duke Nukem Forever-i magasságokba emelkedő, misztikus projekt lett belőle. Mi mindenesetre szakadatlanul bízunk benne, hogy valósággá válik, elvégre azok után, hogy Donald Trump elnök lett, tényleg nincs lehetetlen. És ha az Apple egyszer autót dobna a piacra, az tényleg maga lenne az égszakadás és földindulás. Ha jobban belegondolunk, az iPad óta nem volt a cégnek igazán sikeres, új piac felé nyitó hódítása (az Apple Watch-ot inkább ne nevezzük annak), hát pont ideje lenne, hogy egy új iparágat forgassanak fel úgy, mint a telefonokét vagy a zeneterjesztését.