Tegnap mi is megírtuk, hogy lemondott Ken Kutaragi, a Sony játékrészlegének vezetője, a Playstation atyja. A játékosok által valóságos félistenként tisztelt (a játékfejlesztők között pedig enyhe közutálatnak örvendő) Kutaragi a lemondása utáni első interjújában az EE Timesnak elmondta, hogy nem vonul nyugdíjba, sőt, továbbra is a Sonynak fog dolgozni, csak külső, független munkatársként. Elmondása szerint már nem csak a Playstation 4 koncepciója állt össze a fejében, de az ötödik, sőt hatodik generációs konzolé is. Azt persze nem árulta el, hogy ez mi is, de minden mondatába ügyesen beleszőtte a "network" szót, amiből levonhatjuk a következtetést, hogy hősünk valami hálózatos csodát tervez.