Szinte minden platformra elérhető lesz az EA focis játéka, de ha PS4-re vagy Xbox One-ra vesszük meg, figyelnünk kell a verzióra, amennyiben konzolváltást tervezünk a közeljövőben.
A focis játék 2021 október elsejétől lesz elérhető, a FIFA 22 arca pedig a Paris Saint-Germain csatára, Kylian Mbappé lesz. A játék kapcsán a legfontosabb újítás a HyperMotion Technology, melynek lényege, hogy mozgást rögzítő, speciális ruhákba öltöztetett profi játékosokkal felvettek egy sor mozdulatot, és ezeket használják fel a virtuális játékosok játékbeli mozgásának megjelenítéséhez.
A szokásos marketingszövegek a legrealisztikusabb és legfolyékonyabb játékélményről most is elhangoztak, ám érdemes tisztában lennünk vele, hogy ezeket csak a PlayStation 5-ön, a Google Stadián vagy az Xbox Series X/S-en próbálhatjuk majd ki, írja az IGN.
Azok, akik PC-n, Xbox One-on vagy PS4-en játszanának, nem kapják meg az újítást, a Nintendo Switch-tulajoknak pedig csak valamikor később, egy Legacy kiadást kínál az EA. Ha valaki pedig konzolgeneráció-váltást tervez a közeljövőben, annak az Ultimate kiadást kell megvásárolnia, hogy az új generációs konzolokon kihasználhassák a játék kínálta összes lehetőséget. Az Ultimate verzióval szemben, ha valaki a normál kiadást venné meg a játékból PS4-re vagy Xbox One-ra, és utána szeretne vele az új generációs konzolon is játszani, ismét ki kell fizetnie a teljes vételárat.
A FIFA 22-ben összesen 17 000 játékost, 700 csapatot, 90 stadiont és 30 ligát zsúfoltak össze a játékosoknak. Játékmódok terén lesz karriermód, Pro Clubs, Volta Football és FIFA Ultimate Teams. A karrierben lesz egy kis változás, mert érkezik a Create a Club újítás, a Volta játékmenete és a kapusok működése pedig átalakított formát kap.
Az előrendelők már szeptember 27-től játszhatnak a játékkal.
Rovataink a Facebookon