Kivégzi a Mi márkát a Xiaomi
További Cellanapló cikkek
Változtat termékeinek nevén a világ jelenleg legnagyobb telefongyártója, a kínai Xiaomi. Az eddigi Mi névvel brandingelt készülékek ezentúl egyszerűen Xiaomik lesznek, erősítette meg az XDA Developers által elsőként megírt értesülést a cég szóvivője.
A változás viszonylag hamar, még 2021 harmadik negyedévében megtörténik, így aki a Xiaomi Mi 11-es széria okostelefonjai körül szeretne venni, annak egyszerűbb lesz Xiaomi 11-ként keresni a készüléket.
A Mi márkanév elhagyásával a kínai cég szeretné átláthatóbbá tenni a termékpalettáját, megszüntetni a zavart, amit eddigi névstratégiájuk okozott a globális piacon. Az egységesítés nemcsak Európát, hanem az összes régiót érinti, ahol jelen vannak a Xiaomi termékei, közölte a cég szóvivője.
A Redmi márka továbbra is megmarad mint a gyártó közép- és alsó kategóriás termékeit képviselő eszközök otthona, amely elérhető áron kínál fejlesztéseket a fiatalabb közönségnek. A Xiaomi (korábban Mi) telefonok pedig a „prémiumélményt és az innováció csúcsát” képviselik majd a cég ígérete szerint. De a helyzet nem lesz olyan egyszerű, mint így leírva tűnhet. A Xiaomi anyacégen belül ugyanis a Mi és Redmi mellett létezik még a Poco is, a különböző név alatt megjelent mobiloknak pedig a Lite-tól az Ultráig ezer plusz egy változatát kínálja a gyártó.
Az átnevezés nemcsak a mobilokat, hanem a Xiaomi által gyártott IoT-eszközöket és szoftvereket is érinteni fogja. A cég azonban továbbra is használni fogja a narancssárga alapon fehér Mi feliratot mint logót, egyelőre nem váltják le, mivel az emberek már ismerősként néznek rá, mondta a vállalat szóvivője.
Kínából indul a változás, ott a cég az európai piacon a Xiaomi Mi 11 okostelefont már egyszerűbben Xiaomi 11-re keresztelve dobta piacra. A Mi brandinget egyébként kifejezetten a nyugati piacra szánta a Xiaomi, hiszen könnyebben kiolvasható és kiejthető az anyacég nevénél. Az elmúlt években azonban sikerült olyan ismertségre és reputációra szert tenniük Ázsián kívül is, ami már elég szerintük ahhoz, hogy elhagyják a Mi-t.
Rovataink a Facebookon