
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
„Az iPhone tárhelye megtelt” – ha az elmúlt napokban ön is találkozott ezzel az üzenettel, a legjobb helyen jár; alábbi cikkünkben több tippet is mutatunk arra, hogyan szabadítson fel egy kis helyet almás telefonján. Csodát persze mi sem tudunk tenni, bizonyos esetekben kompromisszumok – például fontosnak vélt alkalmazások, képek és fájlok törlése – nélkül nem lehet tárhelyet felszabadítani, az esetek többségében viszont van lehetőség enyhíteni a helyzeten.

A legjobb megoldás ugyanakkor egyértelműen az, hogy eleve nagyobb tárhelyű készüléket vásárolunk. A jelenleg elérhető iPhone-ok – az iPhone 16 Pro Max kivételével – mind 128 gigabyte alaptárhelyről indulnak, ami első blikkre bőven elegendőnek tűnhet, használat közben viszont kibújik a szög a zsákjából, és kiderül, hogy az Apple bizony ilyen téren szorosra húzza a nadrágszíjat. Manapság, amikor a mobilokkal 24–48 megapixeles képeket rögzíthetünk, akár RAW-formátumban is, pillanatok alatt megtölthetjük tárhelyünket, így elsősorban a Fotók alkalmazásban lesz érdemes szétnéznünk.
Itt szerencsére a gyártó az iOS újabb verzióiban már több praktikus újdonságot is bevezetett, amelyeknek köszönhetően pillanatok alatt megszabadulhatunk feleslegesnek vélt képeinktől. Az iOS 18 alatt újratervezett Fotók alkalmazásban a Utilities vagy Egyéb részt kell megkeresnünk, ahol először a Kettőzött elemek részre kell koppintania.
A rendszer észlelni tudja az összes olyan képet, ami többször is megtalálható galériánkban, ezeket pedig képes összeolvasztani úgy, hogy csak a legjobb formátumú változat maradjon meg.
Az eredmény? Számos képpel és/vagy videóval soványabb galéria, az egyesített fotók darabszámától függően pedig akár több gigabyte-tal több szabad tárhely. Nem csak a duplikált fotók egyesítésével tud azonban tárhelyet felszabadítani. Biztosak vagyunk benne, hogy az ön fotókönyvtárában is találhatók olyan QR-kódokról vagy számlákról készült képek, amik egykoron jól jöttek – manapság viszont már semmi hasznuk nincs. Az iOS 18-as Fotók app ezeket is össze tudja gyűjteni. Az Egyéb fül alatt a Nyugták, illetve QR-kódok menüpont alatt az összes ilyen képét megtalálhatja egy helyre gyűjtve – innen pedig pillanatok alatt törölheti őket, további tárhelyet felszabadítva.
Semmi sincs veszve
Szerencsére viszont nem ez az egyetlen módja annak, hogy némi tárhelyet szabadítson fel a telefonján. Könnyen előfordulhat, hogy annyira rendezett a galériája, hogy a rendszer egyáltalán nem talál duplikációkat – így más módszerekhez kell folyamodnia. A felhasználók körében gyakori probléma, hogy túl sok alkalmazást töltenek le, amelyekről úgy hiszik, használni is fogják őket – a valóságban azonban félévente csak kétszer, vagy még annyiszor sem nyitják meg azokat. A jó hír az, hogy az Apple-nek erre az esetre is van egy megoldása.
Nyissa meg a Beállításokat, majd koppintson az Általános, azon belül pedig az iPhone tárhely menüpontra. Ha valóban kevés az elérhető szabad terület, telefonja már itt fel fogja ajánlani, hogy a nem használt appokat távolítsa el – ami szerencsétlen megfogalmazás, az eltávolítás alatt a készülék ugyanis nem a teljes törlést érti. Ha erre a lehetőségre koppint, a telefon fel fogja szabadítani az app által foglalt tárhelyet, az alkalmazásban tárolt dokumentumai és adatai, illetve az app ikonja azonban mind-mind sértetlenül a készüléken maradnak – így ha újból le szeretné tölteni az alkalmazást, elég lesz csak az ikonra koppintania.
A Szent Grál, azaz az iCloud
Ha a fent említett opciók egyike sem segített, próbálkozhatunk még különböző tárhely-felszabadító alkalmazásokkal, amelyek az esetek többségében az alkalmazások gyorsítótárát ürítik; a legbiztonságosabb azonban az iCloudhoz fordulni. A felhőalapú tárhelyből az Apple öt gigabyte-ot ad ingyen, amivel, valljuk be, sokra nem megyünk, havidíjért cserébe viszont 50 vagy 200 gigabyte, illetve kettő, hat vagy 12 terabyte helyet is bérelhetünk az Apple-től. Ezekért cserébe nemcsak tárhelyet, hanem extra szolgáltatásokat is kapunk.
A Private Relay – magyarul Privát Átjátszó – például a Safariban való böngészést teszi biztonságosabbá IP-címünk elrejtésével, de az előfizetés lehetőséget ad arra is, hogy saját domainnel rendelkező iCloudos e-mail címet hozzunk létre, illetve arra is, hogy a nem megbízható oldalakon egy véletlenszerűen generált e-mailt adjunk meg. Az ide érkező leveleket az iCloud automatikusan az eredeti címünkre továbbítja – a feladó azonban ehhez nem fér hozzá, csak a véletlenszerűen generált címhez, aminek létezését bármikor megszüntethetjük. Ugyancsak iCloud-előfizetéssel vehetjük igénybe az Apple legújabb alkalmazását, a Meghívókat is, amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Előfizetés után a fotók és videók iCloudban való tárolását a Beállításokban engedélyezheti. Ehhez nyissa meg az alkalmazást, majd görgessen lefelé addig, amíg meg nem látja a Fotók menüpontot. Koppintson rá, az iCloud menüpont alatt pedig válassza ki az iPhone-tárhely optimalizálása opciót. Ekkor a készüléken található fotók és videók nagy felbontású változata feltöltődik az iCloudba, míg a telefonon csak egy sokkal kevesebb tárhelyet foglaló, értelemszerűen kisebb felbontású változat marad elérhető. Érdemes figyelembe venni, hogy ez a folyamat hosszabb időt is igénybe vehet – a szinkronizálás pedig csak akkor aktív, amikor az iPhone wifi-hálózathoz és áramforráshoz van csatlakoztatva.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Kosárlabda
Trombózist kapott az olimpiai bajnok, kihagyhatja a szezon legfontosabb meccseit
Vérrögöt találtak a jobb combjában.
6 perce
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
Rovataink a Facebookon