Flippermennyország, gémerkánaán

02
2018.11.02. 22:06

Aki gyerek- vagy fiatal korában matatott legalább egy kicsit flippereken vagy játéktermi videojátékokon, az az Arcadiára belépve úgy érezheti magát, mint kisgyerek a cukorkaboltban. Ezt rögtön igazoltuk Huszti fotós kollégával, amikor jóval a hivatalos sajtóbejárás előtt, péntek délelőtt 11-kor megérkeztünk a Dürer Rendezvényközpontba, aztán egyszer csak délután kettő lett, nyitott a kiállítás, és elözönlötték a gépeket a látogatók.

Az ember teljesen elveszíti az időérzékét az Arcadián, ahogy jönnek elő az emlékek régi szocialista hotelek halljaiban vagy balatoni játéktermekben látott gépekről. És úgy általában a külvilágot is elég jól ki lehet zárni, amikor az a cél, hogy az 1943-ban annyira felturbózzuk a repülőnket, hogy az ellenfelek 100 százalékát lelőjük (az első pályán még nem jött össze, a másodikon már igen) vagy amikor a Golden Axe-ban Tyris Flare-rel (naná, hogy vele, neki van a legerősebb mágiája) gyalogsárkány hátára pattanva osztjuk a gonosz Death Adder (ejtsd: death adder) pribékjeinek a halált okozó testi sértést. És pontosan ez a gondtalan flowélmény az, amiért érdemes az Arcadiára járni.

Arcade-háziak, szevasztok

Az Arcadiát harmadszor szervezi meg a Flippermúzeum, ami csak pár évvel idősebb a rendezvénynél: 2014-ben alapította egy flippergépgyűjtő, Pálfi Balázs. A szűk öt év alatt a múzeum Budapest egyik turistalátványossága lett, teljesen megérdemelten: Európában, de még a világon is nagyon kevés olyan hely létezik, ahol koncentráltabban lehet átélni a játéktörténelemnek azt a részét, amiben a kijelzőn felpittyenő „multiball!” üzenet felér egy szépen csengő templomi zsoltárral.

De az Arcadia három napra pont ilyen hellyé változik, mert nemcsak a múzeum pakolja ki a gyűjtemény javát, hanem Pálfi néhány, hozzá hasonlóan megszállott gyűjtő barátja is. Így az idei rendezvényen már eggyel több terem kellett a gépeknek, mint tavaly. A bejárattól jobbra megbújik egy helyiség, csupa nyolcvanas évekbeli (vagy még régebbi) játéktermi videojátékkal, a szintén berendezett előcsarnokból jobbra nyílik egy szoba csak flipperekkel, és akkor még ott a nagyterem is, ahol aztán van mindenféle kuriózum, ami kipattant a flipper- és játékipar mérnökeinek fejéből. „35 tonnát mozgattunk meg, hogy berendezzük az egészet. Száz flipper van itt, 175 videojáték és 25 egyéb játéktermi gép. Ja, meg hátul a ReGamex asztalainál még egy csomó régi konzol is” – mondja Pálfi olyan mosollyal, ami azt üzeni: szólj haza a családnak, hogy ma nagyon későn érsz haza. Az előző két Arcadián kétezer, illetve háromezer látogató volt, a főszervező a harmadikra még több embert vár.

Idén a nagyterem színpadját is jobban kihasználják a szervezők, mert az Arcadia összecimbizett az egyik legrégibb underground gémerrendezvénnyel, a PixelConnal. Így a pixelconosok szokásos játékfejlesztő versenye, a Grand Pix döntője is az Arcadián zajlik idén mindenféle egyéb játékversennyel és előadással együtt, a sztárvendég pedig szombat este Ian Livingstone lesz, a nyolcvanas években indult, itthon Kaland, Játék, Kockázat néven ismert, lapozgatós interaktív kalandkönyv-sorozat egyik alkotója.

Flippery road

Minden Arcadián kitűnnek csak ott látható vagy először ott bemutatkozó különlegességek. Idén az egyik fő attrakció a Budapest tematikájú flippergép, ami valójában a Stern gyártócég 1977-es Rawhide gépe, csak a múzeum szervizesei szép új ruhát adtak rá, Parlamenttel, Halászbástyával, Lánchíddal. A Rawhide az egyik utolsó mechanikus flipper volt, a számlálója nem pittyen, hanem csodaszépen klattyan, amitől olyan érzésem van, hogy ez a gép eleve patinával született. De ennél is szívmelengetőbb, hogy a „pálinka bónusz” kilövése után balra Buda, jobbra pedig Pest felé küldhetjük meg a golyót.

Szintén flipperkülönlegesség a Team Pinball gépe, a Mafia. A háromfős cég Angliában rakta össze a nulláról az elektromechanikus gépet, ami egy 21. századi technikával készült oldschool flippernek tekinthető. A három alkotóból kettő magyar: Kiss János a szoftvert készítette, párja, Pasaréti Otília a projektmenedzser, francia barátjuk, Romain Fontaine pedig elektronikai mérnökként a hardverért felelt (és volt még három külsős besegítő is). „Mindannyian főállás mellett csináltuk, így két év alatt készült el a gép” – mondja Kiss. „Nagyrészt szabvány flipperalkatrészekből dolgoztunk, hogy könnyű legyen szervizelni. Egy egyszerű, de gyors gép lett az eredmény, és ez az egyetlen flipper a világon, amit egy Raspberry Pi miniszámítógép vezérel.” Kissék legfeljebb száz darabot fognak gyártani gyűjtőknek és játékterem-tulajdonosoknak, és mivel mindent maguk csinálnak, akár minden egyes példányt a megrendelő igényeire tudnak alakítani, akár nagyobb átszabásokkal.

És persze a kiállításon megtalálható az összes kötelező flippersláger a terminátorostól az indianajonesosig, az ironmaidenestől a simpsonsosig és újra megtekinthetők a korábbi Arcadiák ritkaságai, például a világ legnagyobb flippergépe, a billiárdgolyót pofozgató Hercules, a flippertörténelem kezdetének számító, 1947-es Humpty Dumpty (ezen jelentek meg először a flipperkarok), vagy éppen a Chicago Coin 1976-os masinája, a Sound Stage, amin Terence Hill ugrált nagy átéléssel az És megint dühbe jövünkben.

A Pong kilép a képernyőről

A videojátékos felhozatalban is akadnak őrült darabok, rögtön az előcsarnokban, a Super Pinball forgalmazócég standján egy 3D Pong, ami dohányzóasztalként és játékgépként is működik. Az első kereskedelmileg is sikeres játékgép, az 1972-es Pong – amit itthon csak TV fociként ismertünk a szocializmusban – újragondolása ez két, fizikai tárgyként létező fehér pálcikafigurával és egy kockalabdával, illetve egy olyan asztallal, ami az elektromágnesességet kihasználva mozgatja a labdát és a figurákat a játékosok mozdulatainak megfelelően. Elképesztően menő, de mivel 3500 eurót kell csengetni érte, én maradok a TV focinál.

Hétvégi nyitva tartás:
Szombat: 10:00 – 1:00
Vasárnap: 10:00 – 20:00

Árak:
Napijegy 18 éves korig 2500 forint, felnőttnek 4000 forint, de a gépekbe nem kell pénzt dobni, az összes szabad játékra van állítva.

Facebook-oldal erre, az Arcadia teljes géplistája pedig itt böngészhető

Két sarokkal odébb az amúgy virtuális flipperekkel foglalkozó Pirate Games standján látok még olyat, amihez hasonlót még eddig soha: egy kockát, aminek minden oldala ledekkel telepakolt panel, és amúgy az egész egyetlen nagy, mozgásérzékelős labirintus. A pontból B-be kell eljutni, ahogy forgatjuk a kockát, közben kulcsként működő pöttyöket szedegetni, amik a kulcsokkal megegyező színű ajtókat nyitják – zseniális az egész, és nekem több sikerélményt is nyújtott, mint az amúgy még zseniálisabb Rubik-kocka.

Még kicsit elakad a lélegzetem az Indy 800-nál is, ami egy ritka mutáns az Atari korai, kísérletező korszakából: olyan autóverseny, amit egyszerre nyolcan is játszhatnak, és minden egyes játékos saját kormánnyal és pedálokkal irányítja a saját kocsiját. Aztán nagyjából itt válnak zavarossá, sőt nem létezővé a jegyzeteim, mint valami nem euklideszi vidámparkba keveredett Lovecraft-főhősnek. Husztit még a flipperes teremben elvesztem, aztán a feléig elviszem a Pangot, Dhalsim csúnyán megaláz a Street Fighter II-ben, de rutinból robbantok két Halálcsillagot a '83-as Atari-féle Star Warsban, negyedórás halálos bújócskát játszok a Berzerk Evil Ottójával, és amikor a régi konzolokhoz és Commodore-gépekhez érve meglátom a Wizard of Wort, akaraterőm utolsó morzsáit is összekaparva hátat fordítok gémermennyországnak, mert különben soha nem készül el ez a cikk. Holnap muszáj visszamenni a ki nem próbált gépekért – meg azért az édes, pixelmintás flowélményért.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?