Öld a magyart, ne siránkozz

Ha Ön a világ azon részébe tartozik, akik elájultak a Skyrimtől és akiket magával rántott a Witcher 3 is, akkor jó eséllyel a Kingdom Come: Deliverance (KCD) kovácsinasaként is szívesen szétveri majd a magyarok fejét. Az értő füleknek röviden összefoglalva

Óriási bejárható területen fogunk mindenféle eszközökkel izgalmasan verekedni, miközben színvonalasak a beszélgetések és a háttérsztorik is. Fontos, hogy néha ésszel vagy lopakodással oldjuk meg a helyzetet, ráadásul nem nagyon vannak benne unalmas vagy monoton körök, pedig oda kell figyelnünk olyasmikre is, hogy mit eszünk, mikor mosakodtunk utoljára, vagy épp van-e nyílt, vérző sebünk, amitől szolidan elvéreznénk.

A hátrányainál viszont be kell vallani, hogy iszonyú bugos, aminek a jelentőségét négyzetre emeli a pocsék mentési rendszer. Emellett nem is különösen szép játék 2018-ban. De a KCD érdemeit az mutatja a legjobban, hogy mindezek ellenére, szignifikáns anyázásokkal is tarkítva, de az ember akar vele játszani, és szereti is. Még úgy is, hogy a középkori falusi hétköznapok azért alapjáraton nehezebben kínálnak videojátékos kalandokat, mint bármelyik fantasyvilág szörnyekkel, kísértetekkel és hasonló érintettekkel.

Naplopó Henryből páncélos Dirty Harry

Történetünk kezdetén főhősünk, az ifjú Henry a cseh falusi idillt éli: teljes állásban sörözik és hajtja a fogadós lányát, ezekért pedig elviseli szüleitől a tréfás korholásokat. Szimbolikusnak is tűnhet, hogy első missziónkként sört kell vinnünk apunak. Aki egyébként Prága melletti régiós sztárkovácsként tartja el a családot, kicsit másnaposan némileg dolgozgatunk is vele. 

Ezt változtatja földi pokollá az állatias magyarok hirtelen megérkezése, akik hatalmas sereggel annihilálják a falunkat, mindenkit kérdés nélkül azonnal kardélre hánynak, azzal a kivétellel, hogy a nőket előtte csoportosan megerőszakolják. Mi, azaz Henry épp, hogy elmenekül, de a család és az idill csúfosan odalesz, ez pedig egy hagyományos bosszúsztorit ad a történet fő szálának. Arról még később lesz szó, hogy mit kerestek a bestiális magyarok Prága mellett. 

Henry eleinte egy elhanyagoltabb negyvenes rendszergazda testi felkészültségével és szociális készségeivel bír, de fokozatosan fejlesztgethetjük a karakterünket egy szűkebb sávban. Azért csak szűk sávban, mert bár rengeteg tulajdonságunk változik, igazából a legfontosabb a játékban a fegyveres közelharc, az az egész lényege. Lehet nyilazni is, de az kissé alulértékeltnek tűnt: ha 20 méterről szemen lövünk valakit egy jó íjjal, attól még valószínűleg nem hal meg, hanem közelebb jön, és kíméletlenül elnáspángol minket. 

A közelharc nehezebb, de élvezhető, bár nem annyira pörgős, mint mondjuk a némileg hasonló kardozós játékban, a Mount & Blade-ben. A lovas harc pedig lényegesen gyengébb, többnyire inkább csak közlekedni fogunk a lovakkal. Elég változatosak a fegyverek, vértek, aláöltözetek és hasonlók, de igazából ez a része nagyjából a szokásos. 

16 négyzetkilométernyi területet fogunk le-fel belovagolni, ami kevésnek hangzik, de igazából óriási. Az mondjuk némi szépséghiba, hogy ezek a középkori falvak tényleg olyanok, mint ahogy egy középkori falut elképzelünk: ha éppen nem ölnek le mindenkit a hódítók, akkor elég unalmasak. 

Út közben is a cseh vidéken maradunk, nem fog megtámadni minket a hétfejű sárkány, de még egy árva zombi se. Mindezt a bőséges számú küldetés még pont ellensúlyozza, de ha csak bóklásznánk, akkor nem nagyon fog történni semmi extra. Fordítva úgy is mondhatnánk, hogy kihozzák a maximumot a falvakból, mert tényleg elég meglepő részegen huszita lázító prédikációt tartani a templomban, várromok mellett lopakodni a kibelezett ember gyilkosai után, de még a kocsmában kockázni is némileg szórakoztató.

Sok olyan részletre is odafigyeltek, amire más játékok nem. Például a sok páncél hangos, nem nagyon tudunk benne lopakodni; ha sokáig nem mosakszunk, akkor bűzlünk, és kevésbé lesznek velünk segítőkészek a népek; vagy ha elfáradunk kardozás közben, nem hadonászhatunk úgy, mint egy kapálógép.  

A történelmi hűség és az izgalmas mai játék közt egyébként komoly ellentét feszül, például a nők bár le vannak kissé tompítva, azért elég bátran beszélnek. Az is elég furcsa, hogy gyerekek, betegek, fogatlanok vagy csak rusnya emberek kevésbé vannak, miközben öregek pedig akadnak. Feltűnik a vallás erősen, de az emberek nem a ma már talán vallásos eksztázisnak tűnő hozzáállással élik az életüket. A középkori emberek misztikum utáni vágya is alig jelenik meg. Ahogy a nyelvi vagy kulturális különbségek is, a többi szereplővel épp úgy beszélgetünk el a játékban, mint ma a közértessel.

Azt viszont inkább hitelesnek lehet elfogadni, hogy milyen sokat kell piálni a játékban, van külön fejleszthető ivási képesség is, még a mentési lehetőség is egy drágább röviditalhoz kapcsolódik. Szerencsére nem ahhoz a teleportáló fajtához, amikor valaki iszik még egy felest, és otthon ébred. Mindenesetre így is elég bosszantó, teljesen értelmetlenül nehezíti a helyzetünket.  A játék ráadásul rengeteg buggal jött ki és még most se javítottak ki mindent, ami miatt stratégiai döntésnek számít a mentés is.  

Cserébe jobban mégerthetjük, hogy Dante hogy képzelhette az egész mindenséget a Firenze környéki politikai ügyek alapján: itt a Prága környéki csetepaték és politikai ügyek adják teljesen magától értetődően a világ legfontosabb dolgait.

Egyébként elég pontosan lemásolták a környéket, aki végigtolja a játékot, annak valószínűleg nem lesz szüksége GPS-re többé mondjuk Rataje (Rattay) és Talmberg között. 

Ledečko központja: azt például mindenki hamar megtanulja, hogy szemben van a kocsma a fehér hotel helyén, balra a gázló hazafelé, a kolbászoshoz viszont jobbra kéne fordulni.

Az ilyesmi egyébként valószínűleg nagyobb marketingértékkel bír a környéknek, mint tízezer émelyítően modoros pr-cikk a légitársaságok utazási magazinjaiba. 

Luxemburgi Zsigmond, a véreskezű állat

Az külön érdekes, hogy a játék fő politikai cselekménye nekünk egy jelentéktelen történelmi epizód, de ezek szerint a csehekben mélyebb nyomot hagyott. Mi Luxemburgi Zsigmondot az egyik legjobb királyunknak tartjuk, akiről diplomáciai és szabályozási érdemei mellett még megtanuljuk a középiskolában, hogy elég gyengén háborúzott. Nem is erőltette annyira, ha meg lehetett oldani diplomáciával is a dolgokat.  

A XV. század elején azért ment Csehországba, mert féltestvérét, az alkoholista IV. Vencel cseh királyt és német-római császárt uralkodásra teljesen alkalmatlannak ítélte a környékbeli főurak jó része, meg is fosztották a trónjától, elég nagy politikai zűrzavar lehetett azokban az években. Zsigmondnak óvatosan kellett rendet tennie, mert számított szövetségesként a régióra, de Vencellel se akarhatta durván összerúgni a port, miközben őt erősen fúrták közben Magyarországon is.

Lehet, hogy azért tűnik egy cseh játékban ellenszenves figurának, mivel később úgy is elégette a népszerű cseh prédikátort, Husz Jánost, hogy sértetlenséget ígért neki. Husz János a játékban egyfajta rajongott rocksztár imidzsével bír, piál, csajozik, pedig pap és egyetemi tanár, plusz marha jó számokat (prédikációkat) ír és ad elő. Husz hitszegő kivégzése már csak azért sem volt jó döntés, mert pusztító polgárháborút hozott maga után. A huszita felkelés pedig végül csak azzal ért véget, hogy a radikálisabb szárnyat, a keresztény-kommunista táboritákat tulajdonképpen kiirtották.   

Visszatérve Zsigmondhoz és hadaihoz, külön ki van emelve, hogy a betörő magyarokkal még a véreskezű, barbár kunok is jöttek, kő kövön nem marad utánuk. Bár azt nincs okunk feltételezni, hogy Zsigmond csapatai standard középkori hadseregeknél sokkal kegyetlenebbek lettek volna a csehekkel, még úgy is, hogy a migráns kunok integrációja nekünk se ment zökkenőmentesen. Persze valószínűleg alapjáraton is elég nagy büntetés lehetett, ha arra járt egy kicsit is ellenséges sereg. 

Mivel a kunok is magyarul beszélnek, ha magyar szót hallunk, arra nagy eséllyel szinte azonnal ütnünk kell valakit. Megpróbáltam teljesen átállni, de hiába, azt sajnos nem lehet. Annyit tudtam megtenni Zsigmondékért, hogy a bűn útjára léptem, és egyfajta meghasonlott partizánként mindenkit kifosztottam és lekaszaboltam, akit csak lehetett út közben. Miközben ha el lehetett menekülni a magyarok elől, akkor inkább azt választottam. Ez egyébként nem túl előremutató stratégia, de mit lehetett tenni, ha Zsigmond álláspontjával értünk egyet? 

Összességében minden hibájával együtt azért érdemes kipróbálnia a Kingdom Come: Deliverance-t azoknak, akik szeretnek kardozni egy összetettebb középkori RPG-ben. De még azoknak is szórakoztató lehet, akik tűzgolyókkal szeretnek sárkányokat leteríteni, ha némi realitásért hajlandóak jócskán visszavenni az epikus igényeikből. A játék Prága környéki csetepatékat ígér egy kovácsinas bőrében, és ezt eddig bármilyen versenytársánál jobban is hozza.