Jön a várva várt testre szabhatóság az iPhone-okra
További Cellanapló cikkek
Megannyi szivárogtatás után hétfőn leleplezte az iOS 18-at az Apple, ami a pletykáknak megfelelően számos testre szabhatósági fejlesztést hozott az iPhone-ok világába. Ezek mellett a 2024-es WWDC-n debütált az Apple Intelligence is, a vállalat első saját mesterséges intelligenciája, amivel új sztenderdet nyitottak a mobilos MI-k világában. Ennek részleteiről egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk – ezt ide kattintva érheti el –, ebben az írásban elsősorban az iOS 18, az iPadOS 18, a watchOS 11 és a macOS Sequoia egyéb, az Intelligence-től független újdonságairól lesz szó, hiszen bőven van ilyen.
Ahogy az várható volt, az újdonságok jelentős része az iOS személyre szabhatóságához köthető – kezdjük a zárképernyőt érintő változásokkal. Hosszú évek után az új rendszeren például lehetősége nyílik lecserélni a jobb és bal alsó sarokban található két alapértelmezett gyorsindítót. A lámpa és kamera ikonok helyére bármilyen más alkalmazást választhat, legyen szó a Facebookról, a Jegyzetekről, a Hangrögzítőről vagy éppen a Shazamról. Mindemellett Shortcutokat is lehetősége nyílik a zárképernyőre helyezni, így minden korábbinál gyorsabban indíthat el egy személyre szabott műveletet.
A készüléket feloldva az új kezdőképernyővel találhatjuk szembe magunkat – talán itt történt a legtöbb változtatás. Az ikonokat ezentúl az androidos mobilokhoz hasonlóan szabadon elhelyezhetjük, azok többé nem ugranak fel a bal felső sarokba – a kezdőképernyő felosztásán azonban továbbra sem tudunk változtatni, továbbra is az eddig megszokott 4×6-os elrendezésre vagyunk korlátozva. Újdonság, hogy módosíthatóvá vált az ikonok színe. Az eddigi alapértelmezett kinézeten felül választhatjuk az ikonok sötét módját, ezen felül viszont lehetőségünk van teljesen átszínezni is őket, ezzel egy még egyedibb kezdőképernyőt létrehozva.
Rá sem lehet majd ismerni
Hét év után változott a Control Center, azaz az Irányítóközpont is. A jelenleg is ismert kinézet az iOS 11-ben debütált, az ezt követő frissítések pedig szinte semmit sem változtattak rajta, az iOS 18 azonban végre elhozza a kért fejlesztéseket. Az új rendszeren a felhasználóknak lehetősége lesz teljesen személyre szabni az Irányítóközpontot, annyi és olyan méretű ikont helyeznek el oda, amennyit csak szeretnének. Ezeken felül lehetőség lesz külön oldalakat létrehozni, hogy például az okosotthonhoz kapcsolódó irányítók, és a médiapanel ne zavarjon be az általános vezérlőkkel szerelt felületbe.
Visszatérve a kezdőképernyőre: az átszínezés mellett növelhetővé vált az ikonok mérete is, ekkor azonban eltűnik az alattuk található alkalmazásnév; emellett pedig az iOS 18 lehetőséget ad arra is, hogy lezárjunk alkalmazásokat, így azokat csak Face ID-val, Touch ID-val vagy jelkóddal lehet megnyitni. Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva az Alkalmazáskönyvtár egy „Rejtett” szekciót is kapott, a frissítést követően ugyanis lehetőség lesz bizonyos appokat akár teljesen elrejteni az iPhone-ról, így ha például odaadja telefonját egy barátjának, az biztosan nem fogja látni azokat.
Üzenetváltás és nosztalgiázás új szintre emelve
Új funkciókat kapott az iPhone-ok alapértelmezett üzenetküldő alkalmazása, a Messages is. Először is – végre – támogatottá vált az RCS, másodszor az iMessage olyan funkciókat kapott, amelyeknek köszönhetően még szórakoztatóbbá tehető a csevegés. iOS 18-on lehetőségünk lesz formázni az szövegeket, így írhatunk vastagított, dőlt vagy akár áthúzott résszel rendelkező üzeneteket is, ezen felül az Apple opciót ad arra is, hogy bizonyos szavakat meganimáljunk. Ez akkor jöhet jól, ha valamire nagyon fel szeretnénk hívni a figyelmet – beállíthatjuk, hogy egyes szavak ugrálva, hullámozva, kiemelve stb. jelenjenek meg.
Ha ez még nem lett volna elég, az iMessage-be egy időzítő funkció is bekerült, aminek hála előre beállíthatjuk, hogy valaki mikor kapjon meg egy bizonyos üzenetet – például egy születésnapi köszöntést.
A Messages mellett a Fotók app is jókora ráncfelvarrást kapott, sőt az Apple szerint ez minden idők legnagyobb Fotók app-frissítése. Az alkalmazást teljesen újratervezték és leegyszerűsítették, a korábbi számos oldal helyett csak egy összesített felületet kapunk, aminek tartalmát különböző filterek és egy okoskereső segítségével tudjuk szűkíteni. Véleményünk szerint első ránézésre az app használata nem egyszerűbb, hanem bonyolultabb lett, az idő azonban majd mindent megmond. Újdonság még, hogy az app kapott egy továbbfejlesztett Emlékek funkciót, ami automatikus összeállításokat és videókat generál a képeinkből. Ez egyébként már évek óta elérhető, mostantól azonban még jobban, még gyakrabban fog ilyeneket készíteni az alkalmazás.
Ez még nem minden
Frissült a Mail app is, ami ezentúl már automatikusan képes szortírozni a leveleinket; a Safari kapott egy frissített olvasói módot és egy új összesítési felületet; az Apple Maps ezentúl Amerikában topográfiai adatokat is megjelenít, illetve képes túraútvonalakat tervezni; a gamereknek kedvező Játékmód minden háttértevékenységet leállít majd a maximális teljesítmény érdekében, a frissített Napló app pedig célokkal próbál majd minket a bejegyzések írására ösztönözni. Ezeken felül a Jegyzetekbe is számos frissítés érkezett, ezek közül a leghasznosabb talán az appban készített hangfelvételek automatikus feliratozása. Azonban iOS 18-on lehetőség lesz a hívások natív rögzítésére is, amit a támogatott nyelveken ugyanúgy automatikusan feliratozni tud majd a telefon.
Az iOS 18-cal kapcsolatos egyéb újítások teljes listáját ide kattintva találja. Az új szoftver az alábbi modelleket támogatja majd: iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max, iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR, iPhone SE (2. generáció vagy újabb). Az iOS 18 fejlesztői bétája már most letölthető a Beállítások appból, ennek telepítését azonban egyelőre kizárólag egy másodlagos, a mindennapok során nem használt készülék esetében ajánljuk – ez a szoftververzió ugyanis még nem stabil. A publikus megjelenésre valamikor szeptemberben lehet számítani.
Rovataink a Facebookon