![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Túl alacsony árral vesztett a Vodafone a közbeszerzésen
![vodafone-20161214](http://kep.index.hu/1/0/1461/14610/146108/14610809_3adf462b0ea333107bb643fea742a3a8_wm.jpg)
Büszkén közölte a Magyar Telekom hétfőn, hogy az állami intézmények mobilszolgáltatója lett, miután győzött egy közbeszerzési eljáráson. Az eljárás keretösszege 5 milliárd forint, az érintetti kör tekintetében közel 200 ezer SIM kártyát jelent.
A Vodafone Magyarország az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon indított eljárást, mert - mint lapunkkal közölte - a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be, és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) éppen a túl alacsony ár miatt zárta ki őket a pályázatból.
A Vodafone álláspontja szerint a KEF-nek és a Telekomnak meg kellett volna várnia a bíróság határozatát, mielőtt eredményt hirdetnek.
„A KEF kétségbe vonta, hogy a Vodafone Magyarország, mint a világ második legnagyobb mobil szolgáltatójának leányvállalata, képes a szolgáltatást finanszírozni” - mondta Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, a KEF döntése után indított bírósági eljárás a mai napig nem zárult le, így a Vodafone szerint ha a KEF és a Telekom szerződést köt, az érvénytelennek minősül.
A Telekom azt írja a hétfőn kiadott közleményében, hogy „a szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom, illetve leányvállalata a T-Systems Magyarország fogja ellátni a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobil internet szolgáltatással.”
A Vodafone vezérigazgató-helyettese azt közölte velünk, hogy a törvény értelmében még akkor se lenne kötelező más szolgáltatót választani, új szerződést kötni, ha megszületett volna a bírósági döntés ez ügyben.
A Telekom kedden közölte, hogy a KEF központosított közbeszerzési eljárásának keretében minden szempontból érvényes és versenyképes ajánlatot tett, ennek eredményeként szerződhetett az ajánlatkérővel. A szolgáltató és az ügyfelek közötti szerződéskötés pedig már lehetséges.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rovataink a Facebookon