Ha technológia, legyen szexi

Az 1970-80-as években a viselhető technológia fogalma még teljesen mást jelentett: hátizsáknyi számítógépeket kényelmetlen kezelőfelülettel. Akkor még a szovjet párttitkárok pacemakere is hálózati árammal működött, így a vezeték nélküli komputer hálózati csatlakozással, észrevehetetlen technológiával még hihetetlenebb sci-finek tűnt, mint a 2001: Űrodüsszeia.

A viselhető technológiáról már akkor is mindenkinek voltak elképzelései; úgy vélték, a viselhető számítógép egyesítheti a videokamerát, a csipogót, a diktafont, a walkmant, a mobiltelefont, a számítógépet és a PDA-t. A viselhető számítógép az agyunk és az érzékszerveink kiterjesztése lehet – legalábbis erről fantáziáltak a jövőkutatók és a sci-fi szerzők.

A váltás lassan ment végbe; óhatatlanul szükség volt hozzá a miniatürizációra. Az addig megvalósuló koncepciókat ma már lehetetlen röhögőgörcs nélkül feldolgozni. A Discovery Channel 1992-es műsora, a Beyond 2000 például rettenetes kordokumentuma annak, hogy milyennek képzeltük a jövőt huszonöt éve. Elég egy pillantás a CD-ROM válltámaszra és a derékra csatolható laptopra, meg ezekre a Power Rangers űrpornós figurákra, és máris kevésbé érezzük cikinek a Pirx pilóta kalandjait és az Űrgammákat.

A multimédiás és biometrikus eszközök, illetve a divatkellékek összeolvadására már akkor is mutatkozott igény, amikor a Casio még kvarcórába szerelte a pulzusmérőt. A korai számítógépek még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megfeleljenek a viselhető számítógépekkel szemben támasztott követelményeknek. A pc-k formatervezését eleve megkötötte a katódsugárcsöves monitorok mérete. A hordozhatóság nem volt teljesíthetetlen kritérium, de ehhez több alkatrészt kellett magunkon cipelni, mint egy T–800-as Terminátornak. Ez nem viselhető, csak elviselhető technológia volt. 

Láthatatlan mikrocsipek

Az informatikát és a dizájnt először Steve Jobs próbálta közös nevezőre hozni. Neki voltak arról elképzelései, hogy a számítógépnek barátságos, halk, stílusos külsejű készüléknek kell lennie. A csöndes, kompakt Macintosh-számítógépek vagy a Jony Ive-féle formatervek a nappali részévé tették a számítógépet. Az iPod lett a kétezres évek walkmanje. Az iPhone népszerűbb minden nyomtatott napilapnál. Az Apple-termékek észrevétlenül belesimultak a felhasználók életébe, és nem kényszerítették rá, hogy változtasson rajta.

Ugyanezt az irányvonalat követte a Google okosszemüvege, a Glass is. Próbált annyira emberközeli lenni, amennyire lehetett. A számítási egységeket a szemüveg készülékházában rejtették el, akárcsak a saját képernyőt és mikrofont. A Glassnek nem volt billentyűzete, hangvezérléssel működött, és divatos kiegészítőként is viselhettük. A magas ár, a korlátozott támogatás, és az a tény, hogy örökre megmaradt prototípusnak, garantálta, hogy a Glass soha ne legyen több hóbortos különcségnél. Mégis, minden különcsége ellene a jövőt mutatta meg.

A viselhető technológia mára belopakodott az életünkbe. Megjelentek az okoskarórák a beépített egészségügyi és fitneszszenzorokkal. Kaphatók hozzájuk okoszoknik, amik a mozgásunkat elemzik, és figyelik a testünk súlyponteloszlását. A cukorbetegeket vércukorszint-elemző szenzorok figyelmeztethetik. A komplex, a gyógyszerügyi hatóságok által is jóváhagyott egészségügyi eszközökkel a szakorvosi felülvizsgálatot is kiválthatjuk, de még egy alapvetően más célokra tervezett Apple Watch is figyelmeztethet rá, hogy szívrohamunk van.

A miniatürizált számítógépek felhasználási területeinek nincsenek korlátai. A nők használhatnak egy okosgyűrűt bluetooth-modulként; a katonai fejlesztők 360 fokos szenzorokkal felszerelt egyenruhával javíthatják a harctéri katonák éberségét; és adhatunk okosnyakörvet a kutyánkra, hogy napközben figyelhessük, mit csinál. Hogy ki mennyire használja ki az új lehetőségeket – és akarja megterhelni a dolgok internetének adatforgalmát – az egyénenként változik. Van, aki csak a reggeli kocogása biometrikus adatait tárolná, míg mások mindent behálóznának a garázsuktól a munkahelyükig. De ahogy a miniatürizálás halad tovább, úgy lesz egyre hétköznapibb használati tárgyakból is viselhető számítógép.

És a hangsúly egyre jobban áthelyeződik a viselhetőre.

„Az egyik épp Moore törvényéhez, pontosabban a számítási teljesítmény növekedéséhez, illetve a hardverek méretéhez fűződik. 2020-ra ez meg fogja közelíteni a nullát. Egy számítógép mérete 14, vagy akár 7 nanométeres is lehet – ez utóbbi csak 21 atomból áll. Ez mindent meg fog változtatni. A technológia innentől fogva már nem az eszközökről fog szólni, ahogy arról sem, hogy létrehozhatjuk-e ezt a technológiát, hanem arról, hogy mit akarunk kezdeni vele. Akár ezt az asztalt vagy a zakómat is számítógéppé változtathatjuk, sőt, az emberi testet is. És nemcsak az a kérdés, hogy mit kezdjünk vele, hanem az is, hogy miért. Miért csináljuk azt, amit?”

– tette fel a kérdést  2013-ban Brian Johnson, az Intel jövőkutatója. Azóta megkaptuk a választ is.

Új eszközök, új piacok

Az elektronikai eszközök piaca mindig is húzóágazatnak számított. A Deloitte 2014-ben még azt jósolta, hogy az okoskütyük piacán évi tízmillió készülék fog gazdát cserélni. Az akkori adatok szerint csak az okosszemüvegeknek hárommilliárd dolláros piaca lehet. A fitneszkütyük, okoskarkötők és okosórák szintén nagy szeletet hasíthatnak ki a tortából.

A jelentésben a Deloitte arra is kitért, hogy a telefonok, számítógépek, televíziók és játékkonzolok évente 750 milliárd dolláros forgalmat generálnak. Bár ez rengeteg pénz, a terület növekedési potenciálja érezhetően lassul; az elemzők szerint várhatóan 800 milliárd dollár körül fog tetőzni. A technikai fejlődés viszont nem áll meg, és az új eszközöknek muszáj lesz piacot találni.

A nappali falát beborító 4K Super Ultra HD XYZ típusú tévék főleg a technikai sport szerelmeseinek szólnak - azaz a férfiaknak. A nőket viszont más eszközökkel lehet megfogni: például szépségápolási és divattermékekkel (beauty & apparel).

Ahogy mindenből létezik pornóverzió, úgy lehet minden, mikrocsipet tartalmazó terméknek Kickstarter-kamányt indítani. A viselhető technológiák piacán az új termékeket gyakran közösségi kampányokkal vagy pénzügyi inkubátorokból finanszírozzák, de a terület hamarosan a gazdag befektetőknek is szimpatikus lehet.

A Credit Suisse friss jelentése szerint a viselhető eszközök piaca 3-5 milliárd dollárosra nőhet (ebben benne vannak az eladások, a tőke és a profit is). A CS becslése szerint ez lesz az új ipari forradalom, ami akár megtízszerezheti a bevételeket a következő években. És ez nem is tűnik elképzelhetetlennek.

A Jacquard napja

Egy évek óta divatban vagy technológiában utazó cégnek nem érdemes egyedül bemerészkednie az új területre - jobban teszik, ha egyesítik az erőiket. A Google is így tett, amikor a világ talán leghíresebb farmermárkájával, a Levi'sszel közösen kezdték fejleszteni a Project Jacquardot, az intelligens farmerdzsekit. A Google részéről az Advanced Technology and Projects (ATAP) csoport foglalkozott a feladattal, akik főleg kísérleti projekteken dolgoztak: a Google Glassen, a 3d-térképezést segítő Project Tangón, illetve a Project Ara moduláris telefonon.

A Project Jacquard nagyjából ugyanazt célozza, amiről Brian Johnson is beszélt: számítógépeket változtatnak tárgyakká, anyagokká és ruhadarabokká. A mindennapos használati tárgyakból igy idővel érintőképernyőkkel, gombokkal és trackpadekkel felszerelt eszközök lesznek – de a felhasználó semmit nem fog észrevenni az egészből. A viselhető technológiának ez lesz a felnőttkora: amikor a számítógép már nem egy elviselhetetlen, szükséges rossz lesz, hanem egy láthatatlan valami, ami alacsony fogyasztású wifin kommunikál az okostelefonunkkal.

Hogy ez a technológia menő lehessen, ahhoz a Levi's divatipari szakértelmére lesz szükség. Erre a Levi'snek is nagy szüksége van, elvégre a farmernadrág koncepciója azóta sem változott, hogy Levi Strauss eladta őket a kaliforniai aranyásóknak a XIX. század végén. És nem a Google az egyetlen techmogul, ami a divatipar felé kacsintgat: az Amazonnak is vannak hasonló tervei. A befektetők róluk még jobb véleménnyel vannak: szerintük

Ők nemcsak az amerikai viszonteladó cégeket, mint a Wal-Martot és a Macy'st szorongathatják meg, hanem a tengerentúli divatházakat is, például a H&M-et és a Zarát.

De milyen lehetőségeket tartogatnak az új fejlesztések? Nézzünk néhány kísérleti modellt:

• Az Aposematic Jacket új szintre emeli a nem invazív önvédelmet. A szenzorokkal sűrűn pettyezett kabátban úgy festhetünk, mint egy jókora katicabogár, de cserébe kárpótol a komfortérzet. A lencsék vészjelet sugározhatnak a támadónak, tudtára adva, hogy videofelvétel készülhet róla. Ha a kabátot viselő személy megnyom egy gombot, a kamerák 360 fokban rögzíteni kezdenek, és azonnal továbbítják a képeket az internetre. (Fontos: ez a módszer csak akkor működik, ha a támadó is tudja, hogy mire képes a kabát, különben nem hat az elrettentés.)
• A nanoGlass a Google Glass végletekig leegyszerűsített verziója. Tulajdonképpen nem más, mint egy dizájnos napszemüveg, ami sokkal hülyébb a Google eszközénél – csak értesítéseket tud megjeleníteni. A beépített száloptikás kábel háromféle színt (vöröset, kéket és zöldet) tud megjeleníteni, és a fény felvillanásával jelzi, ha telefonon hívnak, üzenetet kaptunk, vagy egy közelgő esemény van a naptárunkban. A Google Glasshez képest fapados megoldás, de míg az 1500 dollárba került, a NanoGlass csak 25-be – és még így is futja vízállóságra és bluetoothra.
• A Hairware egy kapacitív érintésérzékeny szenzor, ami gépi tanulásra képes algoritmusokkal ismeri fel a felhasználói szokásokat. Érthetően kifejezve: egy hajtincsnek látszó távirányító. A mesterséges tincset a felhasználó a hajába tűzi, és ösztönös mozdulatokkal kezelheti a telefonon a hangfelvételt, a helymeghatározást, vagy bármilyen más funkciót.

• A Chameleon Scarf egy színváltó sál, amibe a piacon kapható legerősebb fényű ledeket szőtték bele. A világítást egy Flora nevű, igen strapabíró áramkör szabályozza; magát a sálat USB- keresztül lehet összekötni a számítógépünkkel. A cserélhető telep helyére egy kilencvoltos elemet is tehetünk; ennyi elég a fényszenzorok és a smart pixel néven emlegetett ledek működtetéséhez. A szenzorok észlelik a környezetünk és a ruhánk színét, így ezekhez hangolhatja a fények színezését - nem véletlenül nevezték el a ruhadarabot egy kaméleonról.
• A Spinali Design fürdőruháit okostelefonozó szupermodellekkel reklámozták; a telepített alkalmazáson keresztül a bikinik lecsatolható szenzorai figyelmeztettek, ha a modellek túl sokat voltak a napon, és ideje volt felkenni egy újabb adag naptejet.
• A Neclumi az ékszerek fogalmát próbálja újraértelmezni: viselhető tárgyak helyett a bőrre vetített fantasztikus fényekkel csábít. Mert egy arany nyaklánc ugyan szépen csillog, de nem olyan látványosan, mint a lépteink ritmusára hullámzó vetítés. Az iPhone-ról szabályozható fények a felhasználó mellkasára rögzített pikoprojektorból érkeznek, és a nyakat világítják meg; a lépésszámláló és gyorsulásmérő biztosítja, hogy a fények a lépéseinkhez igazodjanak. Évekbe kerülhet, mire ebből végleges termék lesz, és akkor sem biztos, hogy a társasági szalonok kedvenc divatkiegészítője lesz, de elektronikus zenei rendezvényeken nagy karriert futhat be.

NECLUMI - a probable future of jewellery? from *panGenerator on Vimeo.

• A Wendu, egy spanyol startup a környezeti hőmérséklethez igazodó okosruházatot fejleszt. A mosható pólójuk például két perc alatt elérheti a 20 Celsius-fokos hőmérsékletet, és az akkumulátora öt napig bírja egy feltöltéssel. A megfelelő hőmérsékletet és a beállításokat egy okostelefonos alkalmazásról szabályozhatjuk.

A miniatürizálás és az IoT-eszközök elterjedése mára szépen megágyazott a viselhető technológiának. A tech cégek látják, hogy új vevőkörre van szükségük, akiket alapvetően nem mozgatnak meg a híradástechnikai eszközök. A ruhaipari cégek látják, hogy amelyik ruhába vagy kiegészítőbe lehet mikrocsipet tenni, azt drágábban lehet eladni.

A két iparág egymásra találásából valószínűleg nemcsak csodagyerekek, hanem borzasztó korcsok is fognak születni. A forradalmak ilyenek: az egyénnek nem feltétlenül tesznek jót, de az emberiségnek igen. Láthattuk már ezt, amikor a gépesítés először forgatta fel a textilipart.

(Mielőtt valaki megkérdezné: igen, már gyártottak okosvibrátort is. Alig két hónapja pereltek ki belőlük 3,75 millió dollárt, mert mint kiderült, az eszköz a bevallottnál alaposabban követte nyomon a felhasználói tevékenységét.)