Ilyen jó kamerát még nem láttunk mobilban
További Cellanapló cikkek
Mostanában az égvilágon mindenki a kamerákról kezd el beszélni, ha szóba kerülnek a telefonok. Olcsóbb kategóriában is alapelvárás, hogy legalább a fotózás jó legyen, a csúcskategóriában pedig évek óta ez a meghatározó.
Az Apple iPhone X az infravörös 3D letapogatással és a FaceID-vel dobbantott, a Samsung Galaxy S9 kétféle rekesszel, sötétben is nagyon jól látó szenzorral és zajszűrő algoritmussal lépett előre, a Sony Xperia XZ2 már HDR-ben tud videókat rögzíteni. A Huawei évek óta a monokróm plusz kamerájáról híres, amit most megtoldott még egy kamerával, és a P20 Próban annyi megapixel lett, hogy már a kimondásától leesik az állunk. És azután se tudjuk felvakarni a földről, hogy elkezdünk fotózni vele.
Összesen 92 megapixelről van szó
Ez úgy jön ki, hogy a már említett 20 megapixeles monokróm szenzor mellé egy 8 megapixeles telefotós lencse és a 40 megapixeles színes szenzor került, a szelfikamera pedig lenyűgöző 24 megapixeles. Ezzel el is dőlt, hogy a Huawei által március 27-én bemutatott mobilok közül melyik érdekes: kizárólag a fenti leírásnak megfelelő P20 Pro. Ehhez képest a P20 teljesen átlagos, sok újat nem mutat.
Az esős-borús Párizst fotóztam körbe a Huawei P20 Próval, és eközben hosszan vitatkoztunk a kollégákkal azon, hogy a mobilok még mindig nem készítenek olyan szép képeket, mint egy digitális tükörreflexes gép. Ez tényleg így van, de a profi gépek még jó ideig nem is fognak elférni egy 7,7 milliméter vékony házban, úgyhogy maradjunk inkább a mobiloknál, ha összehasonlításról van szó. A P20 Pro nagyobb előrelépést jelent a Huaweinél, mint az első dupla Leica lencsés P9, és úgy általában az egész iparágban meghatározó lehet a kínai gyártó tevékenysége.
Ismerős alak
Formatervezői díjat biztosan nem nyer a P20 Pro, láttunk már hozzá hasonló mobilokat, elöl és hátul üvegborítással, szinte kávamentes kijelzővel, és a hírhedt betüremkedéssel, amit nevezhetünk szenzorszigetnek vagy bevágásnak (az utóbbit használja a Huawei), a lényeg az, hogy van egy kis kitakart rész, ahol egy hangszórónak és a szelfikamerának kellett egy kis helyet adni. Éppen ahogy az iPhone X-nél, itt sem zavaró a bevágás, egy nap alatt hozzá lehet szokni, és az appok elég nagy része elkerüli. A Netflix például magától kiegészíti egy fekete sávvá, és úgy játssza le a filmeket. A bevágás jóval kisebb, mint az iPhone X-en, így egész sok értesítőikon látható a két oldalán.
Ügyes húzás volt a Huaweitől, hogy megtartotta az előlapon az ujjlenyomat-olvasót, mert ennek hála akkor is fel tudjuk oldani a kijelzőzárat, amikor a telefon az asztalon hever. Az már kevésbé előnyös, hogy elhagyta a jackdugót, tehát a régimódi szabványos fejhallgatókat egy adapterrel kell bedugni. Szerencsére adnak a telefonhoz egy usb-c porttal ellátott fülest. Ha már a hang szóba került, az is ide tartozik, hogy a P20 Pro hangszórója brutál hangosan és elég szépen szól, egy hálószobát félig feltekert hangerőn megtölt zenével. Az otthoni szórakozást segíti még a telefon tetejébe beépített infravörös távirányító, ezen pillanatok alatt beállíthatjuk az eszközeink, az erősítők, lejátszók és tévék távvezérlését.
Arra is van lehetőségünk, hogy a P20-at közvetlenül a tévére kössük egy hdmi-usb-c adapterrel. Ilyenkor ugyanolyan asztali nézet jelenik meg, mint a Mate 10 Prónál, és a telefont használhatjuk érintőpárnaként. Ez nem anyira kifinomult rendszer, mint a Samsungnál a Dex, de egyszerűbb feladatok elvégzésére, például böngészéshez, emailezéshez, prezentáció bemutatásához vagy filmek lejátszásához teljesen jó.
Erős testben
Alkalmazásokkal telepakolva és tucatnyi online szolgáltatásba bejelentkezve gördülékenyen dolgozik a P20. Az Antutu nevű app teljesítménymérése alapján nagyjából olyan erős a Kirin 970 processzor és a 6 GB RAM kombinációja, mint amit a Samsung Galaxy Note 8 nyújt, így tökéletesen érthető, hogy miért éreztem gyorsnak a Huawei telefonját.
Vannak azonban még kisebb elmaradásai a Huaweinek. A 6,1 colos kijelző például csak full hd, illetve a bevágás és a furcsa, 18,7:9-es képarány miatt 1080×2244 pixeles. Persze nem elhanyagolható az a tény, hogy a Galaxy S9 is alapértelmezetten hasonló felbontásban fut, csak a Samsung csúcsmobilján fel növelni lehet a pixelek számát 2K-ig.
A P20 Pro tárhelyének 128 GB-os mérete elfogadható, szükség van rá a fotók miatt. Ha profi módban használjuk a kamerát, és RAW formátumban mentjük el a képet, akkor nyolcvan megabájtos képfájlokat kapunk.
Igen, azt írtam, hogy 80 megabájtos képfájlokat!
Ez akkora méret, hogy a P20 Pro keményen küzd vele, de ez még a pc-ken futó profi képszerkesztő programokban is okozhat némi homokórázást.
Most akkor nézzük meg végre a kamerában lévő trükköket, van néhány. Kezdjük a szelfikamerával, ami 24 megapixeles, és pontosan ugyanazt tudja, mint az iPhone X kamerája, azaz a portréinkon fekete keretet tehetünk az arcunk köré. Vagy módosíthatjuk a bőrünk megvilágítását. Nem mindig lesz tökéletes az eredmény, de elég sok jó portrét sikerült lőni ahhoz, hogy működőképesnek nyivánítsam a funkciót.
Az animoji kimaradt, és nem érzem, hogy nagyon hiányozna.
A hátlapon bonyolultabb a helyzet.
- Van egy 40 megapixeles kamera f/1.8-as rekesszel, és ezzel készülnek az alapértelmezett 10 megapixeles felbontású fotók is. Éjjeli módban úgy használja a telefon a szenzor rengeteg pixelét, hogy 10 megapixeles felbontásnál is használja a maradék 30 megapixelt, és ezzel csökkenti a képek zajszintjét.
- A második szenzor a 20 megapixeles monokróm és f/1.6-os rekeszű, ez segít a kép élesítésében.
- A harmadik szenzor szerény 8 megapixeles, viszont telefotós, háromszoros zoommal (f/2.4)
A dolgok akkor kezdenek izgalmassá válni, amikor a P20 elkezdi használni a többi lencsét. Például 10 megapixeles fotózás közben feltoljuk a zoomot 5-szörös nagyításra, és ilyenkor hibrid zoomolás történik, azaz a 40 megapixeles kamera beszáll, és annak az adataival készül el a nagyított kép. És ez még nem is annyira elképesztő dolog. Az állam akkor esett le, amikor lekapcsoltam a villanyt, és elkészítettem az alábbi képet:
Oké, egy picit szemcsés, ilyenek szoktak lenni az esti fotók. Na, akkor most megmutatom, hogy mennyire volt sötét a szobában:
Megpróbáltam lefotózni a P20 Pro kameráját akció közben, hogy mit lát, de a lényeg az, hogy mit nem látunk. Az egész hotelszobában csak a laptopom világított, és a fürdőszobában egy derengő. Az emberi szem jó esetben is csak szürke foltokat lát, a Huawei P20 Pro fotóján viszont a fotel kékes színe is megjelenik.
Ezt a Huawei Super Night módnak nevezi, és egy kicsit csal vele. Azt mondta ugyanis Richard Yu, a gyártócég vezérigazgatója, hogy a P20 Pro ISO 102400-at tud, ami egészen biztosan nem így van. Úgy érthette, hogy ebben a módban olyan kevés fény is elég a P20 Prónak, amihez ilyen mértékű fényérzékenységre lenne szükség. Igen ám, de azt is tudni kell, hogy ebben a módban az exponálás 5 másodpercig tart, és a Huawei telefonja attól lenyűgöző, hogy kézben tartott telefonnal sem kenődnek szét teljesen a pixelek. Ehhez pedig mesterséges intelligenciát használnak, a P20 Pro neurális processzora segít a bejövő képi információk feldolgozásában.
Az algoritmikus segítség máskor is bekapcsol, például amikor iszonyúan közel visszük a telefont a témához, automatikusan átáll szuperközeli módra, és élesíti a képet. Amúgy a telefon rendszere 19 témát ismer fel, és ezekhez tudja igazítani a beállításait.
A P20 videózni legfeljebb 4K-ban tud, és ebben is van 960 fps-es lassítás, de ezt nem sikerült túl kifinomultan megoldani. Eleve csak 10 másodperces felvételt tudunk készíteni, és nem befolyásoljuk a történéseket, egyszer csak bekapcsol a lassított mód.
Az elsamsungosodás rögös útján
A Huawei a lehető legújabb Androidot, a 8.1-es verziót telepítette fel a P20-ra, és ezen az EMUI 8.1-es felhasználói felület fut. Egyre több Huawei-márkájú vagy más egyéb kacattal. Vannak jó dolgok, például a Hauwei-féle felhőbe el tudjuk menteni az alapvető adatokat, így ha később megint Huawei-mobilt veszünk, könnyebb lesz azokat átmásolni. Apple-júzereknek: olyasmi, mint az iCloud.
Akad néhány fölösleges app, mint például a tükör, a biztonsági mentés, a telefon klónozása és a SIM-eszközök is lehetnének inkább menüpontok a beállításokban, külön app a használati útmutató, a tippek és a HiCare ügyfélszolgálat, és mindemellé kapunk még eBay, Bing-fordító alkalmazásokat, meg egy App Gallery nevű gyűjteményt, amivel még több érdekes app letöltésére akarják rávenni a felhasználót. Ezeket érdemes lesz egy kicsit visszanyesni, mert túl sok, túl nyomulós. Ezt leszámítva az EMUI kiváló felület, egy rakás ügyes megoldással:
- iker (több fiókos) alkalmazások a Facebookhoz, Messengerhez és Snapchathez
- kisebbre állítható a felbontás (energiatakarékos)
- ultra energiatakarékos mód, akár egy hétnél hosszabb használattal
- elkülöníthető munka- és magánfiók
- zárolható appok és fájlok
- időzített ki- és bekapcsolás
- egykezes felület, gesztusok és kijelzőrajzoláshoz köthető parancsok
A Huawei P20 Pro remek telefon, de olyan áron is adják, 900 euróért. Ezt kategóriát elég kevés modell célozza meg, és annál is kevesebb ér el sikereket. Az biztos, hogy félelmetes kamerát építettek bele, nem merem elképzelni, hogy mi minden lehet a világ titkosszolgálatainál, ha egy telefon ilyesmikre képes. Az aksija 4000 mAh-s, kibírhat akár két napot.
Jól látja a Huawei, hogy minden árkategóriában nagyon hasonlít egymásra a telefonok hardvere, és csak a szoftverrel lehet feltűnést kelteni, ezért a mesterséges intelligenciára szánt minden erőforrás kifizetődő lesz nekik. Különösen akkor, ha áttörést érnek el a prémium telefonok piacán, és rengetegen megveszik a P20-at.
Rovataink a Facebookon