Kipróbáltuk az év legjobb iPhone-os alkalmazásait
További Cellanapló cikkek
Kicsivel több mint egy hete már, hogy az Apple hivatalosan is leleplezte a 2023-as év legjobb App Store-os alkalmazásait. Az óriásvállalat 14 olyan alkalmazást választott ki, amik elmondásuk szerint lehetővé tették a felhasználók számára, hogy kibontakoztassák kreativitásukat, új világokat fedezzenek fel és szórakozzanak a családdal, a barátokkal, vagy akár önmagukban.
A győztesek között a világ minden tájáról akadnak alkalmazásfejlesztők, így a lista nemcsak az alkalmazások tematikája, hanem a fejlesztésért felelős stúdiók szempontjából is rendkívül diverz lett – jó látni, hogy nem csak Amerikában gondolkodik az Apple.
Inspiráló látni, hogy a fejlesztők továbbra is hihetetlen alkalmazásokat és játékokat készítenek, amelyek újradefiniálják a körülöttünk lévő világot. Az idei győztesek tökéletes példák arra, hogy a fejlesztők számára szinte határtalan a lehetőségek száma ahhoz, hogy életre keltsék elképzeléseiket, mindezzel céltudatos küldetéssel rendelkező alkalmazásokat és játékokat hozva létre
– fogalmazott Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
Az App Store csapata első körben 40 alkalmazást választott ki, ezek közül szavazták meg azt a 14 iPhone-os, iPades, Apple Watch-os, Apple TV-s és maces appot és játékot, amit végül díjjal illettek – alábbi cikkünkben elsősorban az iPhone-os győztesekkel fogunk foglalkozni, amelyekből szerencsére többet is ki tudtunk próbálni.
Középpontban az egészség
Tavaly szépen beletrafált az Apple, a 2022-es év alkalmazásának ugyanis a BeRealt választották meg, ami idén – legfőképp a fiatalok körében – az év egyik legmeghatározóbb közösségi alkalmazása lett. A platform elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy az oda posztolt képeket nem lehet szerkeszteni, sem színszűrőkkel, sem egyéb filterekkel, így a felhasználók csakis a „valóságot” oszthatják meg. Mivel az app hatalmas sikernek örvendett, így kíváncsian várjuk,
hogy mi lesz az idei győztes, az AllTrails sorsa, ami tulajdonképpen egy rendkívül jól összerakott túraalkalmazás lett.
Az AllTrails ereje abban rejlik, hogy azt szinte a világ bármely részén használni lehet – még Magyarországon is. A rövid regisztráció után a felhasználónak máris lehetősége nyílik böngészni a helyzetéhez legközelebb eső túraútvonalakat, azok minden részletével együtt. Az app megmutatja az útvonal hosszát, a szintemelkedést, valamint egy átlagolt időtartamot, ami alatt a túra teljesíthető, ezt pedig egy rövid, összefoglalt jellemzéssel is megfűszerezi.
Ez azonban még nem minden: a népszerűbb túraútvonalakon – ahol ezek a metrikák rendelkezésre állnak valamilyen adatbázisban – az AllTrails azt is megmutatja, hogy jelenleg milyen időjárási viszonyokra lehet számítani, illetve, hogy a talaj várhatóan száraz, nedves, havas vagy esetleg jeges lesz. Bár jelenleg nem aktuális, a melegebb hónapokban az alkalmazás még azt is képes megbecsülni, hogy az adott terület, ahová tartunk, mennyire lesz rovarokkal telített. Mindezek mellett természetesen arra is lehetőségünk van, hogy útmutatást kérjünk, ha esetleg elakadunk vagy eltévedünk, böngészés közben pedig valódi túrázók véleményeinek százait is elolvashatjuk.
Az AllTrails tehát egy kiválóan összerakott app lett, aminek ingyenesen használható változata szinte minden hétköznapi túrázó igényét kielégíti, azok számára pedig, akik kicsit komolyabban űzik a szabadidős tevékenységet, ott van az AllTrails előfizetéses modellje, ami még részletesebb információkkal szolgál.
A játékok sem maradtak ki
Ahogy legjobb alkalmazást, úgy legjobb mobilos játékot is választott idén az Apple, az App Store csapata pedig végül a Honkai: Star Railre tette le a voksát. A fejlesztők (miHoYo) korábban már bebizonyították, hogy nagyon is értenek a klasszikus japán szerepjátékok fejlesztéséhez, a miHoYo felel ugyanis a Genshin Impactért is, ami nem csak a mobiltelefonokat, hanem a konzolokat is meghódította az elmúlt években.
A Honkai: Star Railben a játékosok karaktereket állítanak össze, majd egy négyfős csapatot irányítanak a fordulókon alapuló harcban. A karakterek erejét befolyásoló különböző statisztikák mellett minden karakter rendelkezik egy elemi affinitással, amely befolyásolja, hogy milyen kárt tud okozni bizonyos célpontokban. Ez az „ösvénynek" nevezett karakterosztály meghatározza a harcban betöltött szerepét, valamint a harcban használt egyedi képességeinek készletét is.
A játék különlegességét az adja, hogy egyszerre vannak benne jelen a nyílt világos és dungeonös elemek, de többek között a gacha rendszer is visszaköszön. Akárcsak az AllTrails, a Honkai: Star Rail is ingyenesen tölthető az App Store-ból, a játék azonban hemzseg a mikrotranzakcióktól – egy-egy csomagra darabonként 46 ezer forintot is el lehet költeni.
A kulturális hatást is díjazták
Az App Store szerkesztői öt „Cultural Impact”-győztes appot is kiválasztottak, amiket azért ismertek el, mert ezek pozitív változásokat tudnak elérni. Az Apple szerint az idei győztesek arra ösztönözték a felhasználókat, hogy tanuljanak és fejlődjenek egy befogadó és hozzáférhető térben, járuljanak hozzá egy fenntarthatóbb jövőhöz, valamint fedezzék fel az önreflexiót és a generációk közötti kapcsolatot.
iPhone-ra elérhető appok közül díjat kapott a Too good to go, amit ugyan Magyarországon nem lehet letölteni, cserébe azonban koncepciója egy az egyben megegyezik azzal, amit idehaza a Munch képvisel. Az app segít a felhasználóknak és az éttermeknek is abban, hogy kevesebbet pazaroljanak, azokat az ételeket ugyanis, amiket a nap végén már kidobnának, kedvezményes áron még tovább tudják adni. Játékok közül a Finding Hannah kapott elismerést, ami egy színes, történetalapú keresős játék, és az önfelfedezés és a gyógyulás erejét tárja fel szívhez szóló sztorikon keresztül.
A felsoroltakon kívül díjat kapott még a Prêt-à-Makeup, ami az év iPades alkalmazása lett, a Photomator, ami az év Maces appja lett, a MUBI, ami az év Apple TV-s appja lett, valamint a SmartGym, ami az év Apple Watchos appja lett. Játékok közül iPad kategóriában a Lost in Play győzedelmeskedett, Macen a konzolokon is nagyot menő Lies of P, míg Apple Arcade-en a Hello Kitty Island Adventure fejlesztői vehettek át 2023-as App Store-díjat.
A napokban érdemes lesz továbbra is az Indexet olvasnia, hamarosan ugyanis az év legjobb androidos alkalmazásait is bemutatjuk.
Rovataink a Facebookon