Az európai szolgáltatókat nem győzte meg a Nokia Lumia
Nem győzte meg az európai mobilszolgáltatókat a Nokia, hogy az új Lumia mobiljuk képes felvenni a versenyt az iPhone-nal és a csúcskategóriás androidos mobilokkal. A Reuters a négy legnagyobb szolgáltatót kérdezte meg a Windows-mobilról. Ezek azt mondták, nem elég jók a Lumiák ahhoz, hogy versenyezzenek az iPhone-nal vagy a Samsung Galaxy mobilokkal. A Lumiát karácsony óta árulják az európai piacokon, és most készül betörni az amerikai piacra is, ez adta a körkérdés apropóját.
A szolgáltatók szerint a mobilok túl drágák ahhoz képest, hogy nem túl innovatív termékek, a korai modelleknél pedig gondok adódtak az akkumulátorral, szoftverrel és kijelzővel.
A Nokia tavaly döntött úgy, hogy a Microsofttal áll össze és Windows operációs rendszerű mobilokat fejleszt. De senki nem megy be úgy a szolgáltatóhoz, hogy egy Windows-mobilt kér – mondja az egyik nagy szolgáltató vezetője. A Nokia próbálja utolérni az okostelefon-piacot, miután korábbi kísérleteivel csúnyán megbukott.
A szolgáltatóknak óriási a szerepe a piac alakulásában, ugyanis az ő támogatásukon múlik az európai és amerikai piacon, mi kerül a felhasználók kezébe. A szolgáltatók valódi versenytársat szeretnének az Apple és az Android ellen, nem csak az a céljuk, hogy nagyobb legyen a kínálatuk. Ha vannak versenytársak, akkor az ő alkupozíciójuk is javul a gyártókkal szemben.
Az amerikai szolgáltatók a mobilokat kilencven százalékos áron vásárolják meg, az európaiak 50-70 százalékon. Ezek után árengedménnyel adják tovább a felhasználóknak egy-két éves hűségszerződés fejében.
A szolgáltatóknak jó lenne, ha csökkenteni tudnák az Apple befolyását, állítja egy másik szolgáltató vezető tisztviselője, aki azért kérte nevének elhallgatását, mert nagyon kényes kérdésről van szó. Az Apple ugyanis arra használja vezető szerepét, hogy kiköti, a szolgáltatóknak minimum mennyi iPhone-t kell venni és a felhasználóknak adott kedvezmény maximális mértékéről is ők döntenek. A felhasználók ezek után egy-két éves hűségnyilatkozattal próbálják nyereségessé tenni a megállapodást.
A Lumia-tesztek vegyesek voltak a szakoldalakon. Volt aki arra biztatta olvasóit, hogy Nokiát vegyenek Andorid- vagy Apple-mobiljaik helyett, de sokan kritizálták az akkumulátort és a kijelző minőségét.
Rovataink a Facebookon