Elhalasztották a roamingdíjak csökkentését
Nagy port kavart Neelie Kroes uniós távközlési biztos korábbi tervezete, amelyben az állt, hogy a roamingpiacon a nagykereskedelmi árakat 90 százalékkal csökkenteni kell. Úgy tűnik, az eddig kemény kezűnek tartott politikus igencsak megpuhul a nagy telekommunikációs cégek nyomása alatt, mert a Reuters által látott bizottsági dokumentumban már nem szerepeltek ilyen tervek.
A korábbi tervezetben még az szerepelt, hogy 2014 júliusától csak 3 eurocentet lehet kérni egy perc telefonhívásért, ami jóval alacsonyabb az idén júliusban bevezetett 10 centes limitnél. A mobilon való internetezés ára is a tizedére csökkent volna, a mostani 15 centről 1,5 centre.
Kroes célja egy egységes európai piac megteremtése volt, ami nagyjából úgy nézett volna ki, mint amilyen az Egyesült Államokban is működik: megveszi az előfizető a SIM-kártyáját New Yorkban, amivel ugyanakkora díjért tud telefonálni és sms-ezni bármely másik amerikai államban. Az Európai Bizottság szerint újabb munkahelyek teremtene és növelné az európai régió versenyképességét, ha a mobilozóknak nem kellene extra díjat fizetniük az országhatárok átlépése miatt.
Kérdéses, hogy változik-e még Kroes javaslata, amit szeptember 10-én fog nyilvánosságra hozni. Hogy mindez törvénybe kerüljön, a 28 uniós államnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a tervezetet.Elhalasztották
Rovataink a Facebookon