fifa
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Az élmezőnyben a portugálok előretörése a legnagyobb változás.
Nyíltan szembefordultak Gianni Infantinóval, betelt a pohár a németeknél.
Az európaiakkal ellentétben ők nem akarnak változást.
Egyre kevesebb a támogatója.
A világszövetség saját fő üzenetével ment szembe, a nemzetközi közvetítés pedig kiskaput jelentett ehhez.
Meg van kötve a kapitány keze.
A folyamatosan érkező kritikák ellenére újraindul a tavaszi választáson.
„Ha tudtuk volna, hová fajulnak a dolgok, nem vettünk volna részt a folyamatban.”
Szorul a hurok Gianni Infantino nyaka körül.
Fokozódik a háború a futballvilágban.
Garanciákat kaphatott az UEFA.
Sűrűsödnek a viharfelhők a FIFA elnöke felett.
Vaskos csekket is be kell majd fizetnie.
Egyre forróbb a talaj az olasz–svájci sportvezető talpa alatt.
Az MLSZ elnöke sem tudott Infantino elképzeléseiről.
Egyetlen mondat miatt kirúgta az egyik legmagasabb rangú vezetőjét.
A balhé kirobbanása óta zsarolással is megvádolták a sportvezetőt, de előkerült egy szerető is.
Három szövetség már összefogott Infantino ellen.
Állítólag Platini vetett véget a botrányos helyzetnek, búcsúként azért még egy több tíz milliós képzést kifizettek a nőnek.
2026.08.07. 15:40 Módosítva: 2026-08-08 10:43:02
Nagy játékos a három útlevéllel is rendelkező Infantino.
Egyelőre marad a pozíciójában.
Elsőként a walesi szövetség vonta vissza a FIFA-elnök támogatását, majd jött a vb-bronzérmes is.
Az óriási ellenállás következtében meghátrált a szervezet.
Az európai szövetség a felelősök elszámoltatását szorgalmazza.
Győzött a józan ész.
A tornát Marokkóban, Spanyolországban és Portugáliában rendezik majd.
Az UEFA 55 tagországa már a világbajnokság bojkottjával fenyegetőzött.
Sürgős stratégiai egyeztetést tartott az Európai Labdarúgó Szövetség.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az UEFA.
A jövőben igyekeznek finomhangolni ezen az előíráson.
Szerinte a világbajnokság az egységet, a biztonságot és a befogadást ünnepelte.
A 48 csapatos rendezés bevált: remek, jól mesélhető történetek, egy hónap tömény szórakozás.
Rendkívül megosztó ötlet rajzolódott ki az amerikai elnök fejében.
Ha rajtuk múlik, a futball a politikusok és üzletemberek játszóterévé válik.
Valóban Lionel Messiék felé hajlana a nemzetközi szövetség keze?
Óriási lehetőség a futball számára, hogy megünnepeljük a vb-k centenáriumát.
Mexikó betört a top 10-be, ahonnan kicsúszott Németország, az olaszok pedig már csak a 15.-ek.
Nagyon hosszú fináléra van kilátás.
Gianni Infantinót ismét betalálták régi kritikusai.
Korábban rendőrségi vizsgálat zajlott ellene, többek között fiatalkorú fiú szexuális zaklatásának vádjával.
Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...
2026.07.10. 12:33 Módosítva: 2026-07-11 20:10:37
Ha a spanyolok kiejtik Belgiumot, a papírforma alapján Dallasban dől el a végső győztes kiléte.
A nemzetközi szövetség közleményben reagált az amerikai elnök szavaira.
Az éjjeli eseményeknek leginkább Brüsszelben örülhettek.
2026.07.06. 17:29 Módosítva: 2026-07-07 09:07:12
Hatalmas a felháborodás, úgy tűnik, a nemzetközi futballszövetség úgy táncol, ahogy az amerikai elnök fütyül.
A csoportkör végére jutott a világbajnokság egyik legnagyobb kihívása.
Pezsgő durran a Szoboszlai-házban, avagy: mit vesztettünk el, amikor Parrott a 96. percben megszerezte a győztes gólt az íreknek?
2026.06.23. 03:59 Módosítva: 2026-06-23 14:49:27
Ezúttal nem csak képletesen kell érteni, hogy a stadion is beleremegett a szurkolásba...
A torna legelnyomottabb csapatának érzi magát az ázsiai ország.
Nem akárhogy támad a FIFA és a Lenovo.
Újra bebizonyosodott, hogy a futball emberek millióit hozza össze.
Legutóbb addig próbálta erőltetni a kézfogást, hogy kevés híján nemzetközi botrány lett belőle.
Egészen furcsa irányt vett a nálunk iskolai tréfaként jól ismert mozdulat.
„Országaink számára nincs olyan, hogy jelentéktelen világbajnoki mérkőzés” – írták.
Az UEFA részéről korábban megtisztelő kárpótlást kapott.
Az eddigi éllovas Franciaország a dobogó harmadik fokáig csúszott vissza.
Szerinte ellentétes hatást érhet el a túl heves reakció.