Új hiba kergeti őrületbe az iPhone-felhasználókat
Egy, az amerikai MacRumors által látott feljegyzésben az Apple elismeri, hogy az iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max egyes felhasználóinak készülékén a „SIM nem támogatott” üzenet jelenhet meg, ami után teljesen lefagyhat a készülék.
Mint kiderült, a problémáról maga az Apple is tud, nyilatkozatukban pedig azt ígérték, kivizsgálják az eseteket, és megpróbálnak minél hamarabb megoldást találni rájuk. Később hozzátették, hogy nem hardveres problémáról van szó, így egyszerű szoftverfrissítéssel orvosolható a probléma.
Mivel a vizsgálat folyamatban van, a gyártó azt javasolja, hogy az üzenet esetleges felbukkanásakor próbáljanak meg egyszerűen csak várni, hátha az eltűnik. Ha ez mégsem történik meg, az Apple szerint semmiképp sem szabad a készüléket alaphelyzetbe állítani – ehelyett inkább helyi Apple Store-t vagy hivatalos Apple-szervizt érdemes felkeresni, ahol technikai segítségnyújtásra vonatkozó kérelem benyújtása után ingyenes megoldják a problémát.
A hiba az iPhone 14 és iPhone 14 Plus, valamint az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max készülékeket érinti. Mint arról korábban az Index is beszámolt, nem ez az első eset, hogy az Apple elismeri új, csúcskategóriás készülékeinek nem rendeltetésszerű működését – legutóbb például a Pro modellek kamerája vált használhatatlanná egyesek számára a harmadik féltől származó alkalmazásokban, mint amilyen az Instagram, a TikTok vagy a Snapchat.
Az új iOS 16.1-es szoftver a tervek szerint október 24-én, magyar idő szerint 19.00-kor élesedik, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az almás cég ezzel a verzióval az új hibaüzeneteket is kiküszöböli-e.
Rovataink a Facebookon