Éljen sokáig a halállottó!

Naptárt lehetne igazítani a Call of Duty-játékokhoz, 2005 óta menetrendszerűen érkezik egy újabb verzió, a Call of Duty: Black Ops 4 már a tizenötödik kiadás volt a sorozatban, ennyi idő után viszont érezhetően kellett valami merőben új, hogy ne legyen tizenkettő egy tucat érzése az embernek, amikor újra meghallja a Call of Duty nevet. A Black Ops 4 mindent megtesz azért, hogy ez ne így legyen, és hosszú évek után újra remek játékot dobtak be a sorozatba.

Magával a franchise-zal egyébként elég vegyes a kapcsolat. A 2009-es Modern Warfare 2 co-op módjába órák százait raktuk bele haverokkal hajnalig menő partikon, mindegy volt, hogy négyen free for allban, vagy a játék rendes kettős küldetésében ment a dolog. (Örök rémálom onnan a szinte elpusztíthatatlan Juggernaut.) A Ghosts első végigjátszásra egész hangulatos volt, az Andvanved, majd Infinite Warfare viszont tiszta pénzlehúzás hatását keltette, főleg, hogy néhol értelme sem volt mit csinálni a falakon átlátó és átlövő fegyverekkel.

A Black Ops 4 előtt gyorsan még egyszer belőttem a szintén nem sok nyomot hagyó Black Ops III-at, hogy aztán jöjjön az éles bevetés.

A Black Ops III-ban kiegészítőként óriási sikert arató, a 4-be alap játékmódként bekerülő zombikkal kezdtem, hogy megnézzem, mit kezdtek az elmúlt évek legkirályabb kiegészítőjével. Egy gyors oktatóküldetés után dobnak is a mély vízbe, nyilván a gyilkolászást nem, csak a speciális képességek fejlesztését kell magyarázni. A tutorial után viszont jön az első komolyabb akadály: őrült nagy szenvedés, mire az ember el tud indítani végre egy játékot, csak hogy kipróbálja azt, nincs gyorsan elindítható alapbeállítás, minden módot, térképet, egyebet ki kell választani anélkül, hogy ehhez értelmes segítséget adna a játék.

Onnan, hogy a Titanic fedélzetén találom magam egy halom zombi között, már nincs baj, mármint a játékkal, bár elég jump scare-es a menet, hiszen egy FPS-ben ha sebeznek, jó eséllyel valaki elég távolról lő rám, itt viszont ha a sebzés irányába fordulok, egy rothadó zombifej ugrik az arcomba világító szemekkel, amit azért szokni kell.

Az alapverzióban pontokat kapunk a zombik megöléséért, ezekből lehet lőszert, új fegyvert vagy új pályaszakaszokat venni, a Rushban viszont minden ingyen van, csak életben kell maradni, ahogy követjük a megvédendő zónákat. Ez egyébként a legélvezetesebb zombis játékmód, órákat el lehet rohangálni akár a Titanic folyosóin, akár a római kori gladiátorarénában, ami azért baj, mert eléggé elviszi az ember idejét

Ez a CoD válasza a modern FPS-korszakra, egy klasszikus battle royale elég nagy csavarral az elején. Az Activisionnek sikerült tökéletesen belőni, hogy milyen játékra van igény 2018-ban, remek mértékben lopta el az ehhez kellő játékmódokat a riválisoktól, de hagyott meg kellő mennyiséget a saját CoD-stílusból, hogy ne egy sima másolatról legyen szó.

A korábbi CoD-okhoz képest üdítő, hogy végre nem robotvégtagokkal és kiegészítőkkel Terminátorrá agyonpakolt szuperkatonák rohangálnak a pályán – csak szuperreflexekkel bíró FPS-elitharcosok, akik otthon ülnek a kanapéjukon.

A Blackout indításaként egy helikopterből vágnak ki mindenkit az amúgy elég nagy térkép fölött – ez hangulatában valamiért két Battlefield 2-pálya, a Fushe Pass és a Dragon Valley összevonására emlékeztet, pedig valójában a legnépszerűbb korábbi Black Ops multiplayer-térképekből lett összegyúrva. A verseny már itt indul, hiszen kvázi zuhanórepülésben kell földet érni, hogy minél előbb fegyverhez jusson az ember, és így nyilván az sem mindegy, hogy épp hol sikerül landolni. A senki földjén, egy nagy mező közepén az ökleinkre hagyatkozva nyilván másodpercekig tart csak a játék, aztán lehet újra próbálkozni másik 99 játékos ellen, de az sem túl jó, ha egy raktár mellett hatodikként landol az ember, és már csak egy stukker marad, miközben mindenkinek borjúméterű gépfegyver díszeleg a kezében.

Eléggé halállottó feelingje van a dolognak, versenyzuhanás, majd némi szerencse, hogy mit sikerül kihozni a dologból. Vagy az ember nekiáll hosszasan tanulmányozni, hol merre érdemes kezdeni a keresést.

Egy fél ölésért odaadnám mindkét robotkaromat

Ezzel együtt viszont a világ is nagyot fordult. Amíg az előző verziókban még a koca FPS-esesek is hozzá tudtak tenni valamit a multiplayerhez, addig a Black Ops 4-ben a Fortnite-generáció arat, méghozzá méretes kaszával.

Ami a kolosszális szerencsétlenkedésem közben is feltűnt, hogy totálisan egyedire gyártottak le minden egyes fegyvert, amik nem összevissza lőnek, minimálisan kiismerve őket 100+ méterről is simán le lehet vadászni a másikat (többnyire engem, ugye).

A pálya rögtön az elején talán túl nagy 100 emberre, de szép lassan elkezdik leszűkíteni az életteret, hogy ne ülhessen az ember nyugalomban a hegy oldalában. Persze ott a leguncsibb is, a különböző városrészletek összegyúrásával kellően változatos, mégis egybefüggő térképet alkottak, bárhova is zuhan tehát az ember az elején, elég izgalomra számíthat.

A lőtérre például biztos, hogy soha többet be nem teszem a lábam, sose tudok olyan gyorsan odazuhanni, hogy esélyem legyen bármire, és hát valószínűleg egy tankban is előbb meghalnék, mint bárki más a környéken. 

A Multiplayerben (igen, a full multiplayer játékban az egyik játékmódot így nevezték el...) csapatokba verődve kell a pálya pontjait elfoglalni, itt jönnek be a specializált kasztok, amik a kevésbé tehetséges gyilkológépeknek adnak segítséget – van, amelyik csapdákat tud lerakodni, van, amelyik érzékelőszenzorokkal pakolja meg a pályát, amik az ellenfél mozgását jelzik, egy másik meg kutyát tud segítségül hívni, de van lángszóró is. A lényeg: mindenki megtalálja a saját játékstílusának fekvő specialistát.

Mindjárt meghalok, picit ledőlök ide

Na ez a taktika már nem megy a Multiplayerben, attól, hogy szép nyugalomban hűsölünk egy fa árnyékéban, vagy elbújunk egy szemeteskonténerben, nem töltődik vissza az életerőnk, hanem szépen be kell lőni magunkat injekcióval, hogy meggyógyuljunk. Ez viszont idő, alaposan át kell tehát gondolni, hogy egy utolsó nagy roham, vagy egy komolyabb visszavonulás-e a megtérülőbb manőver. Gyógyulni és lőni egyszerre már nem megy.

A Multiplayer módra megnövelték a játékosok életerejét, így shotgunon és mesterlövés-puskán kívül mással nem nagyon jön egy golyóval a halál, hat-nyolc pontos találat viszont irtózatosan sok időt emészt fel, ehhez tökéletes célzótudás kell, ami nem az én ügyességi szintemnek van kitalálva. Persze ott a Hardcore fokozat, ahol egy lábujjhegyet eltaláló kósza lövés is azonnal megöl bárkit, de ez inkább az agyatlan hentelésre, sem mint az értelmes játékra jó.

A Black Ops 4 merész húzása bejött azzal, hogy csak multiplayerre váltottak, és bár a Fortnite-ot nem fogja letaszítani a trónról, jó eséllyel évekig releváns tud majd maradni ez a kiadás.