A Microsoft láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy a több százezer számítógép megfertőzéséért felelős személyek rács mögé kerüljenek. A vállalat elszántsága egyáltalán nem meglepő, hiszen a két féreg idén komoly problémákat okozott: a Symantec biztonságtechnikai cég szerint az MSBlast több mint 1,2 millió számítógépet fertőzött meg, a levelezést megbénító Sobig pedig kiérdemelte magának 'a világ leggyorsabban terjedő férge' címet. Mindkét támadás elég nagy volt ahhoz, hogy alapjaiban rázza meg a Microsoftot, illetve jelentős bevételt szerezzen a vírusirtó vállalatoknak.
Eddig nem sokra mentek
A hatóságok általában nem támogatják, de nem is ellenzik az ilyen jutalmakat, ugyanakkor tény, hogy a Microsoft által segített FBI három hónap folyamatos kutatómunkával mindössze két gyanúsítottat tudott letartóztatni, akik csak kisebb módosításokat végeztek az MSBlaston. A biztonságtechnikával foglalkozó szakemberek vegyes érzelemmel fogadták a jutalmat.
Peter Lindstrom, a hálózati védelemmel foglalkozó Spire Security vezető kutatója szerint nem rossz a Microsoft kezdeményezése. Bár az emberek valószínűleg hevesen kritizálni fogják emiatt a Microsoftot, ezzel a módszerrel nagyszerűen rá lehet venni az embereket arra, hogy kielemezzék a logfájljaikat, mondta Lindstrom.
Mással kellene foglalkozni
Néhány kutató szerint ezek a jutalmak csupán elterelik a figyelmet azokról a törekvésekről, amelyek a biztonság javítását, illetve a vírusok és férgek elleni védekezés erősítését tűzték ki célul.
"Továbbra is lesznek olyan emberek, akik képesek lesznek az MSBlasthoz hasonló férgeket írni, és a jutalmak ezt a problémát nem oldják meg" - mondta egy névtelenségbe burkolózó kutató a Cnetnek.