
További Cellanapló cikkek
Bár igazi Barbie-lázban tavaly égett a világ, a HMD, azaz a Nokia telefonok gyártója csak mostanra készült el a Mattel legendás babái által inspirált telefonjával, ami röviden és tömören zseniális lett; a Barbie-rajongók számára egy már-már kötelezően beszerzendő mobilt készítettek.

A HMD Barbie Phone visszahozza a flip phone-ok világát, és szó szerint csillogást hoz a mindennapokba egy összecsukható telefon formájában, ami ráadásul egy tükröt is kapott az előlapjára, hogy a felhasználó akár útközben is megigazíthassa a sminkjét. A HMD Barbie Phone-nal visszatértek az alternatív hátlapok is, amelyekből kettőt is csomagol a telefon mellé a vállalat: az egyik az 1992-es ikonikus Totally Hair Barbie baba élénk mintáit idézi meg, míg a másik egy „vintage szív” dizájn.
Ezek mellett egy gyöngyös telefontartót is elrejtettek a csomagban, amit ikonikus Barbie minikiegészítőkkel, például egy apró görkorcsolyával vagy fagylalttal lehet pluszban díszíteni. Sőt, válogathatunk csillogó strasszkövek és retró, vintage Barbie-matricák közül is, hogy minden nap kicsit olyan legyen, mintha egy vadonatúj telefonnal mászkálnánk. Ez azonban még nem minden: virágos, flamingós és szivárványos Barbie-matricák is érkeznek a telefonhoz.
Barbie-verzum a kézben
Az elmúlt években egyre több Z és Y generációs csatlakozott a digitális detox mozgalomhoz, akik világszerte aktívan választják a képernyőidő csökkentését mentális egészségük érdekében: a barátokkal való online chatelés ideje 2021 óta 13 százalékkal csökkent, míg a személyes találkozások száma 28 százalékkal nőtt – hívja fel a figyelmet a HMD. Éppen ezért a Barbie Phone olyan egyedi, digitális jóllétet támogató alkalmazásokat ajánl, mint a BarbieMeditation és a „digitális egyensúly tippek”, valamint a beállítások között megtalálható, úgynevezett öngondoskodási emlékeztetők – és még a megszokott csengőhangok és ébresztők helyett is nyugtató, Barbie-témájú zenéket találhatunk a készüléken.
A telefonban egyébként minden a Barbie babák köré van hangolva. Amikor először kinyitjuk a telefont, egy olyan felület fogad minket, mintha az egyenesen a DreamHouse-ból érkezett volna, az első bekapcsolásakor megszólaló ismerős „Hi, Barbie!” hang mellett pedig egy Kentől érkezett nem fogadott hívást is találhatunk majd a telefon alkalmazásban – Ken elérhetőségét pedig akár még a névjegyzékhez is hozzá tudjuk adni. Még az ikonikus Snake játékot is módosította a HMD, ami a Barbie Phone-on Malibu Snake névre hallgat, almák helyett pedig görögdinnyéket kell levadászni benne.

Maga a készülék egyébként a különleges külső és belső mellett egy teljesen hagyományos flip telefon, nyomógombokkal, érintőkijelző nélkül. A Barbie Phone egy 2,8 hüvelykes belső, illetve egy 1,77 hüvelykes külső kijelzővel rendelkezik, van benne Bluetooth, FM rádió, beépített MP3-lejátszó és kamera is, az internetre azonban nem fogunk tudni vele felcsatlakozni.
A készülék 1450 milliamperórás akkumulátorát USB-C-s csatlakozón keresztül tudjuk majd tölteni – az üzemidővel kapcsolatban a HMD azonban nem sokat árult el, mindösszesen annyit tudni, hogy körülbelül kilencórányi beszélgetési időt érhetünk el egy teljes töltéssel. Android helyett a HMD saját fejlesztésű, S30+ elnevezésű operációs rendszere fut a Barbie Phone-on, ami 128 megabyte tárhelyet és 64 megabyte memóriát kapott – többre nagyon nem is lesz szükség, hiszen telefonáláson és az előre telepített játékokon felül nem sok mindenre használhatjuk majd azt.
A HMD Barbie Phone augusztus végétől lesz elérhető Magyarországon, 49 990 Ft ajánlott fogyasztói áron, a HMD weboldalán.
Tarolnak a kollaborációk
Nem ez az első eset persze, hogy egy gyártó valamilyen tematikus mobilt dob piacra. Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, nemrégiben a Realme Coca-Cola által inspirált telefonja tarolta le az internetet, akik egyébként már készítettek Dragon Ball-Z- és Naruto-tematikájú készülékeket is. Ugyan manapság már nem élnek ilyenekkel, néhány évvel ezelőtt még a dél-koreai Samsung is piacra dobott egy-egy különleges telefont: készítettek már hivatalos Vasember-mobilt, amely Galaxy S6 Edge-ként látta meg a napvilágot, később pedig Batman-tematikájú készüléket is a piacra dobtak, ami a Galaxy S7 Edge egyik limitált kiadása volt.
Nem vicc, tényleg elkészült a Coca-Cola-telefon
Ráadásul a vártnál sokkal jobban néz ki.

Az oldalról ajánljuk
- Vélemény
A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk
A megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.
február 28., 07:51
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Kultúr
Ha a Hunyadi siker lesz, jöhet a folytatás
A film alkotóit kérdeztük a díszbemutató előtt.
6 perce
- Kultúr
Nyilvánosságra került a segélyhívásról készült felvétel, amit Gene Hackman holttestének megtalálásakor rögzítettek
A kétségbeesett telefonáló a könnyeivel küszködve beszélt a diszpécserrel.
február 28., 09:11
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Kultúr
Jesse Eisenberg: Elon Musk kijelentéseitől feláll a szőr a hátamon
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
február 28., 08:24
- Godmode
Wonder Womant a földdel tették egyenlővé
Semmilyen formában nem látjuk mostanában viszont a hősnőt.
február 28., 08:06
- Belföld
Péntektől végre megmutatkoznak a tavasz első jelei
Lassacskán alábbhagy az eső és jön a száraz, melegebb idő.
február 28., 05:56
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Futball
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Kultúr
Csalás és csalódás árnyékolja be az idei Oscar-gálát?
Akár történelem is születhet idén, de valószínűbb, hogy újra bejön a papírforma.
február 28., 05:58
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Futball
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése
Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.
február 28., 06:11
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- FOMO
Megható sorokkal, sosem látott képekkel búcsúzik Gene Hackmantől Hollywood
A színész 95 éves volt.
február 28., 06:02
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Kultúr
Szégyellte a gyengeségét, felmondott, és végigpofozta a kollégáit
Alfonzó erős akart lenni.
február 28., 05:59
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
Rovataink a Facebookon