Minden, amit az új iPhone SE-ről tudnia kell
További Cellanapló cikkek
- Napokon belül beszünteti három iPhone forgalmazását az Apple
- A vártnál is ígéretesebb lehet a Magyarországra betörő új gyártó
- Színesebb, gyorsabb és rugalmasabb lesz a Samsung telefonokra érkező One UI 7
- Új korszak elé néz a Xiaomi
- Több mint nyolcmilliószor telepítették ezeket a vírusos alkalmazásokat a Play áruházból
Röviddel a bemutató kezdete után Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már rá is tért az iPhone-okat érintő frissítésekre, bejelentette, hogy hamarosan teljesen új, zöld és alpesi zöld színekben érkezik az iPhone 13 és 13 Pro, valamint hogy az ezekben a telefonokban is ketyegő A15-ös chipet egy újabb mobil is megkapja,
méghozzá a harmadik generációs iPhone SE.
Az új iPhone, akárcsak az előző SE, az iPhone 8-ból megismert külsőt kapta meg, maradt tehát a már jól megszokott home gombos, alumíniumkeretes, üveghátlapos design, utóbbi azonban már az okostelefonok számára elérhető legerősebb. Emellett a színek tekintetében is történt egy apró változás, a Product RED variáció mellett ugyanis már nem fekete és fehér, hanem a nagyon enyhe kékes beütéssel rendelkező éjfekete és csillagfény elnevezésű színváltozatok kaptak helyet.
A kijelző továbbra is egy 4,7 hüvelykes, 1334×750 képpontos, 1400:1 kontrasztarányú, maximum 625 nites fehér fényerőre képes P3 szabvánnyal ellátott Retina HD-panel, mely támogatja a True Tone technológiát is, újdonságra tehát itt nem kell számítani, a telefon belsejében azonban már izgalmasabbak a dolgok. Az új iPhone SE megkapta ugyanis az iPhone 13 és 13 miniben is ketyegő A15 Bionic chip 4 magos grafikus gyorsítóval szerelt változatát, mely egyaránt hatással van a teljesítményre, a kamerára és az akkumulátorra is.
Az új SE az Apple adatai alapján 1,2× jobb grafikai teljesítményre képes, mint az előző iPhone SE, az iPhone 8-nál 2,2× erősebb, a 6s-t pedig egyenesen ötször lekörözi. Az új 12 megapixeles, ƒ/1,8-as széles látószögű kamera a 16 magos Neural Engine-nek köszönhetően már használni tudja a Smart HDR 4-et, a Deep Fusiont, valamint az iPhone 13-ból már megismert fotografikus stílusokat, de ezek mellett természetesen képes portréfotózásra is, az éjszakai módról azonban le kell mondanunk. Videózás tekintetében továbbra is 4K-s videófelvételre van lehetőségünk 24, 25, 30 vagy 60 képkocka/s sebességgel, és bár hiába az új chip, a filmszerű mód nem támogatott.
Szintén újdonság, hogy az előlapi FaceTime HD-kamera már támogatja a lassított videók felvételét, vagyis a katasztrofális nevű Slofies-t.
Az akkumulátor pontos méretéről egyelőre még nincsenek adatok, feltehetően az új SE is az előd 1821 milliamperórás akkumulátorával operál, az üzemidőben azonban mégis történt javulás, mely az A15 Bionic kedvezőbb energiafogyasztási szokásainak köszönhető. Az Apple adatai szerint az új SE videólejátszás esetén két órával bír többet a 2020-as SE-nél, míg hanglejátszás esetén már tíz óra a különbség a 2022-es modell javára.
Bár az Apple idén is egy már meglévő designt használt, a mobil árát ezúttal már nem tudták 400 euró alatt tartani, még annak ellenére sem, hogy a dobozban kizárólag a készülék és egy USB-C – Lightning kábel pihen. A harmadik generációs iPhone SE európai ára 429 euró lett, mely Magyarországon a forgalmi adó és a törvényileg előírt díjakkal együtt bruttó 194 990 forintba kerül az alap, 64 GB-os tárhellyel szerelt modell esetében – tehát egy körülbelül 15 ezer forintos áremelkedésről beszélünk. A mobilt március 11-én 14 órától lehet előrendelni az Apple oldalán, az első készülékeket pedig március 18-án szállítják ki.
Apple iPhone SE (3. generáció) | |
Ház mérete, jellemzői: | Magasság: 138,4 mm Szélesség: 67,3 mm Mélység: 7,3 mm Tömeg: 144 g |
Kijelző: | Retina HD-kijelző 4,7 hüvelyk, 16:9 LCD-kijelző IPS-technológiával 1334 × 750 képpont 326 ppi képpontsűrűség 1400:1 kontrasztarány True Tone P3 szabvány Haptikus érintés 626 nites maximális fényerő |
Rendszerchip és grafikus egység: | 5nm-es A15 Bionic chip: 6 magos CPU 2 nagy teljesítményre optimalizált és 4 energiatakarékos maggal 4 magos GPU 16 magos Neural Engine 5G hálózati modem |
Rendszermemória és tárhely: | 3 GB memória 64 GB, 128 GB, 256 GB tárhely |
Akkumulátor és töltés: | Beépített lítiumionos akkumulátor Vezeték nélküli töltés Qi-töltőkkel Akár két órával tovább bírja, mint az előző generációs iPhone SE Gyorstöltés: Akár 50%-os töltöttség 30 perc alatt külön kapható 20 wattos vagy nagyobb teljesítményű adapterrel |
Kamerák: | Hátlapi kamera: 12 megapixeles, f/1,8-as fényrekesszel ellátott széles látószögű kamera Deep Fusion Optikai képstabilizálás Akár ötszörös digitális zoom True Tone vaku lassított szikronizálással Portré mód bokeh effekttel és mélységállítással Potrémegvilágítás hat effekttel Smart HDR 4 Fotografikus stílusok Videofelvétel: 4K-s videofelvétel 24, 25, 30 vagy 60 képkocka/s sebességgel Optikai képstabilizálás Akár háromszoros digitális zoom QuickTake-videók Lassított videók 1080p felbontásban 120 vagy 240 képkocka/s sebességgel Time-lapse videók képstabilizálással Sztereó hangfelvétel Előlapi kamera: FaceTime HD-kamera 7 megapixeles, f/2,2-es fényrekesszel ellátott széles látószögű kamera Retina Flash vaku Smart HDR 4 Fotografikus stílusok Portrémód bokeh-effekttel és mélységállítással Potrémegvilágítás hat effekttel 1080p felbontású HD-videófelvétel 25 vagy 30 képkocka/s sebességgel Mozi minőségű képstabilizálás Deep Fusion QuickTake-videók |
Operációs rendszer: | iOS 15.4 |
Ár: | 64 GB (194 990 Ft), 128 GB (214 990 Ft), 256 GB (254 990 Ft) |
Rovataink a Facebookon