A legnagyobbakra lő új mobiljával a Google
További Cellanapló cikkek
- Napokon belül beszünteti három iPhone forgalmazását az Apple
- A vártnál is ígéretesebb lehet a Magyarországra betörő új gyártó
- Színesebb, gyorsabb és rugalmasabb lesz a Samsung telefonokra érkező One UI 7
- Új korszak elé néz a Xiaomi
- Több mint nyolcmilliószor telepítették ezeket a vírusos alkalmazásokat a Play áruházból
Korábban már szinte mindent tudni lehetett a készülékről; a Google furcsa stratégiát alkalmaz termékei bejelentésekor. Előre elmondták, hogy mi jön, majd megmutatták, hogy néz ki, ezután hónapokat vártak, mire mindent előadtak és tettek rá egy árcédulát. A kisebb méretű Pixel 6 az Egyesült Államokban 599 dollárról, a nagyobb, Pro-változat 899 dollárról indul. Ez legalább száz dollárral olcsóbb, mint a két legnagyobb gyártó, a Samsung és az Apple kínálta hasonló készülékek. Az európai árak a németországi Google Store alapján 649 euróról és 899 euróról indulnak. Az értékesítés október 28-án kezdődik.
A két új Pixelben méretükön kívül nincs nagyon sok különbség. A Pro-változat kapott egy periszkópos telefotókamerát, illetve a 6,71 hüvelyk átmérőjű, lekerekített sarkú, LTPO-technológiára épülő AMOLED-kijelzője 120 Hz-es képfrissítésre képes, míg a sima Pixel 6 csak 90 Hz-en frissít a 6,4 hüvelykes AMOLED-panelen. Mindkét telefont Gorilla Glass Victus üveg védi, s mindkettő házában ugyanaz a hardver dolgozik.
Az agy a Google új mobiljában a Tensor rendszerchip. Ezt házon belül fejlesztették, a Samsung segítségével rakták össze, egyedülálló megoldást kínálva. Az 5 nanométeren készülő lapka CPU-ja két nagy teljesítményű Cortex-X1-magot használ, melléjük jön még két közepes erősségű Cortex-A76 és négy energiatakarékos Cortex-A55. A rendszerchipen a CPU-t segíti a Google mesterséges intelligenciáját használó TPU (Tensor Processing Unit), amelynek feladata kizárólag a mobilban elérhető gépi tanulási funkciók irányítása. A grafikus egység húsz maggal dolgozik, ez vélhetően egy Mali-G78 MP20 GPU, de a gyártó nem árulta el konkrétan. Az SoC-n megtalálható még a Titan M2 biztonsági chip, egy Context Hub nevű rész, amely a mindig éber kijelzőt és az egyéb, alacsony fogyasztású opciókat hajtja, és visszatér a Pixelekben korábban már látott, majd a Google utóbbi pár telefonjából elhagyott dedikált képfeldolgozómag (ISP).
Ha az előző generációs Pixelhez hasonlítjuk, a Tensor nyolcvan százalékkal gyorsabb számítási és 370 százalékkal jobb grafikus teljesítményt ígér. A Google szerint a Tensor rendszerchipjük képes felvenni a versenyt az aktuális csúcs Snapdragon- és Exynos-lapkákkal. Mégis a TPU kapta a bemutatón a legnagyobb hangsúlyt.
A Google szerint a Tensor új mérföldkő a gépi tanulásban.
Segítségével 55 nyelven képes a Pixel 6 instant fordításra, gyorsabban reagál az Asszisztens és gyorsabbak a hangalapú feladatok is, mint például az élő feliratozás. A Tensor segít a képalkotásban, a Google szerint gyorsabban megtalálja az arcokat egy videón vagy fotón, és ennek segítségével lehetett a Motion Mode nevű kameramódot is megalkotni. Utóbbi a kép tárgyát fókuszban tartja, míg a hátteret hosszú záridővel rögzíti, profi fényképek hatását imitálva. Pixel-exkluzív még a Magic Eraser, amely gépi tanulással képes a fotók hátteréből eltüntetni az olyan elemeket, amelyek ronthatnak a fotón, és kizárólag a Google telefonján lesz elérhető a Face Unblur is, amely az arc elmosódottságát hivatott javítani egy rosszul sikerült fotón. A Google eddig látott, gépi tanuláson alapuló képmanipuláló megoldásai alapján utóbbi kifejezetten hasznos lehet kisgyermekes szülőknek.
A Tensor szerepet játszik a Real Tone nevű technika működésében is. A Google ezt a saját kameraapplikációjában és a harmadik féltől származó appokban is használja a Pixel 6-ban. A technika lényege, hogy egy profi fotósokkal közösen elkészített és kalibrált adatbázis alapján természetesebben adja vissza a fotókon a különböző bőrtónusokat, például nem mossa el és nem sötétíti tovább vagy fényezi természetellenesen a sötétebb, nem égeti ki a világosabb tónusokat. A Google prezentációja alapján a rendszer jól működik.
A kamera, amellett hogy új szoftveres módot kínál, először frissült évek óta a hardvert tekintve is. A széles kameraszenzor nagyobb lett (1/1,13”), nőtt a felbontás (50 megapixel) és nőtt a pixelméret is (1,2 mikron). Az ultraszéles kamera maradt 12 megapixeles, a Pixel 6 Pro négyszeres nagyításra képes periszkópos zoomkamerája pedig első a Google mobiljainak történetében. 48 megapixeles felbontással dolgozik optikai képstabilizálás mellett. Az előlapon a kisebb mobilon 8 megapixeles, a nagyobb verzión pedig 11,1 megapixeles szelfikamera dolgozik. Érdekes, hogy utóbbi látószöge is nagyobb.
Az akkumulátorok 4600 és 5000 milliamperórás telepek, amelyeket az USB-C-csatlakozón keresztül 30 wattal vagy vezeték nélkül 21–23 wattal lehet tölteni. A vezeték nélküli töltés a QI-szabványt használja, ám ha az elérhető maximális töltési sebességet akarja kihasználni valaki, meg kell vennie a Google saját, Pixel Stand nevű vezeték nélküli töltőjét. Ja, meg a vezetékes töltéshez is kell egy adapter, ha nincs, a telefon dobozában ugyanis nem lesz.
Azokat a pontokat, amelyeket az ember elvárhat egy csúcskészüléktől, természetesen kipipálja az új Pixel. A ház por- és vízálló (IP68), támogatja az 5G-t, a Wi-Fi 6E-t, a Bluetooth 5.2-t. Ráadásul háromévnyi operációs rendszer főverzió és öt év biztonsági frissítés is jár az Android 12-vel debütáló mobilokkal. A Verge-nek adott interjújában a Google hardvereiért felelős vezetője, Rick Osterloh elmondta, fordulópontként gondolnak új telefonjukra. Ezt tartják annak a készüléknek, amelyet az első Pixel óta meg akartak építeni, és úgy érzik, ezzel komoly szereplővé válhatnak a mobilpiacon. Hogy így lesz-e, azt az idő és a vásárlók döntik majd el, mindenesetre papíron a Google tényleg mindent megtett, hogy felkapaszkodjon a Samsung és az Apple mellé a trónra. Csak kár, hogy míg előbbi kettő gyártó készülékeit szinte bármely országban be lehet szerezni, a Google világa az Egyesült Államokra, Japánra és Európa nyugati részére korlátozódik.
Google Pixel 6 | Google Pixel 6 Pro | |
Kijelző | 6,4 hüvelykes AMOLED 1080p, 90Hz Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó Gorilla Glass Victus-védelem |
6,7 hüvelykes AMOLED 1440p, 120Hz Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó Gorilla Glass Victus-védelem |
Rendszerchip | Google Tensor SoC | Google Tensor SoC |
Rendszermemória | 8 GB | 12 GB |
Tárhely | 128 GB vagy 256 GB | 128 GB, 256 GB vagy 512 GB |
Kamerák | 50 megapixeles széles látószögű 12 megapixeles ultraszéles látószögű (114 fokos látószöggel) |
50 megapixeles széles látószögű 12 megapixeles ultraszéles látószögű (114 fokos látószöggel) 48 megapixeles négyszeres zoomra képes telefotó |
Előlapi kamera | 8 megapixeles széles (84 fokos látószöggel) | 11,1 megapixeles széles (94 fokos látószöggel) |
Akkumulátor | 4614 mAh | 5004 mAh |
Töltés | USB-C (maximum 30 watt) QI vezeték nélküli töltés (Pixel Stand állvánnyal maximum 21 watt) |
USB-C (maximum 30 watt) QI vezeték nélküli töltés (Pixel Stand állvánnyal maximum 23 watt) |
Vezeték nélküli csatlakozás | Wi-Fi 6E Bluetooth 5.2 5G (milliméteres hullámhossz is) UWB |
Wi-Fi 6E Bluetooth 5.2 5G (milliméteres hullámhossz is) UWB |
Víz- és porállóság | IP68 | IP68 |
Induló ár | 599 USD | 899 USD |
Rovataink a Facebookon