Windows Phone 7 lesz a Nokiákon
A Nokia bejelentette, hogy az okostelefonjain ezentúl a Windows Phone 7 operációs rendszer fog futni, a Microsoft Bing keresőmotor hajtja majd a szolgáltatásait, és a Nokia szoftverboltját beépítik a Microsoft Marketplace-be. Cserébe a Nokia Maps lesz a Microsoft térképeinek az alapja, valószínűleg beleintegrálják a Bing Mapsbe és az adCenter hirdetési platformba is.
A döntés nem volt váratlan, hiszen a héten Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója hosszú levélben figyelmeztette az alkalmazottait a vállalatban uralkodó krízisre, és hogy csak drasztikus beavatkozással tudnak csak talpon maradni a kiélezett versenyben.
A Symbian operációs rendszer elavult, nem volt versenyképes az iPhone-nal és az androidos telefonokkal szemben, az új Meego rendszerük pedig még nem elég fejlett.
Bármilyen fájdalmasan érinti is a a döntés a Nokia rajongóit, Stephen Elopnak sok szempontból igaza van. Azzal, hogy nem az Androidot karolta fel, hanem a jelenleg még sokkal gyengébb riválisát, kiegyensúlyozza az erőviszonyokat az okostelefonok piacán. Miközben az Android száguld a csúcs felé, és az Apple is gyorsan növekszik, a tavaly év végén bemutatott Windows Phone 7 még nem tudott felmutatni számottevő növekedést.
A Nokia jelentős gyártói kapacitással tud a platform mögé állni, és kihasználhatja, hogy a képalkotás terén piacvezető. A Nokia N8 kamerája például sokkal profibb, mint a sikeresebb riválisaié. A Windows Phone 7 elterjedését nagyban elősegíti a Nokia terjesztői hálózata, világszerte több ezer márkaboltban árulják a termékeit. Ez a Nokiának is komoly előnyt biztosít azon riválisaival szemben, amelyek szintén gyártanak Windows Phone 7-es telefonokat.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Beismerte az FBI informátora, hogy hazudott Biden megvesztegetési ügyében
Bűnösnek vallotta magát.
december 17., 07:22
- Kultúr
Soha nem látott rajzok kerültek elő a Notre-Dame-ról
Az építész titokban tartotta a grafikákat.
december 17., 07:08
- Külföld
Lövöldöztek egy keresztény iskolában, három ember meghalt
Joe Biden is megszólalt a tragédiáról.
december 17., 07:04
- Godmode
Megborultak a rajongók: nő lesz az új The Witcher főszereplője
Heves indulatok fogadták a hírt.
december 17., 07:34
- Sport
A Vendée Globe magyar szólóvitorlázója visszalépett
Weöres Szabolcs élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, miután hajója végzetes sérülést szenvedett.
december 17., 07:06
- Külföld
Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
Lengyelország „barátságtalan cselekedetnek” tartja magyar kormány döntését.
31 perce
- Belföld
Életfogytiglant érdemel, nem évülhet el egy ilyen bűn
A múlt héten F. Jánost letartóztatták, miután az ügyészség úgy vélte, hogy mégsem évült el Till Tamás 24 évvel korábbi meggyilkolása.
december 17., 08:26
- Belföld
Megszólalt a börtönben ülő Czibere Attila, a diósdi kettős bérgyilkosság megszervezője
Az egykori érdi vállalkozónak elege van a „hűvösből”.
december 17., 08:22
- Külföld
Súlyos földrengés rázta meg Vanuatut, többen meghaltak
A katasztrófa jelentős károkat okozott.
december 17., 07:40
- Belföld
Hernádi Zsolt: Az én számból nem hangzik hitelesen, de egyetértek azzal, hogy zöldíteni kell
A Mol vezérigazgatója tavaly novemberben lekerült az Interpol körözési listájáról, de az EU-ban továbbra sem utazhat.
december 17., 09:01
- Brand and Content
Ön is e közé a két, stresszes munkavállaló közé tartozik?
Nemrégiben megkérdeztük olvasóinkat a munkahelyi stressz, illetve a munka-magánélet egyensúlyáról. Az eredmények mellett ezúttal tippeket is hoztunk arra, hogyan lehet megszabni a munkahelyi határokat, hogy ne égjünk ki, és kiegyensúlyozottan és motiváltan tudjuk végezni a feladatainkat.
december 17., 00:18
- Külföld
Kegyetlen videót osztott meg Zelenszkij, ahol állítólag leégetik az észak-koreai katonák arcát
december 17., 05:44
- Gazdaság
A Megyeri híd idén is megünnepli a karácsonyt
Még csúcsdíszt is kap az építmény.
december 17., 08:45
- Külföld
Kínai kém kerülhetett közel András yorki herceghez
A brit politikusok aggódnak Kína növekvő befolyása miatt.
december 17., 06:49
- Külföld
A belga kormány egy sebességgel feljebb kapcsol, már vészhelyzetre készítik fel a lakosságot
A belügyminiszter szerint fontos, hogy az állampolgárok megtanulják, nem lehet mindenben az államra támaszkodni.
december 17., 06:50
- Külföld
Orbán Viktor is szóba került a New York-i republikánusok évzáró gáláján
Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
december 17., 06:37
- Kultúr
Dokumentumfilm készül Luigi Mangionéról, az amerikai vezérigazgató gyilkosáról
Oscar-díjas filmrendező vállalta el.
december 17., 09:03
- FOMO
Alkoholproblémával küzd a Mikulás, a borvirágos arc egy közúti ellenőrzésen is elhasalna
Még szerencse, hogy Magyarországon sokkal inkább a Jézuska felel az ajándékosztásért.
december 17., 06:00
- Vélemény
Táborokba gyűlt bitangok, szevasztok!
Hont András írása a primitív kétosztatúságról.
december 17., 06:00
- Kultúr
Magyar származású költő nyerte el a brit király aranymedálját
Korábban élesen kritizálta Orbán Viktort.
december 17., 06:14
- Belföld
Jó kis záporok jönnek, de szerethető időnk lesz
A csúcshőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
december 17., 06:22
- Külföld
Az ukrán biztonsági szolgálat magára vállalta a reggeli moszkvai pokolgépes merényletet
Igor Kirillov altábornaggyal egy elektromos robogóba rejtett pokolgép végzett.
december 17., 06:30
- Külföld
Januártól sokba kerülhet a szabadtéri dohányzás Milánóban
A szabályszegőket akár 240 eurós bírság is fenyegeti.
december 17., 06:22
- Belföld
Nagy döggomba okozta a múlt heti zalaegerszegi ételmérgezéseket
Tizennégy ember került kórházba.
december 17., 05:59
- Belföld
Lázár János: Nagyot léptünk előre a nyugati életminőség felé
A miniszter a magyar építészet napjának díjátadóján beszélt.
december 17., 05:56
- Külföld
Öngyilkosságot követett el szolgálati fegyverével a román kormányőrség altisztje
Egy hónappal ezelőtt sikeres pszichológiai felmérésen ment át.
december 17., 07:41
- Külföld
A szerb hatóságok izraeli kémszoftverrel figyeltek meg újságírókat és aktivistákat
Az NSO Group nem erősítette meg, hogy Szerbia az ügyfél.
december 17., 05:56
Rovataink a Facebookon