Csak bizonyíték
Mint arról korábban is beszámoltunk, az első mobilvírus egyáltalán nem kártékony, és nem telefonos beszélgetéssel vagy sms-ben terjed, hanem bluetooth rádiós eléréssel másolja át magát egyik készülékről a másikra. Az Duts szintén ártalmatlan, ráadásul a készítők nem engedték szabadon, hanem rögtön elküldték a vírusirtó cégeknek, derült ki a BitDefender közleményéből.
Számos iparági szakértő szerint a jövőben a mobiltelefonok lesznek a vírusírók elsődleges célpontjai, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen világszerte sokkal több háztartásnak van mobiltelefonja, mint interneteléréssel felszerelt számítógépe. Szerencsére ezeken az eszközökön egyelőre nem jelentek meg a veszélyes kártevők, de a mobilvírusok megjelenése arra utal, hogy erre nem kell sokat várnunk.
Felkészülten várják
A most felfedezett Duts egy üzenetablakot jelenít meg, amelyben a felhasználótól kér engedélyt arra, hogy más fájlokat is megfertőzhessen. A Cnet információi szerint a vírusirtó cégek és a hardvergyártók próbálnak előre felkészülni a támadásokra.
Jelenleg a Symbian operációs rendszer uralja az okostelefonok piacát, amely azonban még elenyésző az egymilliárd készüléket számláló teljes mobilpiachoz képest. A Microsoft az évtized végére szerezhet jelentős részesedést saját rendszerével.