A Blizzard ellopta a lelkünket

4375371-screenshot 9.png
2016.05.24. 22:44
A Blizzard fogta az összes fps-t, ami valaha készült, és egybeolvasztotta egy csodálatosan kaotikus masszává. Ez a kedden megjelent Overwatch, 2016 legjobban várt lövöldözős játéka. De jó-e egy olyan játék, amiben mindent előre kitaláltak helyettünk?

Amikor a béta alatt először letettem az Overwatchot néhány hét játék után tavaly decemberben, azon kezdtem gondolkodni, mi emelte az elmúlt évtized legjobb lövöldözős játékait különlegessé, mikor nagyon hasonló játékok meg eltűntek a süllyesztőben. Emlékszik még valaki a Soldier of Fortune többjátékos módjára? Day of Defeat? Alien vs Predatorok? Medal of Honor? Egy-két év alatt minimálisra apadt a játékostáboruk, és elmúltak csendben, miközben a Quake-széria, az Unreal-játékok, a Call of Duty-k és Counter-Strike szépen csillogtak akár egy évtizeden át.

Mindegyikben csak célozni kell az egérrel (vagy kontrollerrel), és jobban lelőni az ellenfelet mint ő minket, az egyik mégis elbukott, a másik meg nem. A bukásnak, persze, ezerféle oka lehetett, de a legjobb játékoknak mindig volt egy közös pontjuk. Mind ugyanazt a pluszt adták hozzá az alapélményhez:

a lehetőséget, hogy kilépjünk a játék kereteiből, és olyan dolgokat csináljunk, amikre a fejlesztők nem is gondoltak.

Biztos nem arra tervezték a földhözragadt hangulatú Call of Duty: Modern Warfare-t, hogy a gyorsan futó képességet, a végtelen sprintet és késelős bónuszt egymásra halmozva, egy szál késsel rohangáljunk körbe a pályán és sorra gyűjtsük a skalpokat, ahogy a Medal of Honorban sem azért raktak hajlongást a második világháborús környezetbe, hogy vadul jobbra-balra billegve futkározzunk körbe a pályán, kikerülve a fejlövéseket. Ellenben ott van a rocket jump művészete, ami külön minijátékká nőtte ki magát a Quake fizikai sajátosságaiból. Na meg az éppen szerencsejátékos jeleket mutató Counter-Strike legszebb évei is, ahol a legjobb játékosok nemcsak a gombot nyomták jobban, hanem egy egész mozgáskoreográfiát kellett betanulni, és a billentyűzeten lezongorázni a guggolva ugrálástól, a fegyverváltások ütemén át nagyjából mindenhez.

Jé, ez pont olyan, mint a

És itt jön az Overwatch a képbe. A Blizzard azt csinálta, hogy végigment az elmúlt tíz év legjobb lövöldözős játékain, és mindegyikből ellopta, amit a játékosok kitaláltak, és amitől az adott játék különlegesen szórakoztató lett – hívjuk ezt a játék lelkének, hiszen nem a fejlesztők, hanem a játékosok munkája hozta őket létre – aztán szépen belegyúrták az Overwatch valamelyik karakterébe, egygombos képességgé egyszerűsítve.

Ott van Pharah, a rakétavetős-jetpackes karakter, akivel ugyanazt tudjuk csinálni, mint amit Quake-ben műveltünk. Az egyik gombbal felrepülhetünk a levegőbe, mintha a Quake-ben rakétavetővel ugrottunk volna szépen időzítve, aztán a másikkal onnan lőhetünk mindenkit, egy pont olyan rakétavetővel, mint amilyen a Quake-ben volt.

Vagy Genji, a robotnindzsa, akivel ugyanúgy rohangálhatunk körbe a pályákon, mint a fent már említett COD:MW késelős összeállításával. Vagy a testvére Hanzo, aki meg olyan karakter, mint minden játékban a második legjobb mesterlövész fegyver, ami pont olyan, mint a nyílpuska minden nyílpuskás fps-ben.

Junkrat és Roadhog fegyvereit az Unreal Tournament flak cannonja inspirálta. Az egyikkel ugyanúgy lőhetjük az íves pályán repülő robbanó golyókat, mint az évtizedes rokonéval, a másik pedig egy brutálisan erős shotgunt kapott, mint az UT-ben. Még a sárga smiley is majdnem ugyanaz mindkét fegyver elején.

D-Va a Titanfall kedvelőinek (voltak ilyenek? hehe) lehet ismerős. Egy lépegető robotból tudunk ki-be ugrálni és ölni vele, aztán felrobbantani és újat hívni.

overwatch fi 42

Aztán ott vannak a klasszikus fps-karakterek: Widowmaker, a mesterlövész, akivel nagyjából pont olyan ütemben tudunk lőni-mozogni, ahogy CS-ben AWP-ztünk, vagy Soldier76, aki egy igazi pontozós-sorozatlövős karakter.

És hosszú még a sor, a renegád Team Fortess-rajongók biztos gyakran rázni fogják az öklüket, ha kipróbálják az Overwatchot. Van még a sorban westernhős, toronyépítő törpe, David Hasselhoff-rajongó robotlovag, és még egy kék gorilla is (aki Beast az X-menből).  21 hős van összesen a játékban, 21 féle játékstílussal. 

Nemcsak a legjobb ötleteket, a legjobb csalásokat is átemelték a játékba. Minden karakternek vagy egy szuperképessége is, amit néhány percenként aktiválhat. Ezek között van falon átlátást, sebezhetetlenséget és automata célzást adó is, ami eleinte elég vegyes érzelmeket keltett bennem, de hamar hozzájuk lehet idomulni. Végül is, ha mindenki csalhat, akkor tulajdonképpen senki sem csal! Mekkora ötlet.

Amikor a megállíthatatlan támadás találkozik az áthatolhatatlan védelemmel

Az Overwatch szépen összegyúrt, csapatokra épülő arénajáték lett, aminek a közzépontjában a fent említett, egyedi képességekkel bíró hősök állnak. Van ugyan története, de az kimerül a játékot felvezető Youtube-videókampányban, és annyira hasonlít az X-men/Marvel univerzumok fő sztorijára, hogy szerintem egyszer még elnézést fog kérni érte a Blizzard, ahol olyan világok épültek eddig, mint a Warcraft, a Starcraft vagy a Diablo univerzumai. Az Overwatch a az ingyenes Hearthstone és a Heroes of the Storm könnyű sikerén felbuzdulva nyit egy új műfajban. Ez a cég első próbálkozása a lövöldözős játékok piacán. Meg lehet viszont nyugodni, a Blizzard-hangulat ott van a nagy egészben, és a pályát díszítő egészen apró részletekben is.

A mai időknek megfelelően, azonnal kínál 5-10 perc többjátékos szórakozást, nem kell történettel, bevezetővel, fejlődési rendszerrel bajlódnunk, egyszerűen csak beugrunk játszani, aztán ki.

Hátránya leginkább az lehet, hogy egy fps-hez képest talán túlságosan is hasonlít egy mobára (annyira azért nem, mint a pár napja megjelent Battleborn). A játékmenetet sokkal inkább a saját hősünk képességei, és a más hősök képességeinek összesakkozása befolyásolja, mint az egyéni teljesítmény. A jól összedolgozó csapatban a társak egymást erősítve, kombókban használják, amilyük van, a rosszul működőben pedig gyakran fogjuk azt érezni, hogy

hiába nyomjuk a gombot, az ellenfél egyszerűen nem hal meg. 

Pedig ott volt a fején végig a célkereszt, de akkor sem. Azannya.

Ha ez lenne az első fps, amit kipróbálok, biztos nem érne azonnal sikerélmény, mert nemcsak célozni és mozogni kell megtanulni, hanem a 21 karakter erősségeit és gyengéit is betéve kell tudni. Amíg ezek nem mennek, addig az Overwatch inkább egy gyorsított felvételben visszafelé lejátszott akciófilmhez hasonlít. Bár a tét nélküli szórakozás, amit a játék képvisel, nem ejt igazán mély sebeket ahhoz, hogy a kezdeti kudarc frusztráló legyen.

Minden hősnek megvan a saját mumusa, a törékeny Tracer hiába teleportálgat, ha egy pillanat alatt összecsukja valamelyik nehézfegyveres tank, a tankot messziről kilövi a Widowmaker, akire ráteleportál a Reaper, akinek semmi esélye a levegőből rakétázó Pharah ellen, akit viszont lekap az égből a letámasztott lövegtoronyként üzemelő Bastion, akit hátulról támogat egy gyógyító, akit simán lelő a Tracer, ha eljut odáig. Ez a körbelövés ismerős lehet, ha a mobák világából kacsint át valaki, de amíg ott a felső kameranézet, és a stratégiai játék-hangulat miatt tök jól működik, addig egy belső nézetű lövöldözős játékban, ahol én vagyok a középpontban, mindent én irányítok, és nekem nincs semmi esélyem a másikat lelőni, már nem annyira.

Ez így néz ki a gyakorlatban:

Menet közben bármikor válthatunk másik karakterre, ha úgy érezzük, hogy nem megy a játék. Nincs olyan hős, aki minden helyzetre tökéletes, ezért érdemes folyamatosan figyelni, hogy mivel jön az ellenség vagy mi a saját csapatunk gyenge pontja, így rögtön új taktikával reagálhatunk egy-egy helyzetre.  

Emiatt az egymásra utaltság miatt viszont egyedül nem fogunk jól szórakozni Overwatchban, hacsak nem vagyunk koreai robotok, akik akármilyen helyzetből kilövik magukat bármivel. Mint ők:

Mindegy, milyen játékmódban játszunk (van területfoglalós, bázistámadós kísérgetős), gyakran kialakul az a helyzet a térképen, hogy a megállíthatatlan támadás találkozik az áthatolhatatlan védelemmel, és a végeredmény tíz perc oda-vissza tologatás a térkép egy szűk szeletén és ez tud baromi idegesítő is lenni, hiszen így senki nem nyer látványosan, csak kevésbé veszít, amikor letelik az idő, mint a másik. Ilyenkor különösen jól jön, ha nem egyedül játszunk, hanem kipróbált barátokkal, mert ezeken a szituációkon tényleg csak az összehangolt csapatmunka fog segíteni túllendülni.

Csók, drágám, itt a lovasság!

Az Overwatch mindezekkel együtt fasza szórakozás, és üdítő újdonság az fps-ek kicsit egyhangúvá vált piacán. Minden elemét lopja ugyan innen-onnan, de így összegyúrva más tud lenni, mint a futószalagon érkező folytatások vagy a megújulni képtelen Quake-klónok. A Blizzard is nagy reményekkel állt a megjelenéshez, hamarosan érkeznek a ranglétrák és az első bajnokságok is, amik ha jól sikerülnek, az Overwatch is simán lehet stadionokat megtöltő sportjáték.  

гифки-Overwatch-Tracer-Blizzard-1655731.gif

Jó kérdés viszont, hogy rá tudom-e húzni az elméletemet. A Blizzard neve és az újdonság ereje miatt most elképesztő a rajongás a játék körül, még a hősökkel készült pornó iránti kereslet is mérhetően megugrott. Oké, hogy átemelték mindenhonnan a legélvezetesebb játékelemeket, de azokat mind készen, és kicsit sterlien kapjuk. Mindent kitaláltak helyettünk. Miközben az elmúlt évek legszínesebb újdonsága a lövöldözős játékok között, meglepően kevés teret hagy az egyéni villogásra – de ezt hajlamosak leszünk nem észrevenni, miközben prímán szórakozunk.

Ne maradjon le semmiről!