Kipróbáltuk az év legjobb androidos alkalmazásait
További Cellanapló cikkek
Akárcsak az Apple-féle App Store szerkesztősége, úgy a Google Play alkalmazásáruház vezetősége is megválasztotta a 2023-as év legjobb appjait és játékait – amiket ki is próbáltunk. A lista ráadásul jóval bővebb lett, mint a konkurenciánál, a Google ugyanis nem csak az év mobilos játékát választotta meg, hanem szinte minden műfajban díjazott egy alkotást.
A munkám egyik legjobb része, hogy láthatom, milyen sokféleképpen hat a Play Áruház az emberekre világszerte – akár arról van szó, hogy a felhasználók felfedezik az új, trendi alkalmazásokat, akár arról, hogy a fejlesztők megalkotják azt a játékot, amelyről évek óta álmodtak. Hogy támogassuk ezt az egész közösséget, idén rengeteg fejlesztést hajtottunk végre a Play Áruházban. Például még könnyebbé tettük a Play kínálatának felfedezését, beleértve a különböző eszköztípusokat, például a viselhető eszközöket, az összecsukható eszközöket és a táblagépeket használók számára
– fogalmazott Sam Bright, a Google Play alelnöke és vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a Play csak akkor sikeres, ha a fejlesztőik is azok, így annak érdekében is rengeteget tettek, hogy segítsék őket üzletük fejlesztésében.
Többek között olyan eszközöket vezettünk be, amelyek segítségével könnyebben felfedezhetővé tehetik alkalmazásaikat, bevételt generálhatnak és védhetik a felhasználók adatvédelmét. Csodálatos volt látni, ahogy a fejlesztők megmutatták kreativitásukat és tartalmakat hoztak létre, amelyeket az emberek szeretnek a Play-en. Ma az ő sikerüket ünnepeljük a Google Play Best of 2023 díjjal, amely a Play legjobb alkalmazásainak, játékainak és könyveinek összefoglalója
– mondta.
Érdekesség, hogy az idei trendek tükrözése érdekében a Google olyan kategóriákat is bevezetett idén, amikkel a legújabb technológiákat használó alkalmazásokat (például „A legjobb AI-jal” és „A legjobb játék egy jó cél érdekében”), valamint az eszközök széles skáláján jól működő élményeket (például „A legjobb több eszközön is használható alkalmazás és játék” és „A legjobb PC-s Google Play-játék”) ismerik el. Mutatjuk, mely appok jeleskedtek.
Ezek lettek a legjobb appok
A legjobb alkalmazásnak járó díjat a mindösszesen csak 100 ezer letöltéssel rendelkező Imprint: Learn Visually fejlesztői vihették haza. Az app olyan falatnyi leckéket oszt meg, amelyek vizuális történetmeséléssel keltik életre a fogalmakat, ezzel könnyítve a tanulást. Az Imprimtben lehetőség van a pszichológia, a történelem, az egészségügy, a technológia és még sok másik terület felfedezésére is, így ha a megszokottnál kicsit intuitívabban vetné magát bele új dolgok megismerésébe, mindenképp érdemes lesz kipróbálnia az alkalmazást.
A legjobb játéknak járó díjat a Honkai: Star Rail kapta, ami most már egyértelműen az év durranása, hiszen az Apple csapata is a miHoYo nevezetű fejlesztőcsapat játékát választotta az idei legjobbnak.
A Honkai: Star Railben a játékosok karaktereket állítanak össze, majd egy négyfős csapatot irányítanak a fordulókon alapuló harcban. A karakterek erejét befolyásoló különböző statisztikák mellett minden karakter rendelkezik egy elemi affinitással, amely befolyásolja, hogy milyen kárt tud okozni bizonyos célpontokban. Ez az „ösvénynek” nevezett karakterosztály meghatározza a harcban betöltött szerepét, valamint a harcban használt egyedi képességeinek készletét is. A játék különlegességét az adja, hogy egyszerre vannak benne jelen a nyílt világos és dungeonös elemek, de többek között a gacha rendszer is visszaköszön.
Ahogy említettük, a Google idén már a „Legjobb több eszközön is használható alkalmazás és játék” illetve a „Legjobb PC-s Google Play-játék” kategóriákban is győztest hirdetett: előbbiben a Spotify fejlesztői vihették haza a díjat, míg utóbbi esetében az OUTERPLANE fejlesztői. Jól látható tehát, hogy a japán stílusú, anime alapú RPG-k továbbra is hatalmas népszerűségnek örvendenek nemcsak a PC-s és konzolos, hanem a mobilos piacon is.
A felhasználók kicsit másképp vélekedtek
A korábban felsorolt appokat és játékokat a Google Play csapata választotta meg, azonban lehetőséget adtak a felhasználóknak is, hogy kifejezzék saját véleményüket – ez alapján pedig kialakult egy teljesen eltérő második lista is. A felhasználók szerint az év legjobb alkalmazása az Open Ai-féle ChatGPT volt, míg a legjobb játék a Monopoly Go! A felhasználók a leginkább szórakoztató alkalmazásnak a Bumble nevezetű társkeresőt választották meg, míg a személyes fejlődést leginkább elősegítőnek a Voidpet Gardent. A mindennapok során leghasznosabbnak járó alkalmazás díját Artifact zsebelhette be, míg a legjobb rejtett gyöngyszemnek az Aware-t szavazták meg a felhasználók. A további kategóriák a következőképp alakultak:
- Legjobb app családok számára: Paw Patrol Academy
- Legjobb app okosórákra: WhatsApp Messenger
- Legjobb app tabletekre: Concepts: Sketch, Note, Draw
- Legjobb app Chromebookokra: FlipaClip: Create 2D Animation
- Legjobb app Google TV-re: Max: Stream HBO, TV, & Movies
- Legjobb app Google autókba: Amazon Prime Video
Az appok mellett a játékokat is díjazták a felhasználók, ezeket alább veheti szemügyre:
- Legjobb multiplayer: Farlight 84
- Legjobb Pick Up & Play: MONOPOLY GO!
- Legjobb Indie: Vampire Survivors
- Legjobb történet: Honkai: Star Rail
- Legjobb folyamatosan frissülő: Stumble Guys
- Legjobb a Play Passon: Magic Rampage
- Legjobb tabletekre: Honkai: Star Rail
- Legjobb Chromebookokra: Minecraft
- Legjobb PC-n is játszható Google Play játék: Arknights
Néhány nappal ezelőtt a 2023-as év legjobb iPhone-os alkalmazásait is kipróbáltuk, az erről szóló cikkünket ide kattintva érheti el.
Rovataink a Facebookon