Kiverte a biztosítékot a felhasználóknál az Apple új döntése
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Egy telefon szervizeltetése szinte mindig stresszes feladat: bizonyos esetekben akár napokig is nélkülöznünk kell a készüléket, arról nem is beszélve, hogy egy új alkatrész ára olykor egy új telefonéval is vetekedhet. Az Apple ebből a szempontból eddig mégis kifejezetten jó helyzetben volt, hiszen a javítás idejére sokszor pótkészüléket adtak, az enyhébb károkat szenvedő alkatrészeket pedig a garanciális időszakban ingyenesen cserélték – ez azonban hamarosan teljesen megváltozik.
A vállalat ugyanis ahelyett, hogy jobbá tenné szervizszolgáltatását, inkább ront rajta – a napokban egy korábban teljesen ingyenes javítást tettek fizetőssé, ami ezentúl a felhasználók számára közel 200 ezer forintos kiadást is jelenthet. Az iPhone-ok és Apple Watchok kijelzőjének cseréjéről van szó. Mint ismert, a vállalat korábban a garanciális időszakban ingyen és bérmentve kicserélte az olyan hajszálrepedéssel rendelkező iPhone-ok és Apple Watchok kijelzőit, amiken nem volt látható különösebb külső behatási nyom.
Ez azért is volt rendkívül fontos, mivel a gyártás során annak ellenére is előfordulhattak problémák, hogy a vállalat mindig a tökéletességre törekszik. A korábban ingyenesen cserélt, hajszálrepedéssel rendelkező kijelzők java része például egyszerűen csak egy erősebb nyomástól is megsérülhetett – nem kellett hozzá a felhasználó ügyetlensége –, éppen ezért jött jól, hogy a vállalat ingyenesen javította azokat. Egy új rendelkezés szerint azonban erre többet nem lehet számítani.
Még több pénzt húznak le a felhasználókról
A június elsejével életbe lépő új szervizrendelet szerint az Apple ezentúl már nem fedezi a még garanciális iPhone-ok és Apple Watchok kijelzőjének cseréjét, amennyiben hajszálrepedés van rajtuk – még akkor sem, ha semmiféle külső behatásra utaló nyom sem található a készülékeken. Ezentúl a szervizeknek az ilyen javításokat a „véletlen károk” kategóriába kell sorolniuk, ami azt is jelenti, hogy a javítás költsége teljes egészében a felhasználót terheli – már amennyiben az nem rendelkezik AppleCare+ biztosítással. Az Apple készülékeket illetően azonban egy ilyen javítás összege egy kisebb vagyont is kitehet.
Az Apple kínálatában elérhető legolcsóbb telefon, a harmadik generációs iPhone SE esetében például 66 ezer forintba kerül a kijelző cseréje, míg magáért a készülékért 220 ezer forintot kér a vállat. Az egyik legnépszerűbb modellnél, az iPhone 13-nál még magasabb összeggel érdemes számolni. Az ebbe a mobilba szerelt Super Retina XDR-panelt 130 ezer forintért cseréli az Apple, míg az iPhone 13 Pro Maxban található kijelzőt 155 ezer jó magyar forintért. Az újabb modellek azonban még ennél is borsosabb árazással rendelkeznek – bár az alapmodellek között nem tesz különbséget a vállalat.
Ennek értelmében az iPhone 14 és iPhone 15 kijelzőcseréje ugyancsak 130 ezerbe, míg az iPhone 14 Plus- és az iPhone 15 Plus-panelek cseréje 155 ezer forintba kerül. Ugyanennyit kér el az almás szerviz az iPhone 14 Pro és az iPhone 15 Pro mobilok kijelzőinek javításáért is – értelemszerűen a legrosszabbul tehát azok járnak, akik iPhone 14 Pro Max vagy iPhone 15 Pro Max modellekkel rendelkeznek –, ezen készülékek esetében egy új kijelző ára alulról karcolja a 190 ezer forintot. Az egyes modellekkel kapcsolatos részletes javítási költségeket ide kattintva veheti jobban szemügyre.
Már egy hajlítható kijelzőn is dolgoznak
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, több éve hallani pletykákat arról, hogy a nagy androidos gyártók, tehát a Samsung, a Honor, a Xiaomi és a Huawei mellett az Apple is nagy erőkkel dolgozik első hajlítható kijelzővel szerelt mobilján – mindeddig azonban semmi konkrétat nem láttunk ezzel kapcsolatban. Korábban úgy hírlett, hogy a vállalat akár már 2026-ban előrukkolhat az első ilyen telefonjával, egy nemrégiben benyújtott szabadalom azonban tovább tolja ezt a dátumot – annak tudatában ugyanis, hogy a vállalat még csak most védette le a szabadalmat, szinte kizárt, hogy másfél éven belül kész terméket szállítsanak.
A Patently Apple általi szabadalom azonban rendkívül érdekes, egy olyan kijelzőt ír le, amelyet nemcsak hajlítani lehet, hanem képes az öngyógyításra is.
A technológia nem ördögtől való, léteznek olyan anyagok, amelyek képesek külső beavatkozás nélkül kitölteni a sérülések során keletkező mélyedéseket. A kérdés csak az, hogy a pluszréteg mennyiben befolyásolja majd a felhasználói élményt, illetve a képminőséget. Azt is fontos megjegyezni, hogy egy szabadalom önmagában még nem jelent készterméket. Az Apple ráadásul számtalan olyan szabadalmat levédetett már, amiből aztán semmilyen termék sem született – ezt szimplán azért teszik, hogy saját megoldásaikat és ötleteiket ne lophassák el más vállalatok. Mindennek ellenére pozitív arról hallani, hogy a vállalat még nem hagyott fel az innoválással, az öngyógyító és nem utolsó sorban hajlítható kijelzőnek az esetleges javítási költségeibe azonban jobb talán nem is belegondolni...
Rovataink a Facebookon