Teszteltük a gyerekszereplős horrorjátékot

Az Elveszett gyerekek városa című filmet vagy Tim Burton alkotásait is megidézi ez az ügyességi elemeket is ötvöző horror-kalandjáték, a Little Nightmares II, amelyben két kisgyerekkel kell egy igazi rémálomban életben maradni – immár másodszor. Xbox Series X-en teszteltük a svéd Tarsier Studios csapatának legújabb játékát.

A Little Nightmares II egészen egyedi hangulata és egyszerre innovatív és retró játékmenete ismét elvarázsolja a játékost a nagy sikerű, 2017-es horror-kalandjáték folytatásában. Hogy mitől volt akkora siker ez a svéd indie játék? Hiszen voltaképpen egy oldalnézetes, a klasszikus Another Worldre is emlékeztető ügyességi és akció-kaland címről van szó, elég erősen retró megoldásokkal. A nagybetűs Hangulat az, ami igazán a képernyő elé szögezte a játékost. A játékban a „horror” mint téma egészen egyedi kidolgozást kapott.

Persze erősen szubjektív, hogy mit tekintünk „igazi” horrornak, hiszen van, aki a vérengzős, tocsogós, zombis, túlélő horroros játékokat kedveli jobban (Resident Evil, DOOM stb.), viszont mindenképpen van létjogosultsága a groteszk elemeket tartalmazó címeknek is, amelyek például a bevezetőben említett, Elveszett gyerekek városa című filmre emlékeztetnek leginkább. (Amiből egyébként szintén készült egy videójáték még PS1-re és PC-re 1997-ben.)

Két kisgyerek közös rémálma 

A Little Nightmares II-ben két kisgyereket alakítunk (az előző részben csak egy volt), és a játék zseniálisan használja a hitchcocki feszültség és félelemkeltés receptjét, amely sokkal inkább az iszonyatos események előtti feszültségre játszik rá, lassan, de biztosan, mint magára a borzalmakra. A játékban ez itt úgy valósul meg, hogy az általunk irányított kis sráccal (akiről nem sokat tudunk, ez nem egy sztoriorientált játék) a groteszk, rémálomszerű környezetben úgy kell haladnunk előre, és például egy szobába bemennünk, hogy közben halljuk a hátborzongató hangokat, ahogy például – vélhetően – egy hullát széttrancsíroznak. A játék az életösztönünkre és félelmeinkre játszik zseniálisan: nagyon nem akarunk arra menni, de muszáj, mert nincs más útvonal.

A szintén zseniálisan kidolgozott szörnyetegek aztán sokszor észrevesznek, és üldözni kezdenek – ilyenkor menekülnünk kell, kihasználva sokszor a környezeti adottságokat is. Mivel két kisgyerekről van szó (csak az egyiket irányítjuk, a másik a segítőtársunk), esélyünk sincs szembeszállni, legfeljebb bizonyos tereptárgyakkal intézhetjük el a rémeket.

Bár a félelemkeltés nagyon komoly, vérengzésről, trancsírozásról sosincs szó: az általunk irányított kisgyereket vagy lelövik, vagy bekapják, de tényleges horrorjeleneteket nem láthatunk – itt tényleg az ügyesen felépített félelemkeltésről beszélhetünk.  

Használd a kis fejedet!

A nagyszerű hangulat mellett a játékban leginkább olyan logikai puzzle-feladatokkal haladhatunk előre, amelyeknél környezetünket megfigyelve tudunk érvényesülni. Az elhagyatott épületekben, erdőkben, kis házakban különféle akadályokat kell oly módon leküzdenünk, hogy megtaláljuk azt a kart, amely megránt egy átjárót elzáró kis ajtót, egy olyan kulcshoz férhetünk hozzá, amely valamilyen lehetetlen helyről lóg, vagy egyszerűen csak keresnünk kell egy olyan tereptárgyat, amelyre ráugorva elérhetjük az aprócska gyerekkel a kilincset.

Folyamatosan figyelnünk kell tehát környezetünket, és ha nem találjuk meg a megoldást, akkor jó sokáig elakadhatunk, ami azért időnként frusztráló. Másrészt nem egészen világos, hogy a szkriptelt (előre generált és mindig ugyanúgy lejátszódó) menekülős jelenet során valamilyen tereptárgyat kellene okosan használni, vagy ügyesebben megkerülni a minket üldöző rémséget, vagy egyszerűen csak megfelelő ritmusban ugrani és felkapaszkodni, hogy pont kikerüljük, hogy a dög (ebben az esetben egy kinyújtott, „teleszkópos” nyakú, 60 év körüli, groteszk külsejű nő) elérjen és bekapjon minket. Egy ilyen résznél rendszeresen meghaltam, és elég bosszantó volt, amikor rájöttem, hogy az utóbbi a megoldás. Nem hibátlan tehát ez kis svéd játék, és találunk benne néhány olyan momentumot, amikor a játékdizájn, és nem a tényleges horror jelenti a „rémálmot” benne. 

Tudom, mitől féltél gyerekkorodban

Különös atmoszféra, egyedi horrorhangulat, minimalista történet és többé-kevésbé jól működő logikai feladványok jellemzik ezt az oldalnézetes akció-kalandjátékot, amelyben a két kisgyereket irányítjuk. A Little Nightmares II bőven felér az első részhez, és túl is szárnyalja azt, de aki még azzal nem játszott, annak érdemes azt is beszerezni (a legtöbb gamer webáruházban már gombokért be lehet szerezni, vagy az Xbox Game Pass-szal most ingyen is.) Csak idegekkel bírjuk!