A videójátékok Marvelje már megint nem tudott hibázni

Ha van olyan modern videójáték, amivel kapcsolatban állandóan filmes hasonlattal élnek az emberek, az az Uncharted sorozat. Nem véletlenül, hiszen ez az a játék, ami leginkább kihasználja az aktuális konzolgeneráció által adott lehetőségeket, úgy, hogy voltaképpen tíz éve csak ugyanazt a képletet csomagolják újra. A legutóbbi résszel sokáig úgy tűnt, hogy befejeződött a modern Indiana Jones története, azonban a nemrég megjelent Lost Legacy megmutatta, hogy a Naughty Dog tök ugyanazt csinálja az Uncharteddel, mint a Disney a Marvel-filmekkel.

Egy év különbséggel majdnem egy időben jelent meg az első Uncharted játék és az első modern Marvel-film, ami a Vasember volt.  A Marvel azóta Hollywood zászlóshajója lett, egy soha nem látott filmes vállalkozás, ami még egy rovar méretére zsugorodó férfiból is képes szórakoztató filmet csinálni. A Disney tíz éve nem csinál mást, mint nagyjából ugyanazokat a formulákat variálja kicsit, átszínezi, bővítgeti, de alapvetően mégiscsak klasszikus hőstörténeteket nézünk más szereplőkkel, más helyszíneken. A nyerő taktikán ne változtass elv működik, és az Uncharted eddigi összes része telitalálat volt, pedig a lenyűgözően látványos és szórakoztató negyedik résznél már erősen érezni lehetett, hogy csak magát ismétli a játék.

Éppen ezért jött kapóra, hogy az addigi főszereplő, Nathan Drake szögre akasztotta a csákányt, és a stúdió rögtön elkezdett dolgozni egy spinoffon, aminek a főszereplője egy másik kincsvadász, a sorozatban visszatérő szereplőnek számító Chloe Frazer. Természetesen Chloe mellett mások is feltűnnek, mint például a negyedik részben előkerült Sam, Nathan testvére, illetve Chloe fizetett partnere, az eddig csak epizódszerepet kapó Nadine Ross.

Az Unchartedet eddig is könnyű volt annyival leírni, hogy a Tomb Raider férfi főszereplővel, és őszintén szólva a Lost Legacyról is nehéz annál többet mondani, hogy az Uncharted női főszereplőkkel. És tényleg ez a helyzet, mert ez a kiegészítő semmi mást nem ad, mint egy új történetet, új helyszíneket, pár új karaktert és ugyanazt a lenyűgöző akciót, amit megszoktunk a sorozattól.

A történet még annyira sem bonyolult, mint az eddigiek. Chloe meg akar szerezni egy nagyon értékes tárgyat, ami egy nagyon egzotikus helyen található meg valószínűleg, és ehhez segítségére siet egy nagyon kemény csaj Nadine személyében. A helyszín most India, illetve annak egy félig fiktív része, és annyi az újítás, hogy a fejlesztők egészen minimális open world részt is beleraktak a játékba. Annyiról van szó, hogy amikor egy nagy térképre kerülünk, akkor választhatunk, hogy melyik csodálatos helyre megyünk először, hogy aztán mindet megoldva eljuthassunk a következő részhez. Mondtam, hogy egészen minimális, mert ugyan tényleg autózhatunk meg mászkálhatunk a szabadban, de azon kívül, hogy itt-ott felszedhetünk egy semmi funkcióval nem rendelkező tárgyat, illetve harcolhatunk katonákkal, nem igazán lehet még csak egy korai GTA-hoz sem hasonlítani.

Ettől függetlenül hiba lenne az innováció hiányát számonkérni egy szimpla kiegészítőtől. Pláne úgy, hogy ez a jó 8-10 óra játékidő pont annyit adott, mint a legutóbbi Uncharted a maga első 8-10 órájában. A grafika lenyűgöző, egyedül a karakterek haja és a denevérek (!) néznek ki nagyon hülyén. Az akció továbbra is fantasztikus, legyen szó tűzharcról, leomló épületekről való menekülésről, autós üldözésről vagy szimpla falmászásról. A dialógusok egy fokkal se rosszabbak, mint eddig, ami mondjuk nem akkora vasziszdasz, hiszen Nathan Drake sem volt soha a legkomplikáltabb karakter. Ami durva, hogy az ötödik Unchartednél sem érzem zavarónak a nyilvánvalóan irreális részeket. Igen, akár ötször bele lehet lőni úgy a főhősbe, hogy gond nélkül rohan tovább. Igen, legalább hatszor kapaszkodtam meg puszta kézzel valami vizes szikla peremén. Igen, a derekamra kötött köteles csáklyának (?) saját fizikája van. 

De ez az égvilágon senkit sem érdekel, ha maga a játékélmény még mindig 10/10-es, és nem azon röhögök, hogy két ember 400 méter magasan, mindenféle biztosítás nélkül csüng egy lehetetlenül hatalmas Ganésa-szobor hüvelykujján, hanem azon, hogy közben a szereplők úgy trécselnek egymással, mintha csak öt perce rendeltek volna két lattét a sarki kávézóban.

Nem akarom elspoilerezni a részleteket, de aki rendszeresen a száját tátja egy-egy új helyszín láttán, az a mostani kiegészítőben sem fog csalódni, különösen a játék legvégén. Kicsit keveset írnak arról, hogy az Uncharted nemcsak azért a videójátékok Marvel-filmje, mert minden pont úgy működik, ahogy az ember szereti, hanem azért is, mert elképesztően kreatívak a készítők. Ugyanazokat az elemeket (mászkálás, fejtörő, tűzharc, látványos menekülés) képesek még mindig olyan környezetbe ültetni, ami még úgyis frissnek hat, hogy tényleg semmi újdonság nincs a játékmenetben. Pedig azért lehetne azon mit csiszolni, a többfős ökölharcok dinamikája például izgi, és van benne potenciál, de nyilván még mindig az a legjobb érzés, ha az ember egy kötélen tarzanozva sorozza az arctalan zsoldosokat csak azért, mert ők előbb értek oda egy rejtett kincshez, mint mi.

Ugyan teljes értékű, AAA-s játékként nem lehet megítélni a Lost Legacyt, de magamban valamiért folyamatosan az egyik kedvenc Assassin'c Creedemet, a Black Flaget hoztam fel, illetve annak is a Freedom Cry nevű kiegészítőjét. Ez volt ugyebár az utolsó tényleg izgalmas Assassin's Creed, ami képes volt újítani, ebben a karibi kalózkodást élhettük át meglepően részletesen. Ez a játék bombasiker lett, hogy aztán kapjon egy kiegészítőt, amiben a főszereplő társával, a rabszolgasorból megszökött Adewaléval nyomhattuk. Miközben a Black Flaget kétszer is kipörgettem, a hozzá készült kiegészítővel azóta sem végeztem, mert a már megismert játékmenetnek adtak új csomagolást. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy tök ugyanazokat a küldetéseket csináltam, csak egy kisebb szigeten, kicsit más szereplőkkel, egészen minimális szkriptelt sztorival. Valahol a tizenhatodik rabszolga-felszabadításnál untam meg az egészet.

A Lost Legacy éppen ezért jobb annyival, hogy ugyanazt az Uncharted-élményt adja, csak egyszerűen rövidebb. Ennyi a különbség, minden stimmel, a fejtörők továbbra is pont annyira nehezek, hogy még ne kelljen végigjátszásokkal csalnom hozzá, és még mindig a legklasszabb választás, ha párban akar játszani valamit az ember. A játékokkal az utóbbi egy-két évben ismerkedő barátnőmnek magasan ez a kedvence, és tényleg tökéletes kapudrog minden érdeklődőnek, mert nemcsak szép és látványos, de maga a játékmenet is pillanatok alatt elsajátítható, úgy, hogy tényleg sikernek élje meg az ember. Nem mondom, hogy vennék még szívesen pár ilyen kis kiegészítőt, mire a Naughty Dog eldönti, hogy mi lesz a következő nagy dobás – bár az is igaz, hogy amíg az Assassin's Creed az évenkénti megjelenéseivel szép lassan kicsinálta saját magát, addig az Uncharted azért tud a videójátékok Marvelje, Ferrarija, iPhone-ja lenni, mert a készítők pontosan tudják, mikor, mennyit és mit kell adni a népnek.