Fenntartható közösség a mobilon

Hogyan értesülhetünk a leggyorsabban arról, hogy az egyik kollégánk újramosta a ruháit, a másik nikotinmegvonástól lett agresszív, a harmadik meg egy üveg kovászos uborkát elcserélt egy gyönyörű szódásszifonra? Természetesen a Facebookon, de ezek az információk akkor igazán sokkolóak, ha a vécé magányos csendjében is utolérnek minket. Ehhez pedig mobilon kell kapcsolódni a közösséghez.

Teljesen magától értetődő, hogy a 150 000 forintos okostelefonokba már betelepült a Facebook, de azoknak sem kell kimaradniuk a jóból, akik harmadennyit költenek mobilra. A Pannonnál hatvanezer forintba kerülő Sony Ericsson C901 például elég ügyesen kommunikál a közösségi hálózattal. A mobilos Facebook persze csak akkor működik jól, ha kétirányú, azaz feltölteni és üzeneteket olvasni is könnyű.

Fotózunk, feltöltjük a képet

A C901 fényképezője közvetlenül, plusz szoftver telepítése nélkül tud képeket feltölteni a Facebookra. Pontosan négy gombnyomást, és városi hsdpa-hálózaton körülbelül három másodpercet vesz igénybe a művelet, és a fénykép rögtön a mobilos feltöltések mappába kerül. A magyarázat bepötyögésével az idő akár 10 másodpercre is nőhet, ami még mindig elég gyors ahhoz, hogy ebédszünetben teleszemeteljük a Facebook üzenőfalát.

Megírjuk a képhez tartozó szöveget

Státuszfrissítések olvasásánál már érezhető, hogy hiányzik az a plusz 90 000 forint, amitől okos lesz a telefon, nem csak átlagos mobil. Képekkel nem volt gond, a rakparton rallizó 7-es buszon végig tudtam nézni a kolléga 25 képét a Marmolada megmászásáról, pedig a Gellért-hegy árnyékában kritikán aluli szokott lenni a letöltési sebesség. A YouTube-videóból viszont már csak egy körömnyi indexkép jött át a mobilra, mert nincs beépített lejátszó.

Közösségi funkciójától eltekintve a C901 nagyjából ugyanolyan, mint a Sony Ericsson többi mobilja. Teljesen hagyományos formájú, és a fehér burkolata miatt sokak szerint inkább női kézbe való. A gombjai is kicsit aprók, de legalább nem a leggagyibb műanyagból készültek, tartósnak tűnnek. Az adatkábel és a fülhallgató csatlakozója nem változott: kissé idejét múlt, nem szabványos. A menürendszer a szokásos tizenkét ikonból áll, és gyorsan lehet lépkedni a menüpontok közt.

És már ott is van a kép a Facebookon

A C901 vonzereje lehet, hogy a Sony Ericcson próbálta csökkenteni a készülék előállítása által okozott környezeti károkat. A papírdoboza sokkal kisebb, mint a többi készüléké, tehát több elfér belőle egy raklapon, és a kamion kevesebb levegőt szállít. A leírását nem nyomtatták ki, hanem felmásolták a mobilra, a fülhallgató legtöbb része újrahasznosított műanyagból készült, a konnektorban felejtett töltő pedig csak 30 milliwattot fogyaszt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58